ÉVKÖZI 32. VASÁRNAP
EVANGÉLIUM:
Mt 25, 1-13: Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
HIRDETÉSEK:
Árpád-házi Szent Erzsébet napja – november 19-e – idén vasárnapra esik, ezért liturgikusan nem ünnepeljük, azonban ehhez a naphoz kapcsolódóan szombaton este és jövő vasárnap a szentmisék után – hagyományosan – Erzsébet-kenyér vásárt tartunk. A megáldott kenyerekért adományt elfogadunk, amellyel helyi karitászunk munkáját támogathatják. A jövő hétvégén – ettől függetlenül – országos gyűjtés is lesz a Karitász javára, vagyis a perselypénz teljes összegét erre a célra továbbítjuk majd. Előre is köszönjük nagylelkű adományaikat! Vasárnap, a 11-es szentmise után szoborkertünkben megkoszorúzzuk Szent Erzsébet szobrát.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelet adott ki Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan, ami itt olvasható: MKPK Körlevél
Plébániánk idén is bekapcsolódik a Szent László Társulat és a Rákóczi Szövetség által szervezett karácsonyi ajándékgyűjtésbe, melynek során határon túli, külhoni magyar családokat, óvodákat, iskolákat és gyermekotthonokat ajándékozhatunk meg. Tartós élelmiszert és édességet, tisztálkodási szereket, valamint mesekönyveket és társasjátékokat gyűjtünk, ruhát és plüssjátékot nem! Az adományokat mostantól kezdve december 10-e vasárnap estig hozhatják a testvérek templomunkba, a gyóntatóhelyiségek előtti kék üveges részre. Köszönjük szépen!
Az idei évben ismét lesz pásztorjáték templomunkban december 24-én du. 4 órakor. Szeretettel várunk szereplőnek minden iskolás korú gyereket és fiatalt! Jelentkezni a sekrestyében, e-mailen ([email protected]) vagy az első próbán lehet. A próbák vasárnaponként lesznek du. fél 4 és fél 6 között, az első, szereposztó próba időpontja: jövő vasárnap, november 19-én du. fél 4-kor.
Előre hirdetjük, hogy a már korábban meghirdetett „papi imakoszorú” megalakulása Krisztus Király vasárnapjának előestéjén, november 25-én, szombaton este fél 6-kor lesz a templomban. Szeretettel várjuk erre az alkalomra mindazokat, akik már jelentkeztek, és azokat is, akik most döntenek úgy, hogy szeretnének az imakoszorúhoz csatlakozni. Az imakoszorú lényege az, hogy a tagok vállalják, hogy fél éven keresztül minden nap imádkoznak papi hivatásokért és már felszentelt papokért egy megadott ima segítségével.
Környékbeli templombúcsú a héten: a lágymányosi Magyar Szentek Temploma búcsúja lesz hétfőn, november 13-án. Az ünnepi szentmise este ¼ 8-kor kezdődik, mindenkit szeretettel vár Écsy Gábor plébános atya.
LITURGIKUS REND:
Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK:
Plébániánk eseménynaptára, melyben megtalálhatók a különböző közösségi programok, itt tekinthető meg: Plébániai eseménynaptár
TAKI:
Az aktuális rejtvény a következő vasárnapi 9-es szentmisére, amit a gyerekek a mise kezdete előtt dobhatnak be a szentély előtt kihelyezett dobozba: TAKI
ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:
Minden pénteken csendes szentségimádást tartunk a szentségi kápolnában a reggeli szentmise végétől egészen 17 óráig, amennyiben előtte minden időpontra vállal legalább egy valaki biztosan szentségimádást. Időpontot vállalni a templom főbejáratánál levő kis asztalra kihelyezett lapon lehet, vagy online módon, itt: IDŐPONTFOGLALÁS.
Szeretettel tájékoztatunk mindenkit, hogy Újbuda Önkormányzata fizetős parkolási zónát alakított ki a környékünkön, mely érinti a templom előtti és a környező utcákban található parkolóhelyeket is. Így mindenki, aki hétköznap reggel 8 és este 6 óra között gépjárművel érkezik temetőnkbe, templomunkba vagy a plébániához, az parkolási díjat kell, hogy fizessen. Ne feledkezzünk meg róla! Részletek: parkolas.ujbuda.hu
Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.
A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ajánlásával hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!
RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):