HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA – AZ ISTENI IRGALMASSÁG VASÁRNAPJA

EVANGÉLIUM:

Jn 20, 19-31: Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.

LITURGIKUS REND:

Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend

TAKI:

Az aktuális rejtvény a következő vasárnapi 9-es szentmisére, amit a gyerekek a mise kezdete előtt dobhatnak be a szentély előtt kihelyezett dobozba: TAKI

GELLÉRTESÍTŐ MAGAZIN:

Megjelent plébániánk újságjának, a Gellértesítő Magazinnak húsvéti száma, ami digitálisan itt olvasható: https://issuu.com/szentgellertplebania/docs/gell_rtes_t_magazin_-_2022-1-h_sv_t

HIRDETÉSEK:

Ma húsvét 2. vasárnapja van, ami egyben az isteni irgalmasság vasárnapja is.Ehhez kapcsolódóan du. 3 órakor Imre atya szentségimádással egybekötött imaórát tart a templomban, melynek keretében elimádkozzuk az irgalmasság rózsafüzérét, valamint a húsvéti öröm útját is. Szintén ma du. 3 órától társasjáték-délutánt tartunk a plébánia nagytermében, amire szeretettel várunk minden játékkedvelő embert! Egy kis rágcsálnivalót, valamint saját társasjátékot lehet hozni. Ma mind a 9-es, mind az esti 6-os szentmise gitáros lesz.

A keresztény édesanyák Szent Mónika közössége a szokott módon, a hónap utolsó hétfőjén, vagyis holnap tartja imádságos összejövetelét a plébánián, de változás, hogy az alkalom mostantól kezdve az ebédlőben lesz du. 3 és fél 5 között. Minden tagot és új érdeklődőt szeretettel várnak!

Tűz és Fény dicsőítő szentségimádás lesz templomunkban a Cor et Lumen Christi közösség szervezésében szintén holnap, hétfőn este 7 órától. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

Hollandiából érkezik hozzánk egy Gospel-kórus, a „Nova Canta”, akik csütörtökön, április 28-án a 17 órai szentmisén, majd az azt követő szentségimádáson fognak énekelni templomunkban. Vegyünk részt minél többen ezen a különleges alkalmon!

Sajnos a pénteki egésznapos szentségimádás az elmúlt időben többször is elmaradt: nem tudtuk kihelyezni az Oltáriszentséget, mivel a nap során volt egy vagy több olyan idősáv, melyre senki sem jelentkezett. Ennek kapcsán buzdítjuk és bátorítjuk a kedves testvéreket, hogy vállaljanak minél többen egy-egy idősávot, vagyis legalább fél óra szentségimádást pénteken, s előtte írják be a nevüket a kihelyezett táblázatba. Köszönjük szépen!

Plébániai családos kirándulásra hívjuk az érdeklődőket április 30-án, szombaton a Vértesbe a Mária-szakadékhoz és a Körtvélyesi kilátóhoz. A találkozó de. fél 10-kor lesz az 1. sz. főút csákányospusztai parkolójában, a visszaérkezés pedig szintén oda lesz du. 4 óra körül. A kirándulás távja csupán 7 km lesz, de a gyalogláson kívül lesz a programban közös játék és imádság is. Enni- és innivalót, valamint a pihenéshez plédet vagy takarót és játékot kérjük, hogy mindenki hozzon magával! A részvételi szándékot kérjük jelezzétek mihamarabb EZEN A LINKEN (család és létszám megadásával)! Itt lehet az autóban szabad helyeket felajánlani, vagy fuvart kérni is (a helyek függvényében.)  Jelentkezés nélkül is lehet jönni, csak segítség, ha tudjuk, hogy kb. hány emberre számítsunk.

Május hónapban az esti szentmise után minden nap loretói litániát imádkozunk a Boldogságos Szent Szűz tiszteletére. Az első alkalom jövő vasárnap lesz.

Új ifjúsági közösség alakult plébániánkon Doma atya vezetésével 8. és 9. osztályos fiatalok számára. Az összejövetelek csütörtökönként vannak este 7 órától a plébánián. A közösségbe jelentkezni Doma atyánál lehet személyesen.

Hála Istennek már több, mint 200-an jelentkeztek plébániai nyári nagytáborunkba, ami július 27e és 31-e között lesz Verőcén, Csattogó-völgyben. Még van néhány hely, úgyhogy továbbra is várjuk a jelentkezőket: családosokat és egyedülállókat, gyerekeket, fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Bővebb információ ITT olvasható, valamint jelentkezni is itt lehet, a jelentkezési űrlap kitöltésével.

A plébániai nyári nagytáboron kívül – a tavalyihoz hasonló módon – ismét szervezünk nyári napközit is általános iskolás gyermekek számára június 20-a hétfő és 24-e péntek között. A részleteket jövő hétvégén hirdetjük majd, de a dátumot már most be lehet írni a naptárba. Ismét lesz mód arra is, hogy egy gyermek csak egy-egy napon vegyen részt. Várjuk idősebb fiatalok és pedagógusok jelentkezését, akik segítőként vennének részt a napköziben.

Ministránsok számára ministráns tábort is szervezünk a nagytábor előtt, július 23-a szombattól, mely után ők is részt vesznek a plébánia nagytáborában. A ministránstáborra jelentkezni Nyiri Gellértnél vagy Doma atyánál lehet.

A személyi jövedelemadó bevallásakor kérjük a kedves Testvéreket, hogy rendelkezzenek adójuk szabadon felajánlható 1+1%-áról, s támogassák vele a Magyar Katolikus Egyházat (technikai száma: 0011), valamint plébániánk alapítványát, a „Szent Gellért Plébánia Templomépítő Alapítványt” (adószáma: 18034501-1-43). Köszönjük szépen!