Emlékkoncert

Október 24-én 16 órakor orgonakoncertet tart templomunkban Pócs Béla és Dékány András György Baróti István, templomunk orgonájának tervezőjének születésének 80. évfordulója alkalmából.

Baróti István 1940. október 24-én születetett Csíkszentdomokoson. Orgonaművész-tanári oklevelét 1967-ben szerezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Pécsi Sebestyén, majd Gergely Ferenc növendékeként. A budapesti II. kerületi Járdányi Pál zeneiskolában kifejtett négy évtizedes pedagógiai munkássága során fiatal orgonisták nemzedékeit indította el útján. Tanítványai közül számosan nyertek felvételt közvetlenül az alapfokú zeneoktatásból a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, és szerepeltek eredményesen hazai és külföldi nemzetközi zenei versenyeken. 1980-tól az Esztergomi Érseki Hittudományi Főiskolán, 1992-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzenei tanszakán is tanít. 1975-től az esztergomi Főszékesegyház orgonistája és karnagya, a Főszékesegyház újjáépülő orgonájának tervezője. A Főszékesegyház felszentelésének kerek évfordulóin a bazilika Strigonium énekarának karnagyaként vezényelte Liszt Esztergomi miséjét, melyet a Magyar Rádió 1986-ban egyenes adásban közvetített. Kórusával rendszeresen megszólaltatta Liszt többi miséjét és számos motettát is. Liszt Ferenc vallási témájú műveinek egyik legkiemelkedőbb magyarországi tolmácsolója. Repertoárján szerepel Liszt összes orgonaműve, és orgonaátiratot készített a Funérailles című zongoraművéből. Hazai hangversenyei mellett több európai országban (Németország, Franciaország, Románia, Csehország, Olaszország, Ausztria) vendégszerepelt. Orgonaszakértőként részt vett Magyarország orgonáinak teljes felmérésében (1985–88) és számos orgona tervezésében. Az esztergomi bazilika orgonájának folyamatban lévő felújítása mellett a Nemzeti Hangversenyterem orgonája hangképének, diszpozíciójának tervezője, építésének művészeti szakértője volt. 2014. június 23-én hunyt el. Július 18-i temetésén zsúfolásig megtelt az Esztergomi Bazilika. A szentmisét Németh János plébános 25 paptársával koncelebrálta. Nekrológot Németh János plébános, Lantos István és Tardy László mondtak. A gyászszertartást megelőzőleg a Baróti-növendékek – Deák László, Pásztor Rajmund, Finta Gergely, Kis Zsolt, Szabó Imre, Enyedi Pál, Kováts Péter – orgonahangversennyel emlékeztek mesterükre, akinek hamvait a székesegyház altemplomában helyezték örök nyugodalomra. (Forrás: Wikipédia)

Műsoron:

  • D. Buxtehude: Choral: Nun bitten wirden heiligen Geist.
  • J. S. Bach: Dór – toccata. BWV 538.
  • J. S. Bach: G-moll fantázia és fuga. BWV 542.
  • C. Franck: A-moll choral.
  • Liszt Ferenc: Requiem für die Orgel (1868)
    (Requiem; Dies iræ; Recordare pie Jesu; Sanctus; Agnus Dei; Postludium)
  • C. Franck: Élévation (L’Organiste II., 1855)
  • L. Vierne: Choral – „Au matin” (A II. szimfóniából – „Angelus”, Op. 20.)
  • O. Messiaen: Le Banquet céleste (A mennyei lakoma) E. Gigout: H-moll toccata.

Csatlakozzon hozzánk a facebookon és hívja meg ismerőseit.