HÚSVÉT 5. VASÁRNAPJA

EVANGÉLIUM:

Jn 15, 1-8: Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.

HIRDETÉSEK:

Májusban, a Szűzanya hónapjában minden hétköznap énekes loretói litániát imádkozunk templomunkban az esti szentmise után.

A héten elsőpéntek lesz. A szentségi kápolnában szokásos módon egésznapos szentségimádást tartunk a reggeli mise végétől du. 5 óráig. Időpontot vállalni a kihelyezett lapon lehet. Gyóntatás lesz a reggeli szentmise után, valamint du. fél 5-től, a szentmise alatt is. Este 8-tól 9-ig közösségi, vezetett szentségimádás lesz a kápolnában a Zöld Gellért közösség vezetésével.

Egyházmegyénkben hagyomány, hogy egy év során, egy beosztás szerint, minden nap van valamelyik templomban egésznapos szentségimádás. A mi templomunk egyik ilyen szentségimádási napja május 4-e. Éppen ezért szombaton, május 4-én egésznapos szentségimádást tartunk a templomban a reggeli szentmise végétől az esti szentmise kezdetéig. Kérjük, hogy iratkozzanak fel a kedves testvérek egy-egy időpontra a templom főbejáratánál levő kis asztalra kihelyezett lapon, hogy egy valaki biztosan jelen legyen minden időpontban. Keressük fel minél többen a köztünk lévő Úr Jézust!

Elsőszombati engesztelő imaóra és közös rózsafüzér imádság is lesz templomunkban szombaton du. 5 órától a Rózsafüzér Társulat tagjainak vezetésével. Szeretettel hívunk erre az imádságra mindenkit, férfiakat, apukákat is!

Plébániai autóbuszos zarándoklatot szervezünk Csehimindszentre és Zalaegerszegre május 25-én, szombaton, Imre atya vezetésével. Csehimindszenten megnézzük Mindszenty bíboros szülőházát, majd szentmise lesz a templomban, Zalaegerszegen pedig az új Mindszentyneum kiállítást tekintjük meg vezetéssel. Útközben közösen imádkozunk és éneklünk. Az indulás reggel ¼ 8-kor lesz a templom elől, a hazaérkezés pedig este 7 óra körül. A programban időszűke miatt most közös ebéd nem lesz, hanem kérjük, hogy minden résztvevő hozzon magával enni- és innivalót. A zarándoklat teljes részvételi díja, mely a belépők árát is tartalmazza, kb. 15.000 Ft lenne fejenként, de a plébánia támogatásával a résztvevőktől 12.000 Ft-ot kérünk csak. A zarándoklatra jelentkezni a sekrestyében lehet. Szeretettel várunk mindenkit, de kérjük, vegyék figyelembe, hogy az út során gyalogolnunk is kell majd valamennyit.

Piukovics Dániel diakónusunknak, aki ebben a tanévben nálunk tölti diakónusi gyakorlati évét, papszentelése lesz az Esztergomi Bazilikában június 15-én de. ½ 11-kor. Erre az ünnepi szentmisére, melyben Danin kívül Doma atya testvérét, Benedeket is pappá szentelik, szeretnénk minél többen elmenni és, amennyiben igény van rá, külön buszt is szervezni. Azt kérjük tehát most, hogy aki szeretne közösen imádkozva, külön busszal menni június 15-én Esztergomba a papszentelésre, az jelentkezzen a sekrestyében vagy az irodában vagy a központi e-mailcímünkön, s ha összegyűlik a megfelelő számú ember, akkor rendelünk külön buszt.

Nyári napközis tábort szervezünk 7 évnél idősebb, általános iskolás gyermekek részére június 24-e hétfő és 28-a péntek között. A programban lesz közös imádság és szentmise, játék, sport, kirándulás, kézműves foglalkozás, állatkert látogatás, valamint strandolás a Velencei tóban. További részletek a kihelyezett plakátokon, illetve honlapunkon olvashatók. Jelentkezni június 16-a vasárnapig lehet az online jelentkezési lap kitöltésével:

https://forms.gle/EYtbyt7k9eEDbmHdA

Élő rózsafüzér zarándoklat lesz Budapest körül 9 szakaszban, május 11-én, szombaton. A plébániánkról részt venni kívánó testvéreknek a zarándoklat hozzánk legközelebb eső 4. vagy 5. szakaszát ajánljuk, melyek a farkasréti templom elől indulnak reggel fél 8-kor és este 7 órakor végződnek ünnepi szentmisével, a 4. szakasz Máriaremetén, az 5. pedig Nagytétényben. További információ: http://elorozsafuzer.hu/nyitolap

A személyi jövedelemadó bevallásakor kérjük a kedves Testvéreket, hogy rendelkezzenek adójuk szabadon felajánlható 1+1%-áról, s támogassák vele a Magyar Katolikus Egyházat (technikai száma: 0011), valamint plébániánk alapítványát, a „Szent Gellért Plébánia Templomépítő Alapítványt” (adószáma: 18034501-1-43). Köszönjük szépen!

Idén nyáron ismét lesz plébániai nagytábor, amelybe mindenkit nagy szeretettel invitálunk: gyerekeket, fiatalokat és idősebbeket, családokat és egyedülállókat egyaránt! A tábor Sopronban lesz július 24-e (szerda) és 28-a (vasárnap) között. További információ a kihelyezett plakátokon és szóróanyagon, valamint plébániánk honlapján található. Jelentkezni itt lehet: PLÉBÁNIAI NAGYTÁBOR

Plébániai nagytáborunk és a ministráns tábor megvalósulását – egy pályázaton elnyert összeg által – Magyarország Kormánya támogatja.


LITURGIKUS REND:

Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK:

Plébániánk eseménynaptára, melyben megtalálhatók a különböző közösségi programok, itt tekinthető meg: Plébániai eseménynaptár

TAKI:

Az aktuális rejtvény a következő vasárnapi 9-es szentmisére, amit a gyerekek a mise kezdete előtt dobhatnak be a szentély előtt kihelyezett dobozba: TAKI

ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:

Minden pénteken csendes szentségimádást tartunk a szentségi kápolnában a reggeli szentmise végétől egészen 17 óráig, amennyiben előtte minden időpontra vállal legalább egy valaki biztosan szentségimádást. Időpontot vállalni a templom főbejáratánál levő kis asztalra kihelyezett lapon lehet, vagy online módon, itt: IDŐPONTFOGLALÁS.

Szeretettel tájékoztatunk mindenkit, hogy Újbuda Önkormányzata fizetős parkolási zónát alakított ki a környékünkön, mely érinti a templom előtti és a környező utcákban található parkolóhelyeket is. Így mindenki, aki hétköznap reggel 8 és este 6 óra között gépjárművel érkezik temetőnkbe, templomunkba vagy a plébániához, az parkolási díjat kell, hogy fizessen. Ne feledkezzünk meg róla! Részletek: parkolas.ujbuda.hu

Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!

RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):

Plébániánk hirdetései