NAGYBÖJT 1. VASÁRNAPJA
EVANGÉLIUM:
Lk 4, 1-13: Abban az időben Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!” Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust.
Templomunk aktuális heti liturgikus rendje: LITURGIKUS REND
HIRDETÉSEK:
A Magyar Katolikus Egyház országos gyűjtést tart az ukrajnai háború kapcsán bajbajutott és hazánkba menekült emberek megsegítésére. A mai naptól kezdve március végéig a mi templomunkba is várjuk a kedves testvérek adományait, amiket a gyóntatóhelyiségek közötti kék üveges részre lehet letenni, azután pedig a Katolikus Karitász fogja eljuttatni a rászorulóknak. A gyűjtés során a következő dolgokat várjuk: tartós élelmiszer (lehetőleg konzerv vagy liszt, rizs, étolaj, tészta, cukor, bab, borsó stb.; figyeljünk a lejárati dátumra); jó állapotú és tiszta takaró, matrac; tisztálkodási szerek, cumisüveg, babaholmik, babaruhák (felnőttruhákat nem kérünk) és pelenka. Aki pénzadománnyal tudna segíteni, az kérjük, hogy hívja az 1356-os adományvonalat (500 Ft/hívás), vagy utaljon a Katolikus Karitász OTP számlájára „Kárpátaljának” közleménnyel (11706016-20468198) vagy válassza az online kártyás fizetési módot a karitász honlapján (https://karitasz.hu/segitene/onlineadomany). Jövő hétvégén a szentmisék végén külön perselyben készpénz adományokat is gyűjtünk majd erre a célra. Köszönjük szépen mindenkinek a nagylelkű adományát! Aki esetleg szállást tudna felajánlani menekültek számára, az a Katolikus Karitász központi e-mailcímén vagy telefonszámán teheti ezt meg. A segítségnyújtáshoz a Szent Erzsébet Karitász Központ önkéntesek jelentkezését is várja a következő elérhetőségeken: telefon: 30/592-1483, e-mail: [email protected]. Plébániánkon információ és segítség a karitász csoportunk vezetőjétől, Sárospataki Mátétól kapható ([email protected]).
Nagyböjt péntekjei kiemelt böjti napok, mely napokon az Egyház azt kéri, hogy mellőzzük a hús fogyasztását, illetve lehetőleg más módokon is figyeljünk oda az imádságra és a bűnbánatra. Ebben nagy segítség lehet, hogy szentségi kápolnánkban nagyböjt péntekjein is van egésznapos szentségimádás a reggeli mise végétől 17 óráig, amennyiben csütörtök estig minden időpontra feliratkozik legalább egy ember a templom főbejáratánál levő asztalra kihelyezett lapon. Nagyböjt péntekjein a 17 órai szentmise után keresztutat végzünk, alkalmas időjárás esetén a templomkertben lévő kálváriánál.
Az állami rendelkezésekhez igazodva, hétfőtől egyházmegyénk is feloldja a járványhelyzetre vonatkozó korábbi egyházi rendelkezéseket, vagyis a továbbiakban nem kell maszkot viselni és egymástól nagyobb távolságot tartani, valamint ismét lehet nyelvre áldozni.
„Tiszta otthon” című képzést hirdet plébániánk teremtésvédelmi közössége, a ZöldGellért. A térítésmentes programon bárki részt vehet, aki érdeklődik a környezet- és egészségkímélőbb takarítási lehetőségek iránt. Az alkalmakra hibrid, vagyis személyes vagy online részvételi módon kerül sor március 9-étől kezdődően öt héten át szerda esténként. Jelentkezni Orossné Fejes Gyöngyinél lehet ([email protected]; 0620-5127182) vagy a hátsó asztalra kihelyezett lapon.
Nagyböjti lelki programot tartunk templomunkban alsós és felsős gyermekek, valamint szüleik és felnőttek részére március 19-én, szombaton du. fél 4-től, mely az esti szentmisével ér majd véget. Mindenkit szeretettel várunk!
„Újíts meg minket, Istenünk” címmel nagyböjti ifjúsági lelkigyakorlatot szervezünk 15 és 30 év közötti fiataloknak, április 8-a péntek délutántól 9-e szombat estig Pilisszentivánon. Jelentkezni lehet személyesen az atyáknál, valamint a [email protected] e-mailcímen. Szeretettel várunk!
Idén nyáron – 5 év után – ismét lesz plébániai nagytábor július 27–e és 31-e között Verőcén, amire mindenkit nagy szeretettel invitálunk: családosokat és egyedülállókat, gyerekeket, fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Bővebb információ ITT olvasható, ahol mostantól már jelentkezni is lehet a jelentkezési űrlap kitöltésével. Akinek ez esetleg nehézséget okozna, annak szívesen segítünk a jelentkezésben.