Plébániánk hirdetései – Mindenszentek ünnepe
Most hétfőn, halottak napján elmarad az esti bibliaóra.
Csütörtökön, november 5-én, 19:15-kor lesz a ciszterci Szent Imre templom búcsúja. Az ünnepi szentmisére mindenkit szeretettel várnak.
Pénteken elsőpéntek lesz, ne feledkezzünk meg az engesztelésről! Templomunkban a reggeli mise alatt és du. 4 órától lesz gyóntatás, a szentségi kápolnában pedig szentségimádás lesz szokásos módon, a reggeli mise utántól este 9 óráig. Szentségőrzést a hátsó asztalra kihelyezett lapon lehet vállalni. A „közösségek szentségimádása” elmarad, helyette este 8 és 9 óra között Imre atya tart vezetett, énekes szentségimádást.
A járványhelyzetre való tekintettel a pénteki ministránsgyűlések egyelőre elmaradnak.
Bár a járványhelyzet miatt a vasárnapi szentmiséken – biztonsági okokból – nem tartunk perselyezést, kérjük a kedves testvéreket, hogy adományaikkal továbbra is támogassák a templom és a plébánia működését. A perselybe szánt összeg a misék végén a kijáratoknál levő kosarakba bedobható, a rendszeres egyházi hozzájárulás (régi nevén „egyházi adó”) pedig többféle módon is rendezhető: személyesen a plébániai irodában ügyfélfogadási időben; csekken, ami a hátsó asztalról elvihető; valamint banki átutalással is (Szent Gellért Plébánia, OTP 11711034-20021290). Minden támogatást hálásan köszönünk!
Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben.” (Mt 5,1-12a)
Címlapkép: Idősebb Pieter Bruegel: A hegyi beszéd, 1598