ÉVKÖZI 31. VASÁRNAP
EVANGÉLIUM:
Mt 23, 1-12: Abban az időben Jézus így beszélt a tömeghez és a tanítványokhoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit magatok közül, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
HIRDETÉSEK:
Ma (vasárnap) a 11-es szentmise után szoborkertünkben megkoszorúzzuk Szent Imre herceg szobrát, este pedig a Carmine Celebrat kórus halottak napjához kapcsolódó koncertje lesz templomunkban 19 órától. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!
Hétfőn, az esti szentmise után ¾ 6-tól dicsőítő szentségimádást tartunk a kápolnában, majd az imacsoportoknak lesz imaalkalma.
A héten ismét meg lesznek tartva a hittanórák és a szokásos közösségi alkalmak. A felnőtt hittan (bibliaóra) alkalma újra közvetlenül az esti szentmise után, ¾ 6-tól lesz a nagyteremben.
Ministráns program lesz szombaton, november 11-én reggel 9 órától kb. du. 4 óráig. További információ és részletek ügyében forduljunk Nyiri Gellérthez vagy Doma atyához.
A plébániánkról szóló, Új Ember újságban megjelent cikk az interneten is olvasható: A CIKK ELOLVASÁSA
LITURGIKUS REND:
Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK:
Plébániánk eseménynaptára, melyben megtalálhatók a különböző közösségi programok, itt tekinthető meg: Plébániai eseménynaptár
TAKI:
Az aktuális rejtvény a következő vasárnapi 9-es szentmisére, amit a gyerekek a mise kezdete előtt dobhatnak be a szentély előtt kihelyezett dobozba: TAKI
ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:
Minden pénteken csendes szentségimádást tartunk a szentségi kápolnában a reggeli szentmise végétől egészen 17 óráig, amennyiben előtte minden időpontra vállal legalább egy valaki biztosan szentségimádást. Időpontot vállalni a templom főbejáratánál levő kis asztalra kihelyezett lapon lehet, vagy online módon, itt: IDŐPONTFOGLALÁS.
Szeretettel tájékoztatunk mindenkit, hogy Újbuda Önkormányzata fizetős parkolási zónát alakított ki a környékünkön, mely érinti a templom előtti és a környező utcákban található parkolóhelyeket is. Így mindenki, aki hétköznap reggel 8 és este 6 óra között gépjárművel érkezik temetőnkbe, templomunkba vagy a plébániához, az parkolási díjat kell, hogy fizessen. Ne feledkezzünk meg róla! Részletek: parkolas.ujbuda.hu
Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.
A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ajánlásával hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!
RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):