Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia
Hirdetések

ÉVKÖZI 32. VASÁRNAP

EVANGÉLIUM:

Lk 20, 27-38: Abban az időben odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.” Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.

HIRDETÉSEK:

Hétfőn az esti szentmise után ¾ 6-tól dicsőítő szentségimádást tartunk a szentségi kápolnában, majd az imacsoportoknak lesz imaalkalma. Szeretettel várunk mindenkit!

Mivel múlt kedden elmaradt, ezért a Szeniorok közösségi alkalma most kedden lesz de. 10-től a plébánia ebédlőjében, a Nagyi-klub alkalma pedig szintén ekkor, a plébánia nagytermében. Szintén a múlt heti elmaradás miatt a Karizmatikus közösség alkalma is most kedden lesz este fél 8-tól a plébánián, az Apaklub alkalma pedig szokásosan este fél 9-től a nagyteremben.

A Karitász csoport tagjainak összejövetele lesz szerdán este 6 órától a plébánián.

Családos hittanra és közösségi alkalomra várunk minden érdeklődő házaspárt csütörtökön, november 10-én este 8 órától a plébánia nagytermébe.

Ministráns kirándulás lesz szombaton, november 12-én reggel 9 órától kb. du. 4 óráig. További információ és részletek ügyében forduljunk Nyiri Gellérthez vagy Doma atyához.

Az Őrmezői Morus Szent Tamás Egyesület szeretettel hív minden érdeklődőt a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium hangversenyére november 26-án szombaton este fél 6-tól az iskola hangversenytermébe (Őrmezői Általános Iskola épülete, Menyecske u. 2.) A belépés díjtalan.

Környékbeli templombúcsú a héten: a lágymányosi Magyar Szentek temploma búcsúja lesz jövő vasárnap, november 13-án. Az ünnepi szentmise fél 12-kor kezdődik, mindenkit szeretettel vár Écsy Gábor plébános atya.

Megjelent plébániánk újságjának, a Gellértesítő Magazinnak az őszi száma. Digitálisan itt olvasható: https://issuu.com/szentgellertplebania/docs/gell_rtes_t_magazin_-_2022-3-_sz

A vasárnapi 9-es szentmisék utáni agapékon hála Istennek egyre többen vagyunk, ami nagyon jó lehetőség egy kis beszélgetésre és ismerkedésre. De a sok emberhez több enni- és innivalóra, és ezek előkészítéséhez több segítő emberre is szükségünk van. Kérjük tehát, hogy azok, akik szívesen vállalkoznának rendszeres segítségnyújtásra az agapék előkészítésében, jelentkezzenek a sekrestyében vagy Földesi Eszternél. Mivel a szolgálatot több csoport végzi felváltva, ezért egy embernek vagy családnak havi 1 alkalmat jelent csupán vasárnap reggel 8 órától. Előre is hálásan köszönjük mindenkinek a szolgálatát!

„Ne félj, nem ítéllek el” címmel lelkigyakorlatot tart Kovács Ferenc diakónus és felesége, Treer Mária azok számára, akik magzatvesztés, abortusz vagy vetélés okozta lelki fájdalmukat szeretnék feldolgozni. A lelkigyakorlat Győrben lesz november 10-e és 13-a között. Érdeklődni és jelentkezni a [email protected] címen, vagy a +36 20 8232201 telefonszámon lehet.

Október 1-je és november 28-a között népszámlálás zajlik Magyarországon. A népszámlálás nagyon fontos esemény nemcsak Magyarország, de a magyar katolikusok életében is, ezért arra buzdítjuk minden kedves testvérünket, hogy a népszámlálás alkalmával vallja meg a római katolikus valláshoz tartozását. Akinek esetleg segítségre lenne szüksége az online népszámlálási kérdőív kitöltésében, annak szívesen segítünk hivatali időben bármikor a plébániai irodában, vagy akár szentmisék után a sekrestyében is.


LITURGIKUS REND:

Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend

TAKI:

Az aktuális rejtvény a következő vasárnapi 9-es szentmisére, amit a gyerekek a mise kezdete előtt dobhatnak be a szentély előtt kihelyezett dobozba: TAKI

GELLÉRTESÍTŐ MAGAZIN:

Megjelent plébániánk újságjának, a Gellértesítő Magazinnak úrnapi, nyári száma, ami digitálisan itt olvasható:

ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:

Minden pénteken egésznapos csendes szentségimádást tartunk a szentségi kápolnában a reggel szentmise végétől az esti szentmise kezdetéig, du. 5 óráig. Mindenkit bíztatunk arra, hogy a nap folyamán térjen be a kápolnába, s találkozzon az Oltáriszentségben velünk levő Jézussal! Kérjük, hogy aki biztosan tudja, hogy egy adott időpontban részt tud venni a szentségimádáson, az írja be magát a templom főbejáratánál, a kis asztalra kihelyezett lapon a táblázatba, hogy minden időpontra legyen legalább egy szentségimádó személy, és így meg tudjuk tartani a szentségimádást. Köszönjük szépen!

Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.

A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ajánlásával hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!

Járványügyi rendelkezések: Az állami rendelkezésekhez igazodva, 2022. március 7-től egyházmegyénk feloldotta a járványhelyzetre vonatkozó korábbi egyházi rendelkezéseket, vagyis jelenleg templomunkban és a plébánián nem kell maszkot viselni és egymástól nagyobb távolságot tartani, valamint ismét lehet nyelvre áldozni és kezet fogni.

RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):

Plébániánk hirdetései