Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia
Hirdetések

ÉVKÖZI 23. VASÁRNAP

EVANGÉLIUM:

Mk 7, 31-37: Abban az időben Jézus elhagyta Tirusz vidékét, és Szidonon át a Galileai-tóhoz ment a Tízváros határába. Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő süketet, és kérték, tegye rá a kezét. Jézus félrevonta őt a tömegből, a fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét. Föltekintett az égre, fohászkodott és így szólt: „Effata, azaz: Nyílj meg!” Azon nyomban megnyílt a füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és hangoztatták: „Csupa jót tett: A siketeket hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké!”

HIRDETÉSEK:

Az új tanévben beindulnak plébániai hittancsoportjaink és egyéb közösségeink, melyekbe várjuk a jelentkezőket, illetve az új tagokat. A hittancsoportok beosztása itt olvasható: HITTANÓRÁK RENDJE plébániánk egyéb közösségeiről pedig itt olvahat: PLÉBÁNIAI KÖZÖSSÉGEK

Ovisoknak és 1. osztályosoknak ebben a tanévben is Ági néni tart hittanórát keddenként du. 5 órától. Az első alkalom szept. 17-én lesz.

Az elsőáldozásra készülő 3. és 4. osztályos gyerekeknek ebben a tanévben Dani atya tart egyéves felkészülést, két csoportban: az egyik csoport alkalmai hétfőnként lesznek du. 5 órától, a másik csoporté pedig csütörtökönként du. 4 órától. Az első alkalmak a szeptember 30.-ai héten lesznek, az elsőáldozás pedig majd 2025 tavaszán.

A bérmálkozásra felkészítő csoportba Imre atya szeretettel várja a 9. osztályos vagy idősebb fiatalok jelentkezését. Az alkalmak keddenként este 6 órától lesznek, az első alkalom október 1-jén. A bérmálás 2025 tavaszán lesz.

Cserkészcsapatunk új őrseibe 2., illetve 3. osztályos gyerekek jelentkezését várjuk: CSERKÉSZET

Szeretettel várjuk templomunk ministránsait ministránsgyűlésekre péntekenként az esti mise után, ¾ 6-tól a templomban. Ugyanekkorra várjuk azokat a 2. osztályos vagy idősebb korú gyerekeket, akik szeretnének ministránsok lenni és a közösségükbe tartozni. Akik idén kezdik az 1. osztályt, és szeretnének ministránsok lenni, azokat majd 2025 év elején várjuk.

A középiskolás, egyetemista és idősebb fiatalok részére több ifjúsági csoport is működik plébániánkon.  Kérjük az újonnan csatlakozni vágyó fiatalokat, hogy Dani atyánál ([email protected]) vagy Imre atyánál ([email protected]) érdeklődjenek a részletekről és a pontos csoportbeosztásról, illetve náluk jelentkezzenek!

A családosok részére kis házas közösségek működnek plébániánkon. Szeretettel várjuk olyan házaspárok jelentkezését, akik még nem tagjai ilyen kis közösségnek, és most szeretnének csatlakozni. Jelentkezni a sekrestyében, vagy Tarcsai Gergelynél lehet ([email protected]).

Az idei tanévben is lesz felnőtt hittan (bibliaóra), melyre Imre atya szeretettel várja az érdeklődő és hitükben elmélyülni vágyó felnőtteket. Az alkalmak – a tavalyi évtől eltérően – idén csütörtökönként lesznek az esti szentmise és szentségimádás után 6-tól 7 óráig, az első alkalom most csütörtökön, szeptember 12-én.

Imre atya várja azon felnőtt testvérek jelentkezését, akiknek korábban elmaradt az elsőáldozásuk és/vagy a bérmálkozásuk és most szeretnék ezt pótolni, vagy most érdeklődnek a katolikus hit és Egyház iránt és szeretnének megkeresztelkedni. Amennyiben többen is jelentkeznek, csoport indul majd számukra október elejétől, melynek alkalmai hétfőnként lesznek este 8 órától. Ha valakinek van olyan ismerőse, aki még nem jár közénk, de érdekelné egy ilyen lehetőség, bátran szóljunk neki erről a csoportról.

Imre atya ebben a tanévben új imacsoportot indít „imaiskola” címmel, melybe szeretettel várja mindazokat, akik szeretnének fejlődni az imádságban különböző imamódokat kipróbálva, és akik vállalják, hogy az alkalmakon rendszeresen részt vesznek. Az imaiskola 6 alkalmas lesz, a hónapok 1. és 3. hétfőjén este fél 7-től. Az első alkalom október 7-e.  Kérjük, hogy az érdeklődők előre jelentkezzenek a sekrestyében vagy Imre atyánál személyesen ([email protected]).

Ismét lesz Nagyi-klub! A közösség vezetője, Rita szeretettel várja a közösségre vágyó, tettrekész nagymamákat. Az alkalmak most keddtől kezdődően kéthetente lesznek 10 órától a nagyteremben.

Apaklub is lesz ebben a tanévben is: az első alkalom most kedden este ¾ 9-től, a továbbiakban pedig minden hónap 2. keddjén. Minden érdeklődő és közösségre vágyó apukát szeretettel várunk!

A Baba-mama klub („Kályhaklub”) alkalmai ebben a tanévben is szerdánként 10 órától lesznek a nagyteremben, de mivel gyakran vannak rendkívüli alkalmak, ezért a klub vezetői azt kérik, hogy aki újonnan szeretne hozzájuk csatlakozni, először írjon e-mailt, hogy felvehessék vele a kapcsolatot.

Képviselőtestületi ülést tartunk a plébánián hétfőn, szeptember 9-én este 6 órától. Minden tagot szeretettel hívunk és várunk!

Előre hirdetjük, hogy szeptember 24-én, kedden lesz Szent Gellért püspöknek, templomunk védőszentjének az ünnepe. Az ünnepi búcsús szentmisét az előtte levő vasárnap, szeptember 22-én 11 órakor tartjuk, melyen a Carmine Celebrat kórus fog énekelni, és amit szokásos módon szabadtéri agapé követ majd. Ugyanezen a napon, szeptember 22-én vasárnap este Bartl Erzsébet orgonahangversenye lesz templomunkban 19 órától.

A vasárnapi 9-es szentmisén havonta egyszer éneklő kórusba szeretettel hívjuk és várjuk az énekelni szerető, és/vagy hangszeren játszó gyermekeket, fiatalokat és idősebbeket egyaránt, akik vállalják, hogy részt vesznek a kórus próbáin is. A kórus minden hónap 3. vasárnapján énekel és zenél a 9-es szentmisén. Jelentkezni személyesen Börcsök Árpád diakónusnál lehet, vagy a plébániai irodában vagy a központi e-mail címünkön: [email protected]

A vasárnapi 9-es szentmisék után agapét tartunk a nagyteremben, vagy jó idő esetén a templomkertben. Szeretettel várjuk azok jelentkezését, akik szívesen segítenének ezeknek az agapéknak az előkészítésében, illetve utána az elpakolásban. Ez a szolgálat egy embernek vagy családnak havi 1 alkalmat jelent vasárnap reggel 8 órától. Jelentkezni a sekrestyében vagy Földesi Eszternél, az agapék koordinátoránál lehet.

A templomunkban hosszú évek óta rendszeresen szolgáló, komoly egyházi műveket éneklő Carmine Celebrat Kórus ismét megkezdte a próbák tartását, amik minden hétfőn és csütörtökön vannak este 6-tól ½ 9-ig az altemplomi Boldog Özséb teremben. A kórus szeretettel várja az énekelni vágyó új tagokat!


LITURGIKUS REND:

Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK:

Plébániánk eseménynaptára, melyben megtalálhatók a különböző közösségi programok, itt tekinthető meg: Plébániai eseménynaptár

TAKI:

Az aktuális rejtvény a következő vasárnapi 9-es szentmisére, amit a gyerekek a mise kezdete előtt dobhatnak be a szentély előtt kihelyezett dobozba: TAKI

GELLÉRTESÍTŐ MAGAZIN:

Megjelent plébániánk újságjának, a Gellértesítő Magazinnak nyári száma, ami digitálisan itt olvasható: GELLÉRTESÍTŐ MAGAZIN

ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:

Szeretettel tájékoztatunk mindenkit, hogy templomunk környékén fizetős a parkolás hétköznaponként reggel 8 és este 6 óra között. Ne feledkezzünk meg a parkolási díj fizetéséről! Részletek: parkolas.ujbuda.hu

Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.

Imádság a békéért: szeretnénk, ha egy hónap minden napjára lenne valaki, legalább egy ember, aki vállalja, hogy minden hónap azon napján különösen is imádkozik a békéért. Aki vállalkozik erre, egy táblázatba írhatja be a nevét az adott napra: IMÁDSÁG A BÉKÉÉRT

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!

RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):

Plébániánk hirdetései