ÉVKÖZI 32. VASÁRNAP
EVANGÉLIUM:
Mt 25, 1-13: Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
A teljes igenaptár (mely minden nap liturgikus olvasmányait tartalmazza), itt található: https://igenaptar.katolikus.hu/
HIRDETÉSEK:
Ma (vasárnap) az esti 6-os szentmise gitáros lesz, plébániánk ifjúsági gitáros kórusának a közreműködésével.
A Szeniorok Baráti Köre szerdán, november 11-én 10 órai kezdettel nyílt alkalmat tart a plébánia emeleti termében, melyen vetítés lesz: egy tíz évvel ezelőtti szentföldi zarándoklat felvételét tekintik meg, amit templomunk volt káplánja, Kemenes Gábor atya vezetett. A szeniorok minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Környékbeli templombúcsú a héten: a Magyar Szentek Templomának búcsús szentmiséje lesz csütörtökön, november 12-én este fél 7-kor, amit Martos Levente Balázs segédpüspök fog bemutatni. Mindenkit szeretettel vár Écsy Gábor plébános.
Jövő vasárnap a 9-es szentmise gitáros lesz.
Az „Élő kenyér” című, gyerekek számára készülő havi kiadású misekalauz most megrendelhető a 2027-es évre 9.600 Ft-ért Erdélyi Balázsnál az erdelyibalu@gmail.com címen. Amennyiben a plébániáról legalább 21 példányt rendelünk, akkor a szállítás ingyenes lesz.
Ismét lesz Forráspont 15 és 30 év közötti fiatalok számára, november 21-én, szombaton 13 és 19 óra között a BOK Csarnokban. A rendezvényre már elindult a regisztráció, szeretettel várják a jelentkezőket. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni és további információkat szerezni a forraspont.katolikus.hu oldalon lehet.
Plébániánk papi imakoszorújának lesz újabb alkalma Krisztus Király vasárnapjának előestéjén, november 21-én, szombaton este fél 6-kor a templomban. Szeretettel várjuk erre az alkalomra mindazokat, akik vállalják, hogy fél éven keresztül minden nap imádkoznak papi hivatásokért és már felszentelt papokért egy megadott ima segítségével. Aki fél évvel ezelőtt már vállalkozott erre az imádáságra, most megújíthatja fogadalmát, de örömmel várjuk új jelentkezők csatlakozását is.
A Budapesti Monteverdi Kórus hangversenye lesz templomunkban november 22-én, vasárnap du. 3 órakor, melynek során Puccini „Messa di Gloria” művét adják majd elő. Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt!

Előre hirdetjük azt is, hogy adventi lelki program lesz a plébánián általános iskolás, alsós és felsős gyerekeknek november 28-án, szombaton. A program du. 2-kor fog kezdődni a templomban, majd fél 5-től adventi koszorúkészítés lesz a plébánia nagytermében. A felnőtteknek Imre atya az idei adventben is tart majd egésznapos lelkinapot december 5-én, szombaton, melynek időpontját már most beírhatjuk naptárainkba.
Idén ismét lesz karácsonyi pásztorjáték templomunkban december 24-én du. 4 órakor, melynek előadásához szeretettel várunk szereplőnek iskolás korú (2. osztályos vagy nagyobb) gyerekeket és fiatalokat! A próbák időpontjai a plakátokon láthatók. Jelentkezni a plakáton lévő QR-kód segítségével lehet november 21-e szombatig. Az első, szereposztó próba november 22-én vasárnap, a 9-es mise után lesz. Kérdés esetén bátran keressék a szervezőket az szgp.pasztorjatek@gmail.com címen. Előre is köszönjük a jelentkezéseket!

Plébániánk idén is bekapcsolódik a Szent László Társulat és a Rákóczi Szövetség által szervezett karácsonyi ajándékgyűjtésbe, melynek során határon túli magyar óvodákat és iskolákat, gyermekotthonokat és családokat ajándékozhatunk meg. Tartós élelmiszert és édességet, tisztálkodási szereket, mesekönyveket, társasjátékokat és egyéb jó állapotú játékokat gyűjtünk, ruhát és plüssjátékot nem! Az adományokat mostantól kezdve december 8-a kedd estig lehet hozni a gyóntatóhelyiségek előtti kék üveges részre. Köszönjük szépen!
Hat hétvégés Főegyházmegyei Ifjúsági Vezetőképző lesz 2027-ben olyan 17 és 25 év közötti fiatalok számára, akik szeretnének a plébánián jobban elköteleződve segíteni a gyermek, illetve ifjúsági közösségek vezetésében. A képzésre november 29-e vasárnapig lehet regisztrálni a kihelyezett plakáton található QR-kód segítségével.


LITURGIKUS REND:
Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK:
Plébániánk eseménynaptára, melyben megtalálhatók a különböző közösségi programok, itt tekinthető meg: Plébániai eseménynaptár
TAKI:
Az aktuális rejtvény a következő vasárnapi 9-es szentmisére, amit a gyerekek a mise kezdete előtt dobhatnak be a szentély előtt kihelyezett dobozba: TAKI
ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:
Ha szeretné e-mailben is megkapni hirdetéseinket és egyéb fontos üzeneteket, iratkozzon fel plébániánk hivatalos levelezőlistájára! Ehhez írja meg nekünk nevét és e-mailcímét az iroda@szgp.hu címre. Köszönjük szépen!
Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.
Imádság a békéért: szeretnénk, ha egy hónap minden napjára lenne valaki, legalább egy ember, aki vállalja, hogy minden hónap azon napján különösen is imádkozik a békéért. Aki vállalkozik erre, egy táblázatba írhatja be a nevét az adott napra: IMÁDSÁG A BÉKÉÉRT
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!
Szeretettel tájékoztatunk mindenkit, hogy templomunk környékén fizetős a parkolás hétköznaponként reggel 8 és este 6 óra között. Ne feledkezzünk meg a parkolási díj fizetéséről! Részletek: parkolas.ujbuda.hu
RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):
