Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia
Hirdetések

AZ ÚR SZENVEDÉSÉNEK VASÁRNAPJA – VIRÁGVASÁRNAP

EVANGÉLIUM:

A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS KÍNSZENVEDÉSE Szent Lukács szerint (Lk 22,14-23,56):
Amint elérkezett az óra, Jézus asztalhoz ült apostolaival együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam arra, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, és osszátok szét magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlőtő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” Azután kenyeret vett a kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik.” „De nézzétek, az áruló keze is rajta van az asztalon. Az Emberfia ugyan elmegy, amint el van rendelve, de jaj annak az embernek, aki elárulja.” Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ezt megteszi. Majd versengés támadt köztük, hogy melyikük a nagyobb. Erre azt mondta nekik: „A királyok uralkodnak a népeken, s akik hatalmat gyakorolnak fölöttük, jótevőiknek hívatják magukat. Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha a szolga volna. Mert ki a nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mint aki szolgál. Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban. Ezért nektek adom az országot, mint ahogy Atyám nekem adta, hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött. Simon, a sátán hatalmat kért magának fölöttetek, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De én imádkoztam érted, nehogy meginogj a hitedben. Amikor majd megtérsz, te erősíted meg testvéreidet.” „Uram – felelte –, kész vagyok arra, hogy börtönbe, sőt a halálba menjek veled!” Ő azonban így válaszolt: „Péter, mondom neked, mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor tagadod le, hogy ismersz engem.” Aztán tovább beszélt hozzájuk: „Amikor elküldtelek benneteket erszény, tarisznya és saru nélkül, szenvedtetek-e hiányt valamiben?” „Semmiben sem” – felelték. „Most azonban – folytatta –, akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyáját is. Akinek pedig nincsen, adja el a ruháját, és vegyen rajta kardot. Mondom nektek, be kell következnie annak, amit az Írás rólam mond: »A gonosztevők közé számították.« Sorsom ugyanis beteljesedik.” „Uram – mondták –, nézd, van itt két kard!” Erre csak annyit mondott: „Elég.” Ezután kiment, és szokása szerint elindult az Olajfák-hegyére. A tanítványok is követték őt. Amikor odaért, azt mondta nekik: „Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.” Azután mintegy kőhajításnyira eltávozott tőlük, és térdre borulva imádkozott: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet. De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied.” Ekkor megjelent neki az égből egy angyal, és megerősítette. Halálfélelem kerítette hatalmába, és még kitartóbban imádkozott. Verejtéke mint megannyi vércsepp hullott a földre. Majd abbahagyta az imát és visszament a tanítványokhoz, de a szomorúságtól alva találta őket. Rájuk szólt: „Miért alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” Mielőtt még befejezte volna szavait, egy csapat érkezett. Júdás vezette, egy a tizenkettő közül. Jézushoz lépett, hogy megcsókolja. Jézus megkérdezte: „Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?” Amikor a tanítványok látták, hogy mi készül, megkérdezték: „Uram, rántsunk kardot ellenük?” Egyikük mindjárt le is sújtott a főpap szolgájára, s levágta a jobb fülét. De Jézus leintette: „Hagyjátok, elég!” Aztán megérintette a szolga fülét, és meggyógyította. Az ellene kivonult főpapoknak, a templomőrség tisztjeinek és a véneknek pedig ezt mondta: „Mint egy rabló ellen, úgy vonultatok ki, kardokkal, dorongokkal! Naponta ott voltam a templomban veletek, mégsem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok, a sötétség hatalmáé.”
Miután elfogták Jézust, a főpap házába vitték. Péter messziről kísérte. Az udvar közepén tüzet raktak, és körbe ülték. Péter is közéjük ült. Egy szolgáló meglátta, hogy ott ül a tűznél. Szemügyre vette, aztán megjegyezte: „Ez is vele volt.” De Péter tagadta: „Asszony, nem is ismerem őt.” Nem sokkal ezután más valaki is észre vette: „Te is közéjük tartozol!” – szólt neki. Péter tiltakozott: „Ember, nem tartozom közéjük!” Alig telt el egy óra, valaki ismét bizonygatta: „De igen, ez is vele volt, hiszen galileai.” „Ember – tagadta újra Péter –, nem tudom, mit beszélsz.” Még ki sem mondta, máris megszólalt a kakas. Az Úr megfordult, s rátekintett Péterre. Péternek eszébe jutott, mit mondott neki az Úr: „Mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.” Akkor Péter kiment, és keserves sírásra fakadt.
Az emberek, akik őrizték Jézust, csúfot űztek belőle és bántalmazták. Szemét bekötötték, és kérdezgették: „Találd el, ki ütött meg?” És mindenféle szitkokat szórtak rá. Mihelyt megvirradt, összegyűltek a nép vénei, a főpapok meg az írástudók, és a tanácsuk elé állították. „Ha te vagy a Messiás – szólították fel –, mondd meg nekünk.” Így válaszolt rá: „Ha megmondom is, nem hiszitek el. Ha pedig kérdezlek benneteket, nem feleltek. De az Emberfia mostantól fogva a hatalmas Isten jobbján fog ülni.” Erre egyszerre közbevágtak: „Tehát te vagy az Isten Fia?” Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti mondjátok, hogy én vagyok.” „Mi szükségünk van még tanúkra? – mondták erre. – Magunk hallottuk a saját szájából.” Ezzel fölkerekedett az egész testület, és Pilátushoz kísérték. Ott vádolni kezdték: „Azt tapasztaltuk – mondták –, hogy tévútra vezeti népünket. Megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak. Azt állítja magáról, hogy ő a Messiás király.” Pilátus megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” „Magad mondod” – felelte. Pilátus erre kijelentette a főpapoknak és a népnek: „Nem találom semmiben bűnösnek ezt az embert.” De azok erősködtek: „Tanításával fellázítja a népet Galileától kezdve egészen Judeáig.” Ennek hallatára Pilátus megkérdezte, hogy Galileába való-e. Amikor megtudta, hogy Heródes uralma alá tartozik, elküldte Heródeshez, aki azokban a napokban éppen Jeruzsálemben tartózkodott. Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Régóta szerette volna látni, mert sokat hallott felőle, s remélte, hogy valami csodát tesz a jelenlétében. Sokat faggatta, de ő nem méltatta feleletre. A főpapok és az írástudók is odamentek, és hevesen vádolták. Heródes akkor udvarával együtt gúnyt űzött belőle. Csúfságból fehér ruhába öltöztette, aztán visszaküldte Pilátushoz. Ezen a napon Heródes és Pilátus jó barátok lettek; azelőtt ugyanis haragban voltak. Pilátus ismét összehívta a főpapokat, a véneket és a népet, s így szólt hozzájuk: „Elém vezettétek ezt az embert, mint a nép lázítóját. Jelenlétetekben kihallgattam, de az ellene felhozott vádak közül nem találtam egyben sem vétkesnek. És Heródes sem, mert lám, visszaküldte hozzám. Láthatjátok, semmi olyat nem követett el, amiért halált érdemelne. Megfenyítem hát, és szabadon bocsátom.” Az ünnep alkalmával szabadon kellett bocsátania egy foglyot. Az egész nép akkor kiáltozni kezdett: „Vesszen el! Bocsásd szabadon Barabást!” Barabást a városban történt fölkelés és gyilkosság miatt vetették börtönbe. Pilátus ismét hozzájuk fordult, mert szabadon akarta bocsátani Jézust. De tovább ordítoztak: „Keresztre! Keresztre vele!” Harmadszor is megkérdezte: „De hát mi rosszat tett? Semmi vétket nem találok, amiért halálra kellene ítélnem. Megfenyítem és szabadon bocsátom.” De azok nem tágítottak, hanem egyre elszántabban, egyre hangosabban kiáltozták, hogy feszítse keresztre. Erre Pilátus úgy határozott, hogy enged követelésüknek. Szabadon engedte hát kérésükre azt, aki lázadás és gyilkosság miatt került börtönbe, Jézust meg kiszolgáltatta nekik akaratuk szerint.
Ahogy elvezették, megállítottak egy cirenei embert, Simont, aki éppen a mezőről tartott hazafelé. Vállára adták a keresztet, hogy vigye Jézus után. Nagy tömeg követte, asszonyok is, akik jajgattak és sírtak miatta. Jézus hozzájuk fordult és így szólt: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok! Inkább magatokat sirassátok és gyermekeiteket, mert jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: Boldogok a magtalanok, és akik nem szültek és nem szoptattak. Akkor majd kiáltani fogják a hegyeknek: »Omoljatok ránk!« És a domboknak: »Takarjatok el!« Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?” Két gonosztevőt is vittek vele, hogy kivégezzék őket. Amikor odaértek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívtak, ott keresztre feszítették, s a gonosztevőket is vele, egyiküket jobbról, másikukat balról. Jézus pedig ezt mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.” Ruháján sorsot vetve megosztoztak. A nép bámészkodott, a főtanács tagjai gúnyolódtak: „Másokat megmentett – mondták –, most mentse meg magát, ha ő a Messiás, az Isten választottja.” Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek, és ecettel kínálták: „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!” – mondták. Feje fölé görög, latin és héber nyelvű feliratot tettek: Ez a zsidók királya. Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: „Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magadat és minket is.” A másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi legalább tetteink méltó büntetését kapjuk. De ez semmi rosszat sem tett!” Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz uralmadban.” Ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.” A hatodik óra körül sötétség támadt az egész földön, s egészen a kilencedik óráig tartott. A nap elsötétedett, a templom függönye középen kettéhasadt. Jézus ekkor hangosan felkiáltott: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” E szavakkal kilehelte lelkét.
Amikor a százados a történteket látta, dicsőítette az Istent, s azt mondta: „Ez az ember valóban igaz volt.” Az egész kíváncsi tömeg, amely összeverődött, a történtek láttán mellét verte és szétoszlott. Jézus ismerősei pedig, köztük az asszonyok is, akik Galileából kísérték, távolabb állva nézték mindezt. Volt egy József nevű derék és igaz férfi, Judea Arimatea nevű városából származott, és maga is várta az Isten országát. Tagja volt a tanácsnak, de nem értett egyet a határozattal és az eljárássál. Ez elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és sziklasírba helyezte, amelyben még nem feküdt senki. A készület napja volt, amikor a szombat fényei már világítottak. A Galileából érkezett asszonyok is elmentek, és megnézték a sírt, hogyan helyezték el benne a holttestet. Hazatérőben illatszereket és keneteket vásároltak, a szombatot meg a parancs szerint nyugalomban töltötték.

LITURGIKUS REND:

Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend

TAKI:

Az aktuális rejtvény a következő vasárnapi 9-es szentmisére, amit a gyerekek a mise kezdete előtt dobhatnak be a szentély előtt kihelyezett dobozba:
most nincsen új TAKI, hanem az a feladat, hogy mindenki rajzoljon egy képet a nagyhétről vagy húsvét ünnepéről. A rajzokat húsvét vasárnapján kell bedobni a dobozba.

HIRDETÉSEK:

Ma, virágvasárnap, vagyis az Úr szenvedésének vasárnapján a 9 és a 11 órai szentmisék keretében barkát szentelünk és ünnepélyes bevonulást tartunk. Valamennyi barkát a plébánia is tud majd biztosítani, de kérjük, hogy aki teheti, hozzon magával barkaágakat. A passiót a 9-es szentmisén az apaklub tagjai olvassák fel, a 11-es szentmisén pedig a Carmine Celebrat kórus énekli. A 9-es mise után az agapé elmarad. Du. 4 órától családos hittan lesz a plébánia nagytermében, minden családot és házaspárt szeretettel hívunk és várunk!

Hétfőn, kedden és szerdán, ápr. 11-én, 12-én és 13-án templomunkban reggel 7-kor és 17 órakor lesznek szentmisék. Az esti szentmiséken tríduumot, vagyis lelkigyakorlatos beszédeket mond Kelemen László atya, aki Budakalászon plébániai kormányzó, valamint az egyházmegye hitoktatási felügyelője. A szentmisék után gyóntatás is lesz.

A Magyar Örökség-díjas Budapesti Kórus nagyheti koncertje lesz templomunkban kedden, április 12-én az esti szentmise után, 18 órától. A kórus César Franck „Krisztus hét szava a keresztfán” című művét adja elő, ami igazi nagyheti ráhangolódást, lelki elmélyülést kínál a hallgatóknak. Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk!

Temetőnk és a szentségi kápolna a nagyhéten is nyitva lesz minden nap reggel 8 órától este 6 óráig. A plébániai irodák hétfőtől csütörtökig lesznek nyitva, nagypénteken viszont zárva lesznek.

Kérjük, hogy azok a ministránsok, akik szeretnének ministrálni a szent három napon, vegyenek részt előtte a ministránspróbákon. Ezek időpontjai: nagycsütörtökön és nagypénteken du. 4 órától, nagyszombaton pedig de. 10 órától.

Nagycsütörtökön, április 14-én de. 10 órakor olajszentelési szentmise lesz a Szent István Bazilikában, templomunkban pedig este 6 órakor tartjuk az ünnepi szentmisét az utolsó vacsora emlékére, melyben lesz lábmosás szertartása is. A szentmise után énekes, imádságos virrasztást tartunk a szentségi kápolnában egészen éjfélig, amire mindenkit szeretettel invitálunk.

Nagypénteken és nagyszombaton, április 15-én és 16-án reggel nem lesz szentmise a templomban, viszont mindkét napon reggel 8 órakor Jeremiás próféta siralmainak éneklésével egybekötött ünnepi zsolozsmát végzünk. Szeretettel várjuk erre az imádságra is a testvéreket!

Nagypénteken du. 3 órakor keresztutat járunk a templomkertben levő kálvárián, a szertartások pedig este 6 órakor kezdődnek. A János-passiót a Carmine Celebrat kórus énekli, azt követően pedig sor kerül majd az ünnepélyes könyörgésekre és a kereszthódolatra. Nagypénteken Jézus halálára emlékezünk, ezért nem lesz szentségimádás templomunkban, hanem az esti szertartás után, majd nagyszombaton napközben a szent sír látogatható a húsvéti vigília szentmise kezdetéig. Nagypéntek szigorú böjti nap, vagyis tartózkodnunk kell a hús fogyasztásától, valamint csak háromszor étkezhetünk és egyszer lakhatunk jól.

Az ünnepélyes húsvéti vigília szentmise szombaton, április 16-án este fél 8-kor kezdődik templomunkban, amit a feltámadási körmenet követ majd. Vegyünk részt minél többen ezen az ünnepi szentmisén!

Jövő vasárnap, húsvét vasárnapján a szokásos vasárnapi rendben lesznek a szentmisék templomunkban, melyek végén húsvéti ételszentelést végzünk. Ezen a napon a 9-es szentmise utáni agapé elmarad.

Húsvéthétfőn, április 18-án vasárnapi rendben lesznek a szentmisék templomunkban: reggel 9-kor, 11-kor és este 6 órakor.

Gyónási lehetőségek a nagyhéten: hétfőn, kedden és szerdán a reggeli és az esti szentmisék után; nagycsütörtökön az esti szentmise után; nagypénteken és nagyszombaton pedig a reggeli imádság alatt, 8 és 9 óra között. Vasárnap a misék alatt.

A személyi jövedelemadó bevallásakor kérjük a kedves Testvéreket, hogy rendelkezzenek adójuk szabadon felajánlható 1+1%-áról, s támogassák vele a Magyar Katolikus Egyházat (technikai száma: 0011), valamint plébániánk alapítványát, a „Szent Gellért Plébánia Templomépítő Alapítványt” (adószáma: 18034501-1-43). Köszönjük szépen!   

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit plébániai nyári nagytáborunkba, ami július 27e és 31-e között lesz Verőcén, Csattogó-völgyben. Bővebb információ ITT olvasható, valamint jelentkezni is itt lehet, a jelentkezési űrlap kitöltésével.