Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia
Hirdetések

ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP – ISTEN IGÉJÉNEK VASÁRNAPJA

EVANGÉLIUM:

Mt 4, 12-23: Amikor Jézus meghallotta, hogy Keresztelő Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája: A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre. Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat és követték őt. Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt.
Jézus pedig bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden gyötrelmet.

HIRDETÉSEK:

Ma (vasárnap) az esti 6-os szentmise gitáros lesz, a Szent Gellért Gitáros Énekkar közreműködésével. Utána a Fiatal felnőttek hittanja kivételesen elmarad.

Tűz és Fény dicsőítő szentségimádás lesz templomunkban a Cor et Lumen Christi közösség szervezésében hétfőn, január 26-án este 7 órától. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

A Weiner Leó Katolikus Zeneiskola orgona és kórus hangversenye lesz templomunkban kedden, január 27-én este 6 órától. Minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak!

Életige kört szeretnénk indítani plébániánkon, melybe szeretettel hívjuk a csatlakozni kívánó testvéreket, akik szeretnéka Fokoláre Lelkiségi Mozgalom által havonta kiadott „Élet igéjét” olvasni, tettekre váltani és a tapasztalataikat közösségben megosztani. Az első, alakuló alkalom most pénteken, január 30-án lesz a plébánián du. 4 órakor. További információ a kör vezetőjétől, Várnai Margittól kérhető: +36 70 4138350; varnai.margo@gmail.com

„Otthonom lesz az Isten háza” címmel gitáros imaóra lesz templomunkban szombaton du. ¾ 5-től a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola Liturgikus Könnyűzenei Képzésének résztvevői szervezésében, akik utána az esti 6-os szentmisén is zenélnek és énekelnek majd.

A magyarországi Fokoláre Mozgalom 2017 óta rendez gyűjtést egy pakisztáni szociális központ javára, ahol mélyszegénységben élő családok iskolás és iskolára készülő gyermekeivel foglalkoznak pedagógusok. Jövő vasárnap a mi plébániánk is bekapcsolódik ebbe a gyűjtésbe, és aki szeretné, a szentmisék végén egy külön perselybe dobva az adományát, támogathatja ezt a nemes kezdeményezést.

Plébániánk ministráns közössége nagy szeretettel vár új tagokat: olyan fiúkat és lányokat, akik már megkezdték az iskolát vagy idősebbek, és szeretnének ministrálni, vagyis a szentmiséken az oltár és a pap körül szolgálni. Számukra a felkészítés a ministránsgyűlések szokásos időpontjában lesz: kéthetente péntekenként az esti szentmise után, ¾ 6-tól a templomban, az első alkalom február 6-án. Jelentkezni Dani atyánál lehet (kaplan@szgp.hu), vagy a sekrestyében.

Farsangi mulatságot, vagyis játékos, jelmezes együttlétet szervezünk óvodás, illetve általános iskolás korú gyermekek részére február 14-én, szombaton de. 9 órától délig a plébánia épületében, melynek a témája idén a „cirkusz” lesz. Jelentkezni lehet a hitoktatóknál és a sekrestyében, minden gyereket szeretettel hívunk és várunk!

Idén ismét lesz plébániai farsangi mulatság, amelyre szeretettel hívjuk és várjuk plébániánk tagjait, fiatalokat és idősebbeket, családosokat és egyedülállókat egyaránt. Ez a vidám együttlét idén a plébánia épületében lesz február 14-én, szombaton este 7 órától. Az est témája a gasztronómia lesz. A további részleteket majd a későbbiekben hirdetjük, de a dátumot már most érdemes a naptárainkba beírni.

A Lourdes-i Szűzanya napjához, vagyis a betegek világnapjához kapcsolódóan közösségileg fogjuk kiszolgáltatni a betegek szentségét templomunkban február 15-én, vasárnap a 11-es szentmisében. Kérjük, hogy azok az idős és beteg testvéreink, akik szeretnék felvenni a szentséget, érkezzenek meg a templomba fél 11-re, és vegyenek részt a szentmise előtt a rövid felkészítésen. A szentség felvételének feltétele, hogy az illető katolikusnak meg legyen keresztelve és a kegyelem állapotában legyen, vagyis ha szükséges, előtte végezze el a szentgyónását.

Egyházmegyei Ifjúsági Tábor (EMIT) lesz nyáron Bodajkon augusztus 11-e kedd és 15-e szombat között, 8. – 12. osztályos fiatalok számára, „mindnyájan egy szívvel” mottóval. A táborban lesz sok feltöltő élmény, lelki és közösségi programok, jó hangulat, valamint sok fiatal, akikkel új barátságokat lehet kötni. További információ a tábor facebook oldalán, instagram oldalán, youtube csatornáján vagy tiktok oldalán található. Az érdeklődő fiatalok már most jelentkezhetnek a táborba online módon, az alábbi plakáton található QR-kód beolvasásával:  


LITURGIKUS REND:

Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK:

Plébániánk eseménynaptára, melyben megtalálhatók a különböző közösségi programok, itt tekinthető meg: Plébániai eseménynaptár

Az aktuális rejtvény a következő vasárnapi 9-es szentmisére, amit a gyerekek a mise kezdete előtt dobhatnak be a szentély előtt kihelyezett dobozba: TAKI

ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:

Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.

Imádság a békéért: szeretnénk, ha egy hónap minden napjára lenne valaki, legalább egy ember, aki vállalja, hogy minden hónap azon napján különösen is imádkozik a békéért. Aki vállalkozik erre, egy táblázatba írhatja be a nevét az adott napra: IMÁDSÁG A BÉKÉÉRT

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!

Szeretettel tájékoztatunk mindenkit, hogy templomunk környékén fizetős a parkolás hétköznaponként reggel 8 és este 6 óra között. Ne feledkezzünk meg a parkolási díj fizetéséről! Részletek: parkolas.ujbuda.hu

RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):

Plébániánk hirdetései