Karitász csoport
A karitász szó jelentése: szeretet. Ebbe a csoportba olyan elkötelezett hívek tartoznak, akik komolyabban meg szeretnék élni a segítő, ajándékozó szeretetet. A csoport jelenleg néhány állandó tagból áll, akikhez a különböző munkák során további önkéntes segítők csatlakoznak. Mivel a karitász munka egy plébánia életének nagyon fontos területe, szeretettel buzdítunk mindenkit, aki érez magában elhivatottságot, hogy bátran csatlakozzon a csoporthoz! Jelentkezni (vagy segítséget kérni) az alább megadott elérhetőségeken lehet.
Összejövetelek helye és időpontja: A plébánia épületében, minden hónap egyik szerdáján 19 órakor. A pontos időpontok minden esetben a plébániai honlap naptárában láthatók, illetve a megadott e-mailcímen is érdeklődni lehet.
A Karitász csoport vezetője: Sárospataki Máté
Elérhetőségek: [email protected]; +36 30 4897767
A plébániai Karitász csoport az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központjához, ezen belül a Dél-Budai régióhoz tartozik.
A csoport, melybe minden korosztályt szeretettel hívunk és várunk, 2021-től újult erővel folytatja munkáját. Alapvető célunk, hogy fiatalos lendülettel tevékenykedjünk. Ebben már jelenleg is számos gyermek, fiatal, közép- és időskorú testvér vesz részt, akik a munkát szeretettel és odaadással végzik, remélve, hogy örömet szereznek azoknak, akikkel kapcsolatba kerülnek.
Néhány esemény, program, segítségnyújtási lehetőség, amelyekbe be lehet kapcsolódni:
- Templombúcsú előkészületei
- Szent Erzsébet napjához kötődő „szeretetvendégség”
- Egymillió csillag a szegényekért gyertyaárusítás
- Szent Erzsébet kenyér akció
- Karácsonyi és húsvéti élelmiszercsomag készítés és eljuttatás a plébánia területén szerényebb körülmények között élők (idősek, nagycsaládosok) részére
- Húsvéti tartós élelmiszer gyűjtés
- Nagyböjtben több imacsoporttal közösen egy alkalommal keresztút elimádkozása
- Imacsoport-tevékenység
- Úrnapi oltárkészítés
- Betegek, idősek látogatása, segítése
- Családok, rászorulók segítése
További segítségnyújtási lehetőségek is kialakulóban vannak, illetve várjuk az újabb ötleteket és tagokat egyaránt!
A Szent Gellért Plébánia karitász csoportjának imája:
Urunk!
Nyisd meg szemünket, hogy észrevegyük, ha valaki gondokkal küzd, adj ajkunkra vigasztaló szavakat, ha elmagányosodott és reményvesztett emberekkel találkozunk. Adj bátorságot, hogy tettekkel segítsük szegény vagy elnyomott testvéreinket. Tedd Egyházadat az igazság, a szabadság, az igazságosság és a béke otthonává, hogy új reményt ébresszen minden emberben. Ámen. (VII. kánon)
Miatyánk…
Istenünk, Te megadtad Árpád-házi Szent Erzsébetnek, hogy a szegényekben Krisztust lássa és tisztelje. Közbenjárására add, hogy mi is lankadatlan szeretettel segítsük embertársainkat minden testi-lelki bajukban. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
Árpád-házi Szent Erzsébet könyörögj érettünk!
Magyarország Virága Árpád-házi Szent Erzsébet, az Isten- és emberszeretet példaképe, oltalmazd Egyházunkat, nemzetünket és minden népet! Légy pártfogója családjainknak! Járj közben értünk Istennél, hogy az irgalmas szeretetben Téged kövessünk!