ÉVKÖZI 5. VASÁRNAP

EVANGÉLIUM:

Lk 5, 1-11: Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.

TEMPLOMUNK AKTUÁLIS HETI MISERENDJE: LITURGIKUS REND

HIRDETÉSEK:

Plébániánk új képviselőtestületének az első, alakuló ülése lesz kedden, február 8-án, este fél 6-tól a plébánia nagytermében, melynek során áttekintjük és jóváhagyjuk a 2021-es év zárszámadását és megtervezzük az idei év költségvetését is, az új testület ünnepélyes eskütételére pedig jövő vasárnap a 11 órai szentmise keretén belül kerül sor. Az új testület minden tagját mindkét alkalomra szeretettel hívjuk s részvételükre feltétlenül számítunk.

Seniorok Baráti Köre alkalmainak időpontjai megváltoznak: ezentúl nem keddenként, hanem kéthetente szerdánként találkoznak de. 10 órától a plébánia ebédlőjében. A következő alkalom most szerdán 10 órától lesz, téma: a magyar egyháztörténelem. Ebbe a közösségbe szeretettel várnak új jelentkezőket is, olyan idősebb férfiakat, akik örömmel és rendszeresen vennének részt közösségi alkalmaikon.

Családos hittan lesz jövő vasárnap, február 13-án 16 és 18 óra között a plébánia nagytermében.Szeretettel várunk minden érdeklődő új házaspárt, illetve családot is! A hittan alatt gyermekvigyázásról gondoskodunk.

Farsangi mulatságot, vagyis játékos, jelmezes együttlétet szervezünk gyermekek részére (óvodások, alsósok, felsősök) február 19-én, de. 10 órától a plébánia épületében. Jelentkezni lehet a hitoktatóknál és a sekrestyében. Ez a program egyben a februári ministráns-szombat is lesz, úgyhogy a ministránsokat is szeretettel várjuk!

Idősebb fiatalok és felnőttek, családosok és egyedülállók részére a plébániai farsangi bál február 26-án, szombaton este lesz a templom mellett lévő Bethlen Gábor iskolában. Mindenkit szeretettel várunk! Kapunyitás este 7 órakor. Az est témája a „víz” lesz. Nagyon örülnénk ezzel kapcsolatos jelmezeknek. Az ünnepélyes nyitótánc után sor kerül majd jelmezbemutatóra, vidám jelenetekre, tombolára és természetesen sok-sok táncra! A rendezvény ingyenes és nem lesznek belépőjegyek, de kérjük, hogy aki teheti, egy tálca süteménnyel járuljon hozzá a büféasztal tökéletesítéséhez, valamint mindenkit kérünk, aki már tudja, hogy részt fog venni a farsangon, hogy előzetesen jelentkezzen a sekrestyében, hogy nagyjából tudjuk, hogy mennyien leszünk. Köszönjük szépen!

A Shalom Katolikus Közösség Farsangi Bulit szervez február 19-én 19-től 22 óráig a HungaRio kávézóban (1082 Budapest, Horváth Mihály tér 7), melyre szeretettel hívják és várják a fiatalokat.