HÚSVÉT 4. VASÁRNAPJA
EVANGÉLIUM:
Jn 10, 1-10: Abban az időben így szólt Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.” Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”
HIRDETÉSEK:
Ma, húsvét 4. vasárnapja, vagyis a Jó Pásztor vasárnapja van. Imádkozzunk papi és szerzetesi hivatásokért, hogy a Jóisten küldjön munkásokat aratásába, a meghívott fiatalok pedig meghallják az Úr szavát és örömmel mondjanak rá igent. Imádkozzunk azokért is, akik már elfogadták az Úr hívását, hogy papként vagy szerzetesként hűségesen és hitelesen dolgozzanak az Úr szőlőjében.
FIGYELEM! Ma de. fél 10-kor ünnepi pápai szentmise lesz a Kossuth téren. Mindenkit arra bíztatunk, hogy amennyiben teheti, vegyen részt ezen az ünnepi szentmisén! A vasárnapi őrmezői reggel 8 órai, valamint templomunkban a 9 és a 11 órai szentmisék elmaradnak! Templomunkban ma csak este 6 órakor lesz szentmise, ami gitáros lesz, a Szent Gellért Énekkar szolgálatával.A pápai szentmisére nem kell előre regisztrálni és nincsenek belépőjegyek, hanem reggel 6 órától kezdve negyed 9-ig mindenki érkezési sorrendben mehet be a szentmise helyszínére, ahová összecsukható kempingszék, műanyag palack és tompa végű esernyő bevihető.
A Cser Miklós Kamarazenekar „Ujjongjatok és örvendezzetek” című húsvéti koncertje lesz templomunkban ma este 7 órától. A részletes program a kihelyezett plakáton olvasható, a koncertre minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk!
Hétfőn, május 1-jén az esti szentmise után ¾ 6-tól dicsőítő szentségimádást tartunk a szentségi kápolnában, majd az imacsoportoknak lesz imaalkalma. Szeretettel várunk mindenkit!
Májusban, a Szűzanya hónapjában minden hétköznap énekes loretói litániát imádkozunk templomunkban az esti szentmise után.
Egyházmegyénkben hagyomány, hogy egy év során, egy beosztás szerint, minden nap van valamelyik templomban egésznapos szentségimádás. A mi templomunk egyik ilyen szentségimádási napja május 4-e. Éppen ezért most csütörtökön, május 4-én egésznapos szentségimádást tartunk a szentségi kápolnában a reggeli szentmise végétől az esti szentmise kezdetéig. Kérjük, hogy iratkozzanak fel a kedves testvérek egy-egy időpontra a templom főbejáratánál levő kis asztalra kihelyezett lapon, hogy egy valaki biztosan jelen legyen minden időpontban. Keressük fel minél többen a köztünk lévő Úr Jézust! Ezen a napon az esti szentmise utáni szentségimádás elmarad.
Pénteken elsőpéntek lesz. Gyóntatás a reggeli szentmise után, valamint du. fél 5-től lesz a templomban, az esti szentmise alatt is. Este 8 és 9 óra között vezetett, közösségi szentségimádás lesz a szentségi kápolnában a Karitász csoport tagjainak közreműködésével. Szeretettel várunk mindenkit!
Jövő vasárnap, május 7-én elsőáldozás lesz templomunkban a 9-es szentmisében azon gyerekek számára, akik részt vettek a felkészítésen. Imádkozzunk értük, hogy Jézust szívből szeressék és mindig hűek legyenek hozzá.
Plébániai családos kirándulásra hívjuk az érdeklődőket május 13-án, szombaton a Cserhátba, a Naszály hegy lábához, a Gyadai tanösvényre. A találkozó de. fél 10-kor lesz a Szendehely-Katalinpusztai kirándulóközpont parkolójában, a visszaérkezés pedig szintén oda lesz du. fél 4 körül. A kirándulás távja csupán 7 km lesz, de a gyalogláson kívül lesz a programban közös játék és imádság is. Enni- és innivalót, valamint a pihenéshez plédet vagy takarót és játékot kérjük, hogy mindenki hozzon magával! Akinek nehézséget okoz a kiindulópontra való eljutás, jelentkezzen Gertheis Antinál vagy EZEN A LINKEN, és megoldjuk a fuvart.
Nyári napközis tábort szervezünk 7 évnél idősebb, általános iskolás gyermekek részére június 19-e hétfő és 23-a péntek között. A programban lesz közös imádság és szentmise, játék, sport, kirándulás, kézműves foglalkozás, medvepark látogatás, valamint strandolás a Velencei tóban. Részletek a kihelyezett plakátokon és a jelentkezési lapon olvashatók. Jelentkezni június 11-e vasárnapig lehet a kitöltött jelentkezési lap leadásával.
A személyi jövedelemadó bevallásakor kérjük a kedves Testvéreket, hogy rendelkezzenek adójuk szabadon felajánlható 1+1%-áról, s támogassák vele a Magyar Katolikus Egyházat (technikai száma: 0011), valamint plébániánk alapítványát, a „Szent Gellért Plébánia Templomépítő Alapítványt” (adószáma: 18034501-1-43). Köszönjük szépen!
LITURGIKUS REND:
Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend
TAKI:
Az aktuális rejtvény a következő vasárnapi 9-es szentmisére, amit a gyerekek a mise kezdete előtt dobhatnak be a szentély előtt kihelyezett dobozba: TAKI
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK:
Plébániánk eseménynaptára, melyben megtalálhatók a különböző közösségi programok, itt tekinthető meg: Plébániai eseménynaptár
GELLÉRTESÍTŐ MAGAZIN:
Megjelent plébániánk újságjának, a Gellértesítő Magazinnak húsvéti száma, ami digitálisan itt olvasható:
ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:
A pénteki egésznapos szentségimádásra online módon, plébániánk honlapján keresztül lehet időpontot vállalni itt: Jelentkezés pénteki szentségimádásra, vagy a sekrestyében, vagy a plébániai irodában. Bíztatunk mindenkit, aki teheti, hogy éljen a lehetőséggel és térjen be pénteken legalább fél óra szentségimádásra a kápolnába.
Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.
A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ajánlásával hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!
RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):