Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia
Hirdetések

ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP, MISSZIÓS VASÁRNAP

EVANGÉLIUM:

Mt 22, 15-21: Abban az időben a farizeusok félrevonultak és megtanácskozták, hogyan tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és a Heródes-pártiakat a következő kérdéssel: „Mester! Tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, és nem vagy tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a véleményed: Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” De Jézus felismerte gonoszságukat és így szólt hozzájuk: „Miért kísértetek, ti képmutatók! Mutassátok csak meg az adópénzt!” Aztán megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” Azok azt felelték: „A császáré.” Erre ő így szólt hozzájuk: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták őt, és elmentek.

A teljes igenaptár (mely minden nap liturgikus olvasmányait tartalmazza), itt található: https://igenaptar.katolikus.hu/

HIRDETÉSEK:

Ma, missziós vasárnapon, a katolikus templomokban országos gyűjtést tartanak a missziók javára. A szentmisék perselyadományait mi is erre a célra továbbítjuk majd az egyházmegye központjába.

Ma (vasárnap) a 9-es szentmise után szeretettel hívjuk a kedves testvéreket a nagyterembe az immár hagyományos „gardróbcserére”, melynek sorána plébánia hívei által felajánlott jó minőségű ruhák közül lehet válogatni saját maguk és családtagjaik részére is. A részvétel ingyenes, mindenkit biztatunk, hogy nézzen körül a nagyteremben!

Októberben,a Szűzanya hónapjában, közösen imádkozzuk a rózsafűzért templomunkban hétköznapokon az esti szentmise után fél 6-tól, szombatonként pedig szintén fél 6-tól, az esti szentmise előtt, a Rózsafüzér Társulat vezetésével.Szeretettel hívunk mindenkit, hogy minél többen imádkozzunk együtt a Szűzanya közbenjárását kérve!

Gitáros, dicsőítő szentségimádás és imaalkalom lesz a kápolnában holnap, hétfőn este 6 órától,a rózsafüzér imádság után.A mostani alkalmat Börcsök Árpád diakónusunk fogja vezetni.Mindenkit szeretettel várunk!

A Weiner Leó Katolikus Zeneiskola orgona és kórus hangversenye lesz templomunkban szerdán, október 21-én este 6 órai kezdettel. Mindenkit nagy szeretettel hívnak és várnak!

Pénteken, október 23-án, nemzeti ünnepünkön szokásos módon meg lesz tartva az egésznapos csendes szentségimádás a kápolnában, amennyiben előtte minden időpontra beírja magát legalább egy ember a kihelyezett lapon. Ezen a napon az Imre atya által vezetett esti Bibliaóra kivételesen elmarad.

Jövő vasárnap az esti 6-os szentmise gitáros lesz, a Szent Gellért Énekkar közreműködésével.

Halottak napjához kapcsolódóan hirdetjük előre, hogy idén temetőnk október 30-a péntektől november 2-a hétfőig lesz a szokásosnál hosszabb ideig nyitva, reggel 7-től este 8 óráig. A többi napokon, így a jövő hétvégén is a szokásos nyitvatartás lesz érvényben, vagyis temetőnk reggel 8-tól este 6 óráig látogatható. Az iroda viszont jövő hétvégén is nyitva lesz ügyintézés és információ kérés céljából.

Plébániai autóbuszos zarándoklatot szervezünk Márianosztrára és Vácra november 7-én, szombaton, Imre atya vezetésével. Márianosztrán a kegytemplomban lesz szentmise, Vácott pedig megtekintjük a nemrég felújított székesegyházat, illetve a püspöki palotát. Az indulás reggel 8 órakor lesz a templom elől, a hazaérkezés pedig este fél 6 körül. A programban lesz közös ebéd is. A zarándoklat részvételi díja, mely a különbusz és a belépők árát, illetve a közös ebédet is tartalmazza, 10.000 Ft/fő. A zarándoklatra jelentkezni a sekrestyében lehet, a részvételi díj befizetésével.

Az egyházmegyés papi hivatás iránt érdeklődő, 16 és 35 év közötti férfiaknak tartanak nyílt napot a Városmajori Jézus Szíve Plébánián „Betekintő” címmel október 31-e szombaton, délután 2-től 6 óráig. Jelentkezni a gabcsep77@gmail.com címen lehet.

A Katolikus Karitász országos központjának szervezésében a Parno Graszt együttes jótékonysági koncertet ad a Karitász által támogatott gyermekek javára november 11-én, szerdán, Szent Márton napján Budapesten, a MOM Kult-ban. Jegyek a jegy.hu-n vásárolhatók. Buzdítjuk a kedves híveket a részvételre!

Lelki napot tartanak sérült gyermeket nevelő szülők számára a Városmajori Jézus Szíve Plébánián, november 15-én, vasárnap 10-től 16 óráig, melyre szeretettel várják az érintetteket. Érdeklődni és jelentkezni október 25-e vasárnapig lehet az edit.czibolya@gmail.com címen.

Ismét lesz Forráspont 15 és 30 év közötti fiatalok számára, november 21-én, szombaton 13 és 19 óra között a BOK Csarnokban. A rendezvényre már elindult a regisztráció, szeretettel várják a jelentkezőket. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni és további információkat szerezni a forraspont.katolikus.hu oldalon lehet.

Jövő nyáron ismét lesz plébániai nagytábor, amelybe már most nagy szeretettel invitálunk mindenkit: gyerekeket, fiatalokat és idősebbeket, családokat és egyedülállókat egyaránt. A tábor Sopronban lesz 2027. július 21-e szerda és 25-e vasárnap között. További információkat majd később közlünk, de kérjük, hogy a tábor dátumát már most írják be naptárjaikba, hogy minél többen lehessünk majd együtt ezen a pár napon.

LITURGIKUS REND:

Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK:

Plébániánk eseménynaptára, melyben megtalálhatók a különböző közösségi programok, itt tekinthető meg: Plébániai eseménynaptár

TAKI:

Az aktuális rejtvény a következő vasárnapi 9-es szentmisére, amit a gyerekek a mise kezdete előtt dobhatnak be a szentély előtt kihelyezett dobozba: TAKI

ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:

Ha szeretné e-mailben is megkapni hirdetéseinket és egyéb fontos üzeneteket, iratkozzon fel plébániánk hivatalos levelezőlistájára! Ehhez írja meg nekünk nevét és e-mailcímét az iroda@szgp.hu címre. Köszönjük szépen!

Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.

Imádság a békéért: szeretnénk, ha egy hónap minden napjára lenne valaki, legalább egy ember, aki vállalja, hogy minden hónap azon napján különösen is imádkozik a békéért. Aki vállalkozik erre, egy táblázatba írhatja be a nevét az adott napra: IMÁDSÁG A BÉKÉÉRT

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!

Szeretettel tájékoztatunk mindenkit, hogy templomunk környékén fizetős a parkolás hétköznaponként reggel 8 és este 6 óra között. Ne feledkezzünk meg a parkolási díj fizetéséről! Részletek: parkolas.ujbuda.hu

RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):

Plébániánk hirdetései