URUNK MENNYBEMENETELE

Templomunk aktuális heti liturgikus rendje: LITURGIKUS REND

A főegyházmegye legújabb körlevelében leírtak szerint a plébániákon mostantól ismét lehet liturgián kívüli közösségi programokat, összejöveteleket tartani. Kérjük, hogy aki csatlakozni szeretne valamelyik plébániai közösségünkhöz, előtte a csoport vezetőjétől, vagy Nyiri Szabolcstól kérjen információt.      

Májusban minden nap énekes loretói litániát végzünk templomunkban az esti szentmise után.       

Szombaton, május 22-én pünkösdi imaest lesz este 8 és 10 óra között a Magyar Szentek templomában.

Jövő vasárnap pünkösd, vagyis a Szentlélek eljövetelének ünnepe lesz. Ezen a napon a 11 órai szentmise keretében egy felnőtt testvérünk, aki beavatását kérte a katolikus egyházba és erre alaposan fel is készült, részesül majd a beavató szentségekben, vagyis megkereszteljük és megbérmáljuk, majd elsőáldozó is lesz. Imádkozzunk érte!  

Május 24-én, pünkösdhétfőn Karizmák ünnepe lesz a máriaremetei templom kertjében 10 órától kora délutánig. A programban lesz közös imádság és dicsőítés, tanúságtételek, gyónási lehetőség és bíborosi szentmise.

Május 30-án, vasárnap lesz templomunkban az elsőáldozás a 9 órai szentmisében. Az elsőáldozásra készülő gyerekeket és szüleiket előző nap, május 29-én szombaton 10 órára várjuk a templomba az utolsó felkészítő alkalomra, valamint a főpróbára és az első szentgyónás elvégzésére.

Május 29-én szombaton egy kerékpáros zarándoklat is lesz, melynek útvonala a kerület templomait köti össze. Nagyon jó alkalom ez arra, hogy végre a szabadban együtt tekerhessünk, és kicsit a „szomszédokhoz” is közelebb kerülhessünk. A program a mi templomunktól indul reggel 9 órakor, s itt is ér véget egy záró szentmisével, ami kb. 13 órakor fog kezdődni. Lehetséges akár csak erre a záró szentmisére becsatlakozni. A programon való részvétel viszont – a záró misén kívül – regisztrációhoz kötött, ezt majd a honlapunkon keresztül lehet megtenni.        

Szeretettel várjuk a gyermekek és fiatalok jelentkezését a plébániai nyári táborokba:

Plébániai napközis (otthon alvós) tábor június 28. hétfő és július 2. között, 7 évnél idősebb gyermekek részére. A programban lesz játék, sport, kirándulás, állatkert látogatás és még sok más izgalmas dolog. Jelentkezni június 13-a vasárnapig lehet a kitöltött jelentkezési lap leadásával. Várjuk azoknak az idősebb fiataloknak is a jelentkezését, akik szívesen segítenének a tábor lebonyolításában.
Jelentkezési lap 

Ottalvós ministráns tábor Balatonföldváron június 21. hétfő és 24. csütörtök között 8 évnél idősebb ministránsok részére. Jelentkezni a sekrestyében lehet név és emailcím megadásával, vagy személyesen Nyiri Gellértnél.