ÉVKÖZI 6. VASÁRNAP
EVANGÉLIUM:
Mk 1, 40-45: Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, és mindjárt elküldte ezekkel a szavakkal: „Vigyázz, ne szólj erről senkinek egy szót sem, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért mutasd be a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik.” Ám az, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább kint, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.
HIRDETÉSEK:
Ma, a betegek világnapján, a 11-es szentmisében kiszolgáltatjuk a betegek szentségét azon testvéreink számára, akik erre korábban jelentkeztek és felkészültek rá. Este 6-kor Szabó Gábor váci egyházmegyés atya újmiséje lesz templomunkban, melyen Haydn „Missa brevis Sancti Joannis de Deo” miséje fog elhangzani Oberrecht Ádám vezényletével.
„Ferenc pápa erdélyi és magyarországi látogatása egy őt kísérő újságíró szemével” – a Nagyi-klub vendége lesz templomunk egy régi, oszlopos ministránsa, Hubai Antal. A nagyik minden érdeklődőt szeretettel várnak kedden, február 13-án 10 órától a plébánia nagytermében.
Az Apaklub mostani alkalma kedden este kivételesen nem a plébánia épületében lesz, hanem a pestszenterzsébeti görögkatolikus templomban (1201 Bp., Vörösmarty u. 30.), ahol Papp Miklós atya tart majd előadást este fél 9-től.
Képviselőtestületi ülést tartunk a plébánián február 14-én, szerdán este 6 órától. Minden testületi tag megjelenésére számítunk!
Szerdán hamvazószerda lesz, mellyel megkezdődik a nagyböjti időszak. Hamvazószerda szigorú böjti nap: ezen a napon a betöltött 18. évtől a megkezdett 60. évig csak háromszor szabad étkezni és csak egyszer szabad jóllakni, a betöltött 14. évtől pedig nem szabad húst fogyasztani. A szentmisékben hamvazást végzünk, ami a bűnbánatra, az elmúlásra és a megtérésre emlékeztet bennünket. Aki szerdán nem tud részt venni szentmisén, hamvazásban részesülhet a jövő vasárnapi szentmisék végén is.
Nagyböjt péntekjei kiemelt böjti napok, mely napokon az Egyház azt kéri, hogy mellőzzük a hús fogyasztását, illetve lehetőleg más módokon is figyeljünk oda az imádságra és a bűnbánatra. Ebben nagy segítség lehet, hogy szentségi kápolnánkban nagyböjt péntekjein is lesz egésznapos szentségimádás a reggeli mise végétől 17 óráig, amennyiben csütörtök estig minden időpontra lesz feliratkozó a templom főbejáratánál levő asztalra kihelyezett lapon. Éljünk minél többen ezzel a lehetőséggel, s térjünk be a kápolnába legalább egy rövid szentségimádásra! Nagyböjt péntekjein a 17 órakor kezdődő szentmise után keresztutat járunk, alkalmas időjárás esetén a templomkertben lévő kálvárián. Gyóntatás a szentmise előtt lesz du. fél 5-től.
Nagyböjti lelki megújulásunkhoz idén is segítség lehet a ferencesek által kidolgozott nagyböjti naptár, mely minden napra tartalmaz rövid elmélkedési anyagot és megvalósítandó feladatot. A naptár itt érhető el: NAGYBÖJTI NAPTÁR vagy nyomtatott formában elvihető a templom főbejáratánál levő kis asztalról.
Jövő vasárnap, nagyböjt 1. vasárnapján a 9-es szentmise gitáros lesz, a 11-es szentmisében pedig a beavató szentségek felvételére készülő katekumenek kiválasztási szertartása lesz. Imádkozzunk értük, hogy húsvétkor őszinte szívvel és hittel vegyék majd fel a szentségeket és egyházunk elkötelezett tagjai legyenek.
Szabadtéri keresztútjárást szervezünk családok, fiatalok és minden hívő számára február 24-én, szombaton a törökbálinti kálvárián. A találkozás de. fél 10-kor lesz Törökbálinton, a Kálvária köz végén található parkolónál. A helyszín tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető. Szeretettel hívunk mindenkit!
A Carmine Celebrat kórus nagyböjti hangversenye lesz templomunkban február 24-én, szombaton az esti szentmise után, 7 órától. A műsor a kihelyezett plakátokon olvasható, mindenkit szeretettel hívunk és várunk!
Előre hirdetjük, hogy Imre atya nagyböjti lelkinapot tart a plébánián felnőtteknek március 2-án, szombaton de. fél 10-től du. 5 óráig, melyben lesznek előadások és kiscsoportos beszélgetések, szentmise, szentségimádás, keresztút és gyónási lehetőség. A lelki napra mindenkit szeretettel várunk, jelentkezni lehet a sekrestyében és az irodában vagy e-mailben ([email protected]). Kérjük, hogy ebédre hideg ennivalót és innivalót hozzanak majd magukkal! Köszönjük szépen!
Plébániánkon zajlik a kérdőíves felmérés. Aki még nem tette meg, február 25-e vasárnapig töltheti ki a kérdőívet vagy online módon, az alábbi kék gombra kattintva, vagy papír formátumon. A kérdőív nyomtatott példányai a templom főbejáratánál levő kis asztalról vihetők el vagy a sekrestyéből, a kitöltött kérdőívek pedig a kihelyezett dobozba téve és a sekrestyében adhatók le. Köszönjük szépen!
LITURGIKUS REND:
Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK:
Plébániánk eseménynaptára, melyben megtalálhatók a különböző közösségi programok, itt tekinthető meg: Plébániai eseménynaptár
TAKI:
Az aktuális rejtvény a következő vasárnapi 9-es szentmisére, amit a gyerekek a mise kezdete előtt dobhatnak be a szentély előtt kihelyezett dobozba: TAKI
GELLÉRTESÍTŐ MAGAZIN:
Megjelent plébániánk újságjának, a Gellértesítő Magazinnak karácsonyi száma, ami digitálisan itt olvasható: GELLÉRTESÍTŐ MAGAZIN
ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:
Minden pénteken csendes szentségimádást tartunk a szentségi kápolnában a reggeli szentmise végétől egészen 17 óráig, amennyiben előtte minden időpontra vállal legalább egy valaki biztosan szentségimádást. Időpontot vállalni a templom főbejáratánál levő kis asztalra kihelyezett lapon lehet, vagy online módon, itt: IDŐPONTFOGLALÁS.
Szeretettel tájékoztatunk mindenkit, hogy Újbuda Önkormányzata fizetős parkolási zónát alakított ki a környékünkön, mely érinti a templom előtti és a környező utcákban található parkolóhelyeket is. Így mindenki, aki hétköznap reggel 8 és este 6 óra között gépjárművel érkezik temetőnkbe, templomunkba vagy a plébániához, az parkolási díjat kell, hogy fizessen. Ne feledkezzünk meg róla! Részletek: parkolas.ujbuda.hu
Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.
A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ajánlásával hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!
RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):