Bringázz a templomba!
A nyár folyamán új kerékpárparkolókkal gazdagodott a plébánia. A főbejárat előtt 14, míg a jobb oldali bejárat közelében a Szent István szobor mellett, illetve bal oldalt hátul az udvaron 10-10 férőhely létesült, így bátran indulhatunk a templomba vagy plébániai programokra biciklivel is: lesz, ahol biztonságosan le tudjuk zárni.

Miért kerékpárral?
A templomba járás lényege – az Istennel és egymással való találkozás – szempontjából természetesen nincs jelentősége, hogy hogyan jutunk oda. Ezzel együtt magunk és a tágabb közösség szempontjából is számos előnye van, ha a kerékpárt választjuk:
- Néhány kilométeres távokon – ahonnan legtöbbünk érkezik – gyorsan és kiszámíthatóan célba érünk: nincs dugó, nem kell várakozni.
- Mozgással indul a nap, így frissebben érkezünk, jobban oda tudunk figyelni – és hosszabb távon is jó hatással van az egészségünkre.
- Jobban érzékeljük a környezetünket, már út közben is oda tudunk köszönni az ismerősöknek.
- Autóval – mivel sok helyet foglal – gyakran nehéz parkolóhelyet találni. Ezt az új kerékpárparkolóknak köszönhetően megspórolhatjuk, és marad hely a távolabbról érkezőknek.
- A teremtett világot és a városban élők egészségét is óvjuk, hiszen kerékpárral csendesen, tisztán közlekedhetünk.
- Bringázni egyszerűen jó! 🙂
Mire figyeljünk út közben?
- Biztonságos állapotú, szabályosan felszerelt kerékpárral induljunk útnak; figyeljünk arra, hogy sötétben is láthatóak legyünk (különösen télen gyakori, hogy a korai sötétségben is úton vagyunk)!
- Legyünk tisztában a közlekedési szabályokkal, és tartsuk magunkat hozzájuk! Járdán például alapesetben tilos kerékpározni; de erre nincs is szükség, mert Kelenföldön a legtöbb főútvonalon már kiépültek kerékpárutak vagy -sávok, a mellékutcákban pedig jellemzően kicsi a forgalom.
- Közlekedjünk kiszámíthatóan, egyértelműen! Figyeljünk a többi közlekedőre, teremtsünk szemkontaktust, kommunikáljunk! Vigyázzunk egymásra, különösen a gyengébbekre (gyalogosokra)!
- A parkoló autóktól mindig tartsunk egy ajtónyitásnyi távolságot – talán nem nehéz kitalálni, miért…
Hogyan zárjuk le kerékpárunkat?
- A szállóige szerint “olcsó bringa, drága lakat – sokáig a tiéd marad!” Ne sajnáljuk a pénzt egy jó minőségű, erős U-lakatra vagy láncra!
- Az új kerékpárparkolók alkalmasak rá, hogy a kerékpár vázát hozzájuk lakatoljuk. Éljünk ezzel, ne csak a kereket rögzítsük (különösen, ha gyorskioldós)!
- Soha, egy pillanatra se hagyjuk őrizetlenül kerékpárunkat, amíg nincs a támaszhoz lakatolva!
A templomba semmiképpen ne vigyük be kerékpárunkat, egyszerűen nem oda való, és a többieket is zavarjuk. Most már több helyen is van biztonságos kerékpárparkolási lehetőség, éljünk vele!
Itt csak néhány szempont kiemelésére nyílt mód, részletesebb tanácsokért ajánlom a Magyar Kerékpárosklub kisokosát: https://kerekparosklub.hu/kisokos
Útvonaljavaslatokkal, gyakorlati tapasztalatokkal én is szívesen segítek, keress bátran! Várunk a szentendrei plébániai biciklitúrán is október 1-jén!
Gertheis Antal
