Isten szerepjátékosa és az ő kedves negyedórája

A szemlélődő ima mesterei I.: Loyolai Szent Ignác

A Loyolai Szent Ignác által írt „Lelkigyakorlatok” könyvben is megfogalmazott imamódok és lelki fejlődést szolgáló módszerek lettek a meghatározó tényezői a mai napig mind a jezsuita szerzetesek, mind követőik lelki életének. Mik ezek a tényezők? Akik nem ismerik, vagy nem elég mélyen ismerik az ún. „szentignáci”, vagy más néven jezsuita lelkiséget, azokban joggal merül fel ez a kérdés. Mégis mik azok a „ravasz varázsrítusok”, melyeknek köszönhetően az egyesek által csodált, mások által vitatott jezsuiták azzá váltak a kereszténység történetében és a kereső hívők lelki életében, akik.
Személyes tapasztalatból tudom, hogy bizonyos keresztény és keresztyén körökben a jezsuiták egyenesen a kegyetlen inkvizícióval egyenértékű, „fondorlelkű és ravasz”, egyházi- és világuralomra törekvő testület. Bizonyos protestáns körökben még csak ront a helyzetükön, hogy közülük egy 17. században élt, „protestáns hitét elhagyó renegát”, az esztergomi érsekké lett Pázmány Péter számukra érthetetlen módon, valamiféle ismeretlen módszer segítségével visszacsábított a protestánsok által követett, „igaz úton” járó embereket a katolikus „bálványimádó tévelygésbe”. Talán valamiféle démoni hipnotikus képességet, vagy érzelmi manipulációt alkalmazott Pázmány Péter a magyar protestáns hívek katolikussá visszatérítése során? Talán efféle módszert alkalmaznának ma is a jezsuiták? Tényleg fondorlelkű, ravasz praktikákat alkalmazó, az emberiség lelki üdve ellen szövetkezett, egyházi és világuralomra törekvő társaság lennének a Jézus Társaságának „katonái”? Talán e sorok íróját is manipulálták? Ezért hagyott fel évekkel ezelőtt a II. Helvét hitvallás követésével, és cserélte azt le a Katolikus Egyház Katekizmusával? Nem kétlem, hogy van, aki ezt ma is így gondolja. Azonban a valóság egészen másban keresendő.
Az Istent komolyan keresők tömeges jezsuitákhoz való vonzódásában nagy mértékben szerepet játszanak az alább vázolt lelki fejlődést szolgáló tényezők, melyek a gyökerét vesztett modern kori társadalmunk lelki dzsungelében afféle „kősziklára épült házként” nyújthatnak biztos támpontot bárki számára. Ezek a köztudatban Szent Ignácnak tulajdonított imamódok gyökerükben egyáltalán nem voltak újak a 16. században. Emellett más imamódokat is ajánlott, egészen hagyományosakat, mint a litániák, vagy a rózsafűzér. Talán úgy is lehetne mondani, hogy Ignác merített az egyházi hagyomány nagyon gazdag, de sokszor elfelejtett lelkiségi tárából, és -saját ízlésének megfelelően átdolgozva- alkalmazta őket.

Mielőtt azonban ezekre az imamódokra rátérnék, egy rövid történelmi ismertetőt nyújtanék arról, mi is történt a történelem viharos évszázadinak sodrában, mely a jezsuita lelkiség kialakulásához vezetett. 1521 május 20-án, pünkösdvasárnap V. Károly Német-Római császár és spanyol király I. Ferenc francia király ellen vívott háborúi során a francia tüzérség tűz alá vette a Navarrában található Pamplona várát. Ez egy „tucateseménynek” számított nemcsak a háborúkkal tűzdelt 16. században, de még a két említett király hatalmi csatározásai során is. Hadtörténeti szempontból nem volt különösebb jelentősége ennek az ostromnak. Ha esetleg valaki megemlíti, hogy egy spanyol szolgálatban álló, baszk származású katonatiszt ezen ostrom során súlyosan megsérült és további élete során ezzel kellett együtt élnie, akkor mondhatja erre a hadtörténelmet (és egyáltalán a történelmet) ismerő olvasó, hogy sajnos ez a történelemben megszámlálhatatlanul sokszor előfordult. Az „Idők Tengerének” hatalmas hullámai között akkor sincs különösebb jelentősége ennek a sérülésnek, ha ez a katona tartotta egyedül a vár védőiben a „lelket”. Amikor harcképtelenné vált, fel is adták a várvédők a további küzdelmet. Viszont ez a hadtörténészek szempontjából nézve nem igazán jelentős esemény mégis kihatással volt a világtörténelmi eseményekre. De mindenképpen hatással volt a Római Katolikus Egyház történetére. Azonban talán legnagyobb hatást az Istent kereső milliók és milliók lelki életére gyakorolt, illetve gyakorol napjainkban is.
Az olvasóban ennek hallatán rögvest felmerülhet a kérdés: vajon miért történt ez így? És egyáltalán ki volt ez a Zrínyi Miklóshoz, vagy Szondi Györgyhöz hasonlóan viselkedő katonatiszt? Mit tudunk róla? Eredeti neve Inigo Lopez de Loyola, közismertebben Loyolai (Szent) Ignác. Az ostrom során Ignácnak, vagy ahogy akkor hívták Inigo-nak egy ágyúgolyó eltalálta az egyik lábát súlyos és maradandó sérülést okozva ezzel.
Lábadozásának idején -minthogy művelt emberről volt szó- olvasással kívánta múlatni unalmát és feledtetni fájdalmait. Mivel nagyon kedvelte az általa később „világias és hazug könyveket, melyeket lovagregényeknek szoktak nevezni” titulussal illetett irományokat, kérte környezetét hozzanak neki ilyesmit. Azt hiszem, az ilyen jellegű fordulópontokból derül ki leginkább a gondviselő Isten irányítása, ahogy Ignác későbbi titkára, Gonçalves da Câmara által papírra vetett, „Zarándok” címen megjelent visszaemlékezésiből olvashatjuk:

„De a házban egyet sem találtak azon könyvek közül, amelyeket olvasni szokott; így adtak neki egy Krisztus életét és egy könyvet a szentek életéről népnyelven. Miközben ezeket olvasta, idővel tetszeni kezdett neki, amit írva talált bennük. Amikor abbahagyta az olvasást , el-el gondolkodott azokról a dolgokról, amelyeket olvasott. Máskor a világi dolgokon járt az esze, amelyek régebben foglalkoztatták. És a sok hiú dolog közül, amely gondolataiban jelentkezett, az egyik annyira kitöltötte a szívét, hogy utána észrevétlenül két, három, négy órán keresztül is belemerült ebbe a gondolatba; elképzelte mi mindent kell tennie egy hölgy szolgálatában, milyen eszközöket venne igénybe, hogy eljusson arra a földre ahol az illető él, meg hogy milyen kifejezéseket és szavakat mondana neki, és milyen fegyveres tetteket hajtan végre a szolgálatában. Annyira tetszelgett ebben, hogy nem látta, milyen lehetetlen mindezt megvalósítani…
Urunk mégis segítségére sietett: úgy rendezte, hogy ezeket a gondolatokat mások követték, melyek azokból a dolgokból születtek, amelyekből olvasott. Urunk és a szentek életét olvasva ugyanis el-el gondolkodott, ezt latolgatva: „Mi lenne, ha megtenném azt amit Szent Ferenc megtett, vagy amit Szent Domonkos megtett?”…
A gondolatoknak ez a váltakozása sokáig tartott …
Volt azonban egy különbség: amikor világi dolgokra gondolt, kedvét lelete bennük, de amikor belefáradva elhagyta ezeket a gondolatokat, száraznak és elégtelennek érezte magát. Amikor viszont arra gondolt, hogy […] mindent szigorú dolgot megtesz, amit a szenteknél látott, nemcsak addig vigasztalódott meg, amíg ezeken gondolkodott, hanem miután elhagyta ezeket a gondolatokat, akkor is elégedett és vidám maradt. […]Saját tapasztalatából értette meg, hogy bizonyos gondolatok után szomorúság, mások után pedig öröm marad benne, és fokozatosan eljutott azoknak a különböző szellemeknek a megismerésére, amelyek felkavarták: az egyik a démoné, a másik Istené.”

Ezek a képzeletbeli játékok vezettek el az általa megalkotott imamódokhoz, melyek ma oly meghatározó jellemzői az ú.n. „jezsuita lelkiségnek”.  Miután felépült, elzarándokolt Monsterrat templomába, ahol előkelő lovagi öltözetét szegényes zarándokruhára cserélte. Innen a nem messze fekvő Manréza helységbe vonult, ahol egy barlangban, teljes magányban töltötte ideje nagy részét. Itt hatalmas lelki küzdelmek várták, ahol kísértéseinek és lelki vígasztalódásainak eredményeként dolgozta ki a könyv formában is megírt, ú.n. „lelkigyakorlatait”. De mit is értett Ignác „lelkigyakorlat” alatt? Erről könyvében a következőket olvashatjuk:

„Lelkigyakorlaton értjük a lelkiismeret-vizsgálás, elmélkedés, szemlélődés, szóbeli elmélkedő ima és egyéb lelki tevékenység minden módját … Mert amiként a sétálás, gyaloglás, a futás testgyakorlat, ugyanúgy lelkigyakorlatnak mondható minden tevékenység, amely a lelket előkészíti és alkalmassá teszi arra, hogy eltávolítson magától minden rendetlen hajlamot, és miután azokat eltávolította, keresse és megtalálja az isteni akaratot, hogy életét aszerint rendezze és a lélek üdvösségét elnyerje.”

A Jezsuiták és követőik körében ma is gyakorolt lelkigyakorlatok sokfélévé váltak az idők folyamán. Az eredeti, Szent Ignác által kidolgozott módszer, melyről könyvében ír, a „klasszikus” 30 napos lelkigyakorlat. Meglepő, de sokan ma sincsenek tisztában igazán miről is írt Szent Ignác ebben a műben és egyáltalán mit takar az a fogalom, hogy lelkigyakorlat. Még katolikus körökben sem. A „Lelkigyakorlatok” nem egy hittankönyv, dogmatikai ismereteket sem nagyon tartalmaz, de regényként sem olvasható nagyon. A könyv egy afféle útmutató és a benne leírt lelkigyakorlat tartalmát mai, divatos szóhasználattal élve talán a következőképpen lehetne meghatározni: bibliai történetekkel és hitbeli témákkal, meditatív állapotban végzett egyfajta szerepjáték, melynek célja, hogy a lelkigyakorlatozó közelebb kerüljön Istenhez. A konkrét, elvégzendő meditatív imák szisztematikus gyűjteményét négy hétre osztotta el a szerző. Megjegyzendő, a „hét” kifejezés nem a naptári hét napot jelöli, annál akár több, de akár kevesebb napból is állhat a lelkigyakorlatozó személyétől és lelki „fejlődésétől” függően. A lényeg, hogy az egész lelkigyakorlat tegyen ki harminc napot.

A manrézai idők után Ignácnak rá kellett jönnie, hogy megfelelő tudományos felkészültség nélkül semmire sem megy. Ezért felnőtt fejjel nyilvános tanulónak szegődött és gyerekekkel koptatta az iskolapadot Barcelonában, majd az alcalai és a salamancai egyetemekre ment bölcseletet és hittudományt tanulni. Innen 1528-ban Párizsba ment folytatni tanulmányait, amiben komoly szerepet játszott, hogy lángoló hitbuzgalma összeütközésbe hozta az inkvizícióval. Párizsbanheten 1534-ben a montmartrei Szent Dénes kápolna kriptájában tisztasági és önként vállalt szegénységi fogadalmat tettek és megállapodtak, hogy tanulmányaik végeztével Velencéből a Szentföldre indulnak. És ekkor történt meg egy újabb olyan esemény, amelyet véleményem szerint szintén nem lehet nem a gondviselő Istennek tulajdonítani. Mikor 1537-ben néhányan beváltották volna fogadalmuk második részét, akkor szembesültek azzal, hogy olyasmi történt, amire 38 éve nem volt példa. A török elleni háború miatt nem indult zarándokokat szállító hajó a Szentföldre. Miután Ignác előzőleg úgy döntött, hogy ha egy éven belül nem indul hajó, akkor –mondván más Isten akarata az életében- visszatér Rómába, így is tett.

Róma előtt a La Storta-i kolostorban történt az a híres látomása, melyben Jézus arra kérte, legyen a társa neki a kereszthordozásban. Ez a látomás lett a szikrája a III. Pál pápa által, 1540. szeptember 27-én kelt, „Regimini Militantis Ecclesiae” című bullájának, melyben jóváhagyta a katonai fegyelemmel és titulusokkal működő „Jézus Társasága” szerzetesrend megalapítását. Talán mondhatjuk, egy új fejezet vette kezdetét nemcsak a Római Katolikus, de az egész kereszténység (beleértve a protestáns keresztyénséget is) történetében, miután a(z eredetileg gúnynak szánt, de ma már) közismert nevükön jezsuitáknak hívott szerzetesek megkezdték működésüket a világban.

A Szent Ignáci lelkiséget meghatározó imamódok és életviteli szabályok

Ahogy a cikk elején ígértem, most néhány meghatározó imamódot ismertetnék röviden. Lássuk pontosan mik is azok a „varázsgyakorlatok”, melyeknek köszönhetően emberek milliói találják meg ma is utukat Jézushoz és a teremtő Istenhez.

Szent Ignáci szemlélődés

Ez egy meditatív állapotban végzett imamód, melyre épülnek tulajdonképpen a lelkigyakorlatok. Metodikája a következő. Az imádkozó egy felajánló imádságot követően kis időt szán arra, hogy „megérkezzen Isten jelenlétébe” egy összeszedett, ellazult, meditatív jellegű állapot által. Sokszor a légzés tudatosításával történik az ellazulás, melyben a belégzéssel kifejezheti Isten utáni vágyát, a kilégzéssel pedig önátadását Istennek. Ezután történik az imaidő felajánlása Istennek. Majd egy adott szentírási történet lassú, többszöri olvasása. Csoportos ima esetén van egy „kísérő”, ő olvassa fel a történetet. Majd következik a veleje a dolognak, mikor az imádkozó elképzeli azt, hogy benne van az olvasott történetben. Lehetőleg minél érzékletesebb, színesebb és részletesebb módon teszi ezt. Elképzelheti magát az aktuális jelenet valamely szereplőjének, például Péter apostolnak a csodálatos halfogás története esetén, vagy Nikodémusznak a Jézussal való beszélgetés során. De elképzelheti úgy is a történetet, mintha filmet nézne. A történet elképzeltének befejeztével megvizsgálja, hogy mi foglalkoztatja leginkább az egészből. (Az ima elején is kérheti Istent, mutassa meg, mit üzen számára az adott téma.) Aztán erről gondolataiban párbeszédbe bocsátkozhat a Szentháromság Isten valamely személyével, vagy csak egyszerűen elképzelheti, hogy jelen van vele. A meditatív imádságot egy elmondott záróima fejezi be. Nagyon fontos rész a reflexió, vagyis a visszatekintés az imádságra. Hiszen ebből tudja nyomon követni az imádkozó lelki életét, annak fejlődését, vagy esetleges megrekedését. Az egész imaidő 30-40 percet, esetleg egy órát vesz igénybe. A lelkigyakorlatos könyvben szerepelnek még a bibliai történetek mellett Szent Ignác által írt vallási témák is, mint például az „Urunk születése”; az „Elmélkedés a pokolról”; az „Elmélkedés a két zászlóról”, vagy az „Elmélkedés két bináriusról” című gyakorlatok.

Erről az imamódról bővebben a (gyakorlatilag a jezsuiták női tagozatának számító) Jézus Szíve Társasága honlapján olvashatunk információkat: https://www.sjc.hu/imasarok/szemlelodes-szentirasi-tortenettel

Examen – Ignác legkedvesebb negyedórája

Másnéven „szerető figyelmesség” imája. Ennek lényege, hogy napunk egy alkalmas időpontjában (legtöbben este, lefekvés előtt végzik) „elcsendesedünk” (ennek módja lehet ugyanaz, mint a Szent ignáci szemlélődésnél) és Isten segítségét kérve visszatekintünk a legutóbbi examen óta eltelt időre. Ez akár filmszerűen is történhet. Fontos, hogy a visszatekintett időintervallum alatt bennünk munkálkodó erőket, belső megmozdulásokat mérlegeljük és kiértékeljük. Így nyomon tudjuk követni lelki fejlődésünket. Szent Ignácról feljegyezték, hogy ha egy nap minden imát le kellett rövidítenie, vagy akár el kellett hagynia, az examen-hez akkor is ragaszkodott. Egy anekdota szerint egyszer megkérdezték tőle, hogy érintené élete fő műve, a jezsuita rend feloszlatása. Azt válaszolta, ehhez egy „negyedóra” elvégzésére lenne szüksége. Ugyanis egy examen ima nagyjából ennyi időt vesz igénybe.

Erről az imamódról bővebben a jezsuita rend honlapján olvashatunk információkat: https://jezsuita.hu/examen-ignac-legkedvesebb-negyed-oraja/

Az élet különböző helyzeteiben való döntési folyamatok

Szent Ignác mindenekelőtt nagyon fontosnak tartotta, hogy minden választási folyamat során „egyedül azt nézzem amire teremtve vagyok, azaz Isten, a mi Urunk dicsőségét és lelkem üdvösségét”. Tehát, ha valaki az élet nagy dolgaiban, például házasság, hivatás, vagy vagyonszerzés ügyében akar dönteni, akkor a döntése témáját ennek kell alárendelnie. A döntés két, vagy több alternatívája összhangban kell legyen az Anyaszentegyház szellemével is. Tehát például, ha valaki felszentelt pap, vagy házas ember, akkor neki nincs lehetősége más életállapotot választani. Ezek már lehetnek döntéshozó tényezők. A döntéshozatalnak három „alkalmas ideje lehetséges”. Az első, amikor valakinek „a mi Urunk úgy megmozdítja” lelkét, hogy egyértelműen tudja, mi Isten akarata az életében. Például Szent Máté és Szent Pál apostolok radikális elhívása estében. A második mód, ha valaki a lelki megmozdulásainak irányultságával tisztában van és így meg tudja ítélni, hogy mit kíván tőle Isten az adott élethelyzetben. A harmadik döntéshozatali mód, a „nyugodt időszak”, egy hosszabb folyamat, amely akár hónapokig is eltarthat. Folyamatos imádság keretében a döntéshozó fontolja meg a két választási alternatívát, vegye számba az érveket és lehetőségeket mindkét oldalon pro és kontra. Patsch Ferenc magyar jezsuita szerzetes „Katolikus spiritualitás tabuk nélkül”című könyvében ehhez még azt is hozzáteszi, hogy nagyon jó az, ha a döntéshozó úgy is fontolóra veszi a választási lehetőségeket, hogy mindkét döntési alternatíva esetében elképzeli, sőt beleéli magát egy meghatározott ideig (nap, hét, hónap), hogy amellett döntött és megfigyeli, ez milyen érzéseket, lelki megmozdulásokat vált ki belőle. Szent Ignác úgy véli, hathatós segítség lehet még, ha valaki úgy szemléli saját magát a döntéshozatali folyamat során, mintha egy idegen embernek adna jótanácsot életére vonatkozóan. Ha ezzel sem jut eredményre, akkor két radikális megoldást javasol még döntéseink segítése céljából. Az egyiknél a döntéshozónak el kell képzelnie, hogy halálos ágyán feküdve tekint vissza erre a döntésre és elgondolja, hogy döntött volna jól életének ebben a szakaszában. A másik mód ennél is radikálisabb. Ennél az „Ítélet napján” kell elképzelnie magát saját „bőrében” amint visszatekint jelen életére és ennek megfelelően hozni meg a jó döntést.

Lelki megmozdulások és azok megkülönböztetése

A lelki állapotnak kétféle módját különböztette meg Szent Ignác. A „vigasz” és a „vigasztalanság” állapotát. A vigasz állapotáról többek között ezt olvashatjuk a Lelkigyakorlatokban: „Vigasznak nevezem a remény a hit minden gyarapodását és minden benső örömet, amely a mennyei dolgok felé és saját lelke üdvözítésére hívja és vonzza az embert, miközben megnyugtatja és megbékélteti a lelkét az ő Teremtőjében és Urában. Ennek teljes ellentéte a vigasztalanság állapota, a lélek elsötétülése, zavara, alacsony földi dolgok felé orientálódása.” Fontos, hogy a döntéshozatal soha ne ebben az utóbbi állapotban történjen. Aki „vigasz” állapotában van éppen, az maradjon alázatos és gondoljon arra, hogy mivé tud válni vigasztalanság idején. Aki pedig „vigasztalan” állapotban van, az merítsen erőt a vigasz állapotából és minden esetben tartson ki a „vigasz” idején tett elhatározásai mellett. A lelkiismeret okozta lelki megmozdulások is nagyban függnek attól, az illető milyen lelki beállítottságú. „Azokban, akik jóról a jobbra haladnak, a jó angyal kedvesen, könnyedén és szelíden érinti a lelket, mint a vízcsepp, amikor szivacsra hull; a gonosz angyal pedig élesen, zajjal és nyugtalansággal, mint amikor a vízcsepp kőre esik. Azokat viszont, akik rosszról rosszabbra haladnak, a fent említett szellemek ellentétes módon érintik”

Szemlélődés vagy kontempláció

Annak ellenére, hogy a szemlélődés vagy kontempláció alapjai már megtalálhatók a Lelkigyakorlatok könyvbenis ezen (a ma élő jezsuiták mindennapjaihoz szervesen hozzátartozó) imamódszer létrehozása és kidolgozása nem Szent Ignáchoz köthető. A szemlélődő imamódszer megteremtője egy kortárs magyar jezsuita, a ma Ferenc pápaként ismert Jorge Mario Bergoglio egykori lelkivezetője, Jálics Ferenc (1927-2021) volt, aki szintén egy könyvben foglalta össze szemlélődő imára épülő, de ignáci módszereken alapuló lelkigyakorlatát. A könyv címe: „Szemlélődő lelkigyakorlat”.Ferenc atya emellett számos könyvében foglalkozik szemlélődő imamódszerével. „Lelkivezetés az evangéliumban”című művében a következőket olvashatjuk: „Amikor Jézus azt mondja az evangéliumban, hogy ne aggodalmaskodjunk, akkor arra gondol, hogy ne legyenek gondolataink, szavaink, hullámzó érzelmeink, és az adott pillanatban ne legyen bennünk aktivitás. Meg kell tanulnunk, hogy minden tevékenység és minden aggodalom nélkül időzzünk, és hagynunk kell, hogy érzelmeink csöndben elnyugodjanak. Ez a szemlélődő imádság alapja”A leírt nyugodt, gondolat- és érzelmi hullámmentes állapotnak, a szemlélődő állapotnak az elérése nagyon sok gyakorlást és kitartást igényel. Ferenc atya többféle „segédeszközt” is javasol ehhez, úgymint a természetben időzést, a légzésre figyelést, Jézus nevének – légzéssel összhangba hozott – ritmikus ismétlését. Ahogy mondja, az egész imamódszer lényege, hogy megtanuljunk egy pontra tartósan figyelni. Ezáltal megtanuljunk Istenre is figyelni, kizárva bennünk minden ezt esetlegesen gátló olyan tényezőt, mint cikázó gondolataink és hullámzó érzelmeink. Ekkor tud valaki érzelmeitől, gondolataitól és előítéleteitől mentesen figyelni Istenre. És ez a lényege a szemlélődő imának. Itt nem az imádkozó beszél Istenhez, hanem fordítva. Az imádkozó figyel arra, mit mond neki Isten. Ezt nagyon nehéz megtanulni.

Ez a néhány, lelki fejlődést szolgáló módszer csak szemelvény abból a színes palettából, amellyel „Szent Ignác katonái” segítik az Istent keresőket. Ravaszkodó, fondorlelkű praktikák helyett -úgy vélem- itt kell keresnünk a jezsuiták népszerűségét. Emellett még több más tényező is közrejátszott és közrejátszik abban, hogy a Jézus Társasága a római katolikus egyház élcsapatává tudott válni. Természetesen nem mellékes alapítójuk személye sem. A Shütz Antal által szerkesztett „Szentek élete” című gyűjteményes munka jól összefoglalja Szent Ignác életművének velejét:

„Loyolai Szent Ignác azok közé tartozik, akiknek működését a szó legigazibb értelmében gondviselésszerűnek kell mondanunk. Mintha a gondviselés egyenesen azért állította volna őt munkába, hogy benne és társaiban új harcosokat támasszon ezernyi vésztől és vihartól ostromlott Egyháza érdekeinek megvédésére. És ő emberül megfelelt feladatának. Egyrészt életszentségének egészen új típusát állította kortársai és az utókor elé, másrészt rendjében olyan csatasort bocsátott az egyház rendelkezésére, melynek átgondoltság, szervezettség és nagyvonalúság tekintetében alig találjuk mását.”

Írta: Hamvai-Kovács Gábor



Felhasznált irodalom:

• Diós István (szerk.): A szentek élete. 3. jav. kiad. Szent István Társulat, Budapest, 1990.
• Ignáci szikrák. Korda Kiadó – ILK, Kecskemét, Budapest, 2009.
• Jálics Ferenc S. J. : Szemlélődő lelkigyakorlat. Jezsuita Kiadó, cop. 2021.
• Loyolai Szent Ignác: Lelkigyakorlatok. Korda Kiadó, Kecskemét, 2011.
• Loyolai Szent Ignác: A zarándok. Önéletrajzi visszaemlékezések. Napló. Lelki feljegyzések. Jezsuita Kiadó, Budapest, 2015.
• Patsch Ferenc S. J. : Katolikus spiritualitás. Jezsuita Kiadó, Budapest, 2015.
• Shütz Antal szerk. : Szentek élete. Az év minden napjára. Pantheon, Budapest, 1995.
• Zarándokzsebkönyv. 100 lépés Loyolai Szent Ignáccal. Jezsuita Kiadó, Budapest, 2021.



Yoast SEO