ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP
EVANGÉLIUM:
Lk 17, 5-10: Abban az időben az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet.” Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben, engedelmeskedik nektek. Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: »Gyere ide tüstént és ülj asztalhoz.« Nem ezt mondja-e inkább: »Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?« S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak kötelességünket teljesítettük.”
HIRDETÉSEK:
Hálásan köszönjük a segítségét mindazoknak, akik bármilyen módon hozzájárultak ahhoz, hogy a múlt hétvégi templombúcsús ünnepségek szépen és gördülékenyen megvalósulhassanak.
Októberben, a Szűzanya hónapjában, minden nap közösen imádkozzuk a rózsafüzért templomunkban az esti szentmise előtt fél órával.
A plébániai imacsoportok alkalma lesz hétfőn, október 3-án az esti szentmise után. ¾ 6-tól gitáros dicsőítő szentségimádás lesz a szentségi kápolnában, majd rövid tanítás, azt követően pedig kis csoportokban imádkozhatnak és beszélgethetnek a jelenlévők. Várjuk mindazokat, akik már tagjai egy imacsoportnak, de azokat is, akik most szeretnének új imacsoportba csatlakozni. A szentmise utáni dicsőítésen és tanításon természetesen bárki részt vehet, imacsoporthoz való tartozástól függetlenül. A gyászfeldolgozó csoport a templomi gyermekmegőrző helyiségben lesz este 6 órától.
A Seniorok közösségének összejövetele lesz szerdán, október 5-én 10 órától a plébánia ebédlőjében. Téma: a magyar egyház Mária Terézia korában, amit kötetlen beszélgetés követ. Minden érdeklődő idősebb urat szeretettel várnak.
Most hétvégén még lehet jelentkezni az „Ökokör Kamra” című képzésre, mely szerdán, október 5-én este indul plébániánkon és hat héten át tart majd. Jelentkezni Dudás-Marx Annánál lehet az [email protected] címen vagy a templom főbejáratánál levő kis asztalra kihelyezett lapon.
Családos hittanra és közösségi alkalomra várunk minden érdeklődő házaspárt csütörtökön, október 6-án este 8 órától a plébánia nagytermébe.
Elindult a felnőttek hitbe beavató, szentségek felvételére felkészítő csoportja, melynek alkalmai ezentúl minden pénteken este 6 órától lesznek a plébánián. Ha valaki még szeretne csatlakozni a csoporthoz, most még megteheti.
A héten elsőpéntek lesz. Gyóntatás lesz a reggeli szentmise után, az esti szentmise előtt fél 5-től, valamint az esti szentmise alatt is. A szokásos egésznapos csendes szentségimádás mellett este 8-tól 9-ig közösségi, vezetett szentségimádás is lesz a kápolnában a Szent Mónika Közösség tagjainak közreműködésével. Erre a szentségimádásra, attól függetlenül, hogy az alkalmat plébániánk egy konkrét közössége vezeti, természetesen mindenkit szeretettel hívunk és várunk!
Gyertyás rózsafüzér-körmenet lesz a Budai Várban Erdő Péter bíboros vezetésével szombaton, október 8-án, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya főünnepén este fél 7 és fél 8 között. A körmenet, melynek végén bíboros úr megáldja hazánkat, a Szentháromság téren, a Mátyás-templom előtt kezdődik és ott is ér majd véget. Vegyünk részt minél többen ezen a fontos imádságon!
„Gardróbcserére” hívjuk plébániánk minden tagját jövő vasárnap, október 9-én a 9-es és a 11-es szentmisék után a plébánia nagytermébe. A rendezvény célja, hogy a megunt vagy már nem jó méretű ruhadarabok és cipők olyan gazdára leljenek, aki szívesen viseli, hordja őket. A felajánlott – tiszta és jó állapotú – ruhákat és cipőket szombaton az esti 6-os, valamint vasárnap a 9-es szentmise előtt lehet leadni a nagyteremben. A programon részt lehet venni ruhák beadása nélkül is.
Plébániai autóbuszos zarándoklatot szervezünk Esztergomba és Péliföldszentkeresztre október 22-én, szombaton. Az esztergomi bazilika és a péliföldi kegytemplom megtekintésén túl a programban lesz szentmise és közös imádság, valamint közös ebéd is. A pontos indulási és érkezési időpontokat jövő héten hirdetjük majd, de már most is lehet jelentkezni a sekrestyében vagy a plébániai irodában. A részvételi díj, mely a belépők és az ebéd árát is tartalmazza: 8000 Ft / fő. A jelentkezésnél kérjük, vegyék figyelembe, hogy úticéljainkon gyalogolnunk is kell majd valamennyit.
Október 1-je és november 28-a között népszámlálás zajlik Magyarországon. A népszámlálás nagyon fontos esemény nemcsak Magyarország, de a magyar katolikusok életében is, ezért arra buzdítjuk minden kedves testvérünket, hogy a népszámlálás alkalmával vallja meg a római katolikus valláshoz tartozását. Akinek esetleg segítségre lenne szüksége az online népszámlálási kérdőív kitöltésében, annak szívesen segítünk hivatali időben bármikor a plébániai irodában, vagy akár szentmisék után a sekrestyében is.
Környékbeli templombúcsú a héten: a Gellért-hegyi „Sziklakápolna” búcsúja szombaton, október 8-án, Magyarok Nagyasszonya főünnepén lesz. Az ünnepi szentmise este 8 órakor kezdődik.
LITURGIKUS REND:
Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend
TAKI:
Az aktuális rejtvény a következő vasárnapi 9-es szentmisére, amit a gyerekek a mise kezdete előtt dobhatnak be a szentély előtt kihelyezett dobozba: TAKI
ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:
Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.
A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ajánlásával hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!
Járványügyi rendelkezések: Az állami rendelkezésekhez igazodva, 2022. március 7-től egyházmegyénk feloldotta a járványhelyzetre vonatkozó korábbi egyházi rendelkezéseket, vagyis jelenleg templomunkban és a plébánián nem kell maszkot viselni és egymástól nagyobb távolságot tartani, valamint ismét lehet nyelvre áldozni és kezet fogni.
RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):