NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA
EVANGÉLIUM:
Jn 11, 1-45: Abban az időben Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Júdeába!” Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni.” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!” Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: „Jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?” Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttél engem!” E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.
HIRDETÉSEK:
Hálásan köszönjük mindazoknak a segítségét, akik részt vettek szombaton délelőtt a templom takarításában!
Ma a katolikus templomokban országos gyűjtést tartanak a szentföldi keresztények javára, a perselyadományokat mi is erre a célra továbbítjuk majd az egyházmegye központjába. Az esti szentmise gitáros lesz.
Holnap, hétfőn, március 27-én az Anyaklub alkalma elmarad.
Tűz és Fény dicsőítő szentségimádás lesz templomunkban a Cor et Lumen Christi közösség szervezésében hétfőn, március27-én este 7 órától. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk! https://www.facebook.com/events/729347825536927?ref=newsfeed
Pénteken, március 31-én a du. 5 órai szentmise utáni keresztutat alkalmas időjárás esetén a templomkertben lévő kálvárián végezzük, ezen alkalommal a ministránsok közösségének a közreműködésével. Kérjük tehát, hogy a ministránsok a szokásos gyűlés helyett most a keresztúton vegyenek részt. Köszönjük szépen! Gyóntatás lesz a reggeli szentmise után, valamint du. fél 5-től, az esti szentmise alatt is.
Nagyböjti lelki programot tartunk templomunkban alsós és felsős gyermekeknek szombaton, április 1-jén du. fél 3 és fél 6 között. A programban lesz beszélgetés, éneklés, játék, kézműveskedés és gyónási lehetőség. Minden gyermeket szeretettel várunk, jelentkezni a sekrestyében vagy a kaplan@szgp.hu címen lehet.
Nyílt napot tartanak az Esztergomi Szemináriumban április 1-jén, szombaton azoknak a fiúknak, akik érdeklődnek a papi hivatás iránt. Jelentkezni Csépányi Gábor spirituális atyánál lehet a gabcsep77@gmail.com címen.
Jövő vasárnap virágvasárnap, vagyis az Úr szenvedésének vasárnapja lesz. Ezen a napon a 9 és a 11 órai szentmisék keretében barkát szentelünk és ünnepélyes bevonulást tartunk. Kérjük, hogy aki teheti, hozzon magával barkaágakat! A passiót a 9-es szentmisén az Apaklub tagjai fogják felolvasni, a 11-es szentmisén pedig a Carmine Celebrat kórus fogja énekelni.
Nagykedden és nagyszerdán, április 4-én és 5-én az esti szentmisék egy órával később, este 6 órakor fognak kezdődni, és a szentmiséken lelkigyakorlatos beszédeket mond Molnár Miklós atya, aki korábban plébániánkon volt diakónusi gyakorlaton, jelenleg pedig rákoskeresztúri és rákosligeti plébániai kormányzó. Szeretettel várjuk a testvéreket ezekre a szentmisékre. A szentmisék előtt fél 6-tól, valamint igény szerint a szentmisék után is gyóntatni fog Miklós atya.
Nagycsütörtökön, április 6-án de. 10 órakor olajszentelési szentmise lesz a Szent István Bazilikában, templomunkban pedig este 6 órakor tartjuk az ünnepi szentmisét az utolsó vacsora emlékére, melyben lesz lábmosás szertartása is. A szentmise után énekes, imádságos virrasztást tartunk a szentségi kápolnában egészen éjfélig, amire mindenkit szeretettel invitálunk.
Nagypénteken és nagyszombaton, április 7-én és 8-án reggel nem lesz szentmise a templomban, viszont mindkét napon reggel 8 órától közös imádságra hívjuk a testvéreket a kápolnába, melynek során a zsolozsma reggeli és olvasmányos imaóráját, valamint Jeremiás próféta siralmait énekeljük.
Nagypénteken du. 3 órakor keresztutat járunk a templomkertben levő kálvárián, a szertartások pedig este 6 órakor kezdődnek. A János-passiót a Carmine Celebrat kórus énekli, azt követően pedig sor kerül majd az ünnepélyes könyörgésekre és a kereszthódolatra. Nagypénteken Jézus halálára emlékezünk, ezért nem lesz szentségimádás templomunkban, hanem az esti szertartás után és szombaton napközben is a szent sír lesz látogatható.
Az ünnepélyes húsvéti vigília szentmise április 8-án, szombaton este fél 8-kor kezdődik majd templomunkban, amit a feltámadási körmenet követ. Vegyünk részt minél többen ezen az ünnepi szentmisén!
Húsvét vasárnapján, április 9-én a szokásos vasárnapi rendben lesznek a szentmisék templomunkban, melyek végén húsvéti ételszentelést végzünk. Ezen a napon a 9-es szentmise utáni agapé elmarad.
A nagyheti ministráns próbák alkalmairól a ministránsokat külön értesítjük majd, úgyhogy aki esetleg nem lenne rajta a ministránsok levelezőlistáján, kérjük, hogy jelentkezzen Doma atyánál vagy Nyíri Gellértnél. Köszönjük szépen!
Napjainkban különösen időszerű és fontos Magyarország és a világ békéjéért imádkozni és böjtölni. Ferenc pápa és sok magyarországi katolikus szervezet is erre bíztat bennünket és ehhez ad nekünk segítséget a corpusdomini.katolikus.hu weboldal is, melyen keresztül lehet csatlakozni a közös imához.
A személyi jövedelemadó bevallásakor kérjük a kedves Testvéreket, hogy rendelkezzenek adójuk szabadon felajánlható 1+1%-áról, s támogassák vele a Magyar Katolikus Egyházat (technikai száma: 0011), valamint plébániánk alapítványát, a „Szent Gellért Plébánia Templomépítő Alapítványt” (adószáma: 18034501-1-43). Köszönjük szépen!
Erdő Péter bíboros és a polgári hatóságok meghívását elfogadva Szentatyánk, Ferenc pápa lelkipásztori látogatásra érkezik Magyarországra a húsvéti időszakban, április 28–a péntek és 30-a vasárnap között. A pápa apostoli útja nagyon fontos esemény nemcsak a katolikusoknak, hanem minden magyarnak határon innen és túl. A legfontosabb esemény a pápai szentmise lesz a Kossuth téren április 30-án de. fél 10-től, melyre mindenkit szeretettel hívnak és várnak. Imádságos lélekkel készüljünk a Szentatyával való találkozásra és közösen tegyünk tanúságot arról, hogy Krisztus a jövőnk.
Imádság Ferenc pápa magyarországi látogatására készülve:
Mennyei Atyánk, gondviselő Istenünk!
Köszönjük, hogy Te kísértél minket történelmünk során.
Vétkeinket megvallva kérjük, hogy egyre jobban megismerjük Fiadat, Jézus Krisztust!
Ő a mi biztos jövőnk. Azért jött, hogy életünk legyen békében és önzetlen szeretetben.
Bizalommal kérjük, hogy Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária,
valamint a magyar szentek és boldogok közbenjárására
Szentatyánk, Ferenc pápa közelgő látogatása legyen kegyelem és erő forrása,
hogy hitünkben növekedve egymással és a többi nemzettel békességben éljünk,
reménnyel építsük földi hazánkat, és parancsaidat teljesítve eljussunk az örök hazába. Ámen.
A „40 nap az életért” nemzetközi imaszolgálat, mely azért imádkozik, hogy a válsághelyzetbe került édesanyák ne az abortuszt, hanem az életet válasszák, Magyarországon jelenleg a Hugonnai Vilma téren, vagyis a 3-as metró Semmelweis Klinikák megállójánál imádkozik egészen április 2-ig minden nap 7-től 19 óráig. Várják mindazoknak a csatlakozását, akik szeretnének valamit tenni az élet védelme érdekében békésen, imádsággal és böjttel. Részletek a kihelyezett plakáton találhatók.
LITURGIKUS REND:
Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend
TAKI:
Az aktuális rejtvény a következő vasárnapi 9-es szentmisére, amit a gyerekek a mise kezdete előtt dobhatnak be a szentély előtt kihelyezett dobozba: TAKI
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK:
Plébániánk eseménynaptára, melyben megtalálhatók a különböző közösségi programok, itt tekinthető meg: Plébániai eseménynaptár
ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:
Minden pénteken egésznapos csendes szentségimádást tartunk a szentségi kápolnában a reggel szentmise végétől az esti szentmise kezdetéig, du. 5 óráig. Mindenkit bíztatunk arra, hogy a nap folyamán térjen be a kápolnába, s találkozzon az Oltáriszentségben velünk levő Jézussal! Kérjük, hogy aki biztosan tudja, hogy egy adott időpontban részt tud venni a szentségimádáson, az írja be magát a templom főbejáratánál, a kis asztalra kihelyezett lapon a táblázatba, hogy minden időpontra legyen legalább egy szentségimádó személy, és így meg tudjuk tartani a szentségimádást. Köszönjük szépen!
Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.
A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ajánlásával hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!
Járványügyi rendelkezések: Az állami rendelkezésekhez igazodva, 2022. március 7-től egyházmegyénk feloldotta a járványhelyzetre vonatkozó korábbi egyházi rendelkezéseket, vagyis jelenleg templomunkban és a plébánián nem kell maszkot viselni és egymástól nagyobb távolságot tartani, valamint ismét lehet nyelvre áldozni és kezet fogni.
RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):