Urunk megkeresztelkedése
Abban az időben: Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!” (Mk 1,7-11)
Hirdetés
Házszentelés
Akik a Vízkereszt ünnepéhez kötődő ház-, illetve lakásszentelést szeretnék kérni, jelezzék a sekrestyében vagy a plébánián. Nevet, címet, telefonszámot és egy általános időpont-megjelölést kérünk. A látogatás idejét és módját személyesen beszéljük meg.
Mit ír a Magyar Katolikus Lexikon a házszentelélről?
Szentségimádás
A pénteki szentségimádásra szokásos módon várjuk a jelentkezőket. Időpontot vállalni a hátsó asztalra kihelyezett lapon lehet.
Családos közösség
Vasárnap (január 10-én) családos hittan lesz délután 16 és 18 óra között, online formában. Erre új tagként jelentkezni Nyiri Szabolcsnál, vagy a plébánia honlapján megadott linken lehet. Új tagként jelentkezni a [email protected] címre írt levéllel lehet.
Ökumenikus imahét
Előre hirdetjük, hogy idén az ökumenikus imahét a keresztények egységért január 18-a és 24-e között kerül megrendezésre. A központi nyitó istentisztelet január 17-én vasárnap 17 órakor lesz a Szent István Bazilikában. A járványhelyzet miatt idén a mi kerületünkben elmaradnak a közös alkalmak, ezért mindenkit arra kérünk, hogy otthonában, lélekben gondoljon erre a fontos szándékra és imádkozzon a keresztények egységéért.
A 2021-es Ökumenikus imahét anyaga (pdf) itt található >>
Liturgikus naptár
Olvasnivaló
Ferenc pápa üzenete a béke 54. világnapjára: A gondoskodás kultúrája – mint a béke útja
Az új év hajnalán szívből szeretném köszönteni az állam- és kormányfőket, a nemzetközi szervezetek vezetőit, a különböző vallások szellemi vezetőit és híveit, valamint minden jóakaratú embert. A legjobbakat kívánom mindenkinek, hogy ez az esztendő az emberiség családját az egyes emberek, közösségek, nemzetek és országok közötti testvériség, igazságosság és békesség útján vezesse. A 2020-as évet a Covid-19 nagy egészségügyi válsága jellemezte, amely határokon átívelő globális jelenséggé vált, súlyosbítva az egymással szorosan összefüggő válságokat, nevezetesen az éghajlati, az élelmezési, a gazdasági és a migrációs kríziseket, súlyos szenvedéseket és szükséget okozva. Azokra gondolok különösen, akik elvesztették családtagjukat vagy számukra kedves embereket, és azokra is, akik elvesztették munkájukat. Különösen is gondolok az orvosokra és a nővérekre, a gyógyszerészekre, a kutatókra, az önkéntesekre, a lelkészekre, valamint a kórházak és egészségügyi központok személyzetére, akik nagy áldozatot hoznak, és sok erőfeszítést tesznek – sokszor életük árán is – azért, hogy a betegek között legyenek, szenvedéseiket enyhítsék és életüket megmentsék. Miközben tisztelettel adózom irántuk, megismétlem felhívásomat a politikai vezetők és a magánszektor képviselői felé, hogy tegyék meg a szükséges erőfeszítéseket a Covid-19 elleni vakcinákhoz való hozzáférés és az alapvető technikai eszközök biztosítása érdekében a betegek, a szegények és a legkiszolgáltatottabbak ellátására.