ÉVKÖZI 17. VASÁRNAP
EVANGÉLIUM:
Mt 13, 44-52: Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet. A mennyek országa olyan, mint amikor egy kereskedő igazgyöngyöt keresett. Talált egy nagyon értékeset, erre elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvásárolta azt. Végül: a mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Értitek-e mindezt?” „Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint egy családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.”
HIRDETÉSEK:
Pénteken elsőpéntek lesz. Gyóntatás lesz a reggeli szentmise után, valamint az esti szentmise előtt is fél 5-től.
A nyári plébániai programok, valamint a helyettesítések és szabadságok miatt az új tanév kezdetéig elmaradnak templomunkban a hétköznap reggeli, a csütörtök esti, valamint a pénteki egésznapos szentségimádások. A szentségi kápolna ettől függetlenül nyáron is nyitva van minden nap reggel 8 órától este 6 óráig, vagyis egyéni imádságra bármikor be lehet oda térni az altemplomi bejáraton keresztül.
Nyári gyóntatási rend: csütörtökönként gyóntatunk az esti szentmise után; elsőpéntekeken a reggeli szentmise után és du. fél 5-től a szentmise kezdetéig; valamint vasárnap a 9-es és a 11-es szentmise között (10 órától 10.50-ig) és az esti szentmise előtt fél 6-tól. Ezeken az időpontokon kívül igény szerint gyóntat a miséző atya a szentmise után, ha valaki jelzi szándékát a sekrestyében.
LITURGIKUS REND:
Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK:
Plébániánk eseménynaptára, melyben megtalálhatók a különböző közösségi programok, itt tekinthető meg: Plébániai eseménynaptár
GELLÉRTESÍTŐ MAGAZIN:
Megjelent plébániánk újságjának, a Gellértesítő Magazinnak tanév végi, úrnapi száma. Mobiltelefonra optimalizált változat: https://szgp.hu/magazin/2023-2/
ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:
Szeretettel tájékoztatunk mindenkit, hogy Újbuda Önkormányzata fizetős parkolási zónát alakított ki a környékünkön, mely érinti a templom előtti és a környező utcákban található parkolóhelyeket is. Így mindenki, aki hétköznap reggel 8 és este 6 óra között gépjárművel érkezik temetőnkbe, templomunkba vagy a plébániához, az parkolási díjat kell, hogy fizessen. Ne feledkezzünk meg róla! Fontos tudni, hogy az új parkolási rend augusztus 31-ig csak tesztüzemben működik, így nyár végéig még az új területeken nem fognak pótdíjazni. Részletek: parkolas.ujbuda.hu
Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.
A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ajánlásával hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!
RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):