ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP – A MISSZIÓK VASÁRNAPJA
EVANGÉLIUM:
Lk 18, 1-8: Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: »Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.« A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: »Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.«” Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”
HIRDETÉSEK:
Ma, missziós vasárnapon, a katolikus templomokban országos gyűjtést tartanak a missziók javára. A szentmisék perselyadományait az egyházmegye központjába továbbítjuk.
Ma (vasárnap) a 9-es szentmise után szeretettel hívjuk a kedves testvéreket a nagyterembe az immár hagyományos „gardróbcserére”, melynek sorána plébánia hívei által felajánlott jó minőségű ruhák közül lehet válogatni saját maguk és családtagjaik részére is. A részvétel ingyenes, mindenkit biztatunk, hogy nézzen körül a nagyteremben!
Októberben, a Szűzanya hónapjában, közösen imádkozzuk a rózsafűzért templomunkban hétköznapokon az esti szentmise után fél 6-tól, szombatonként pedig szintén fél 6-tól, az esti szentmise előtt, a Rózsafüzér Társulat vezetésével. Szeretettel hívunk mindenkit, hogy minél többen imádkozzunk együtt a Szűzanya közbenjárását kérve! Aki szívesen vállalkozna egy tized hangos előimádkozására, az jelentkezhet a sekrestyében, egy táblázatba beírva a nevét.
Holnap, hétfőn este Imre atya gitáros dicsőítő szentségimádást és imaiskola alkalmat tart a kápolnában a szentmise és a rózsafüzér imádság után, este 6 órától. Mindenkit szeretettel várunk!
A héten szerdától vasárnapig zajlik plébániánk korábban meghirdetett szentévi zarándoklata Lengyelországban, Dani atya lelki vezetésével. Imádkozzunk a zarándokokért, hogy épségben és biztonságban érkezzenek el úticéljukhoz, azután pedig haza. Isten adjon nekik sok kegyelmet és lelki feltöltődést!
Jövő vasárnap a 9-es szentmise utáni agapé kivételesen elmarad, az esti 6-os szentmise pedig gitáros lesz, a Szent Gellért Énekkar közreműködésével.
Halottak napjához kapcsolódóan temetőnk hosszabban, reggel 7-től este 8 óráig lesz nyitva október 24-e péntek és november 2-a vasárnap között. Október 31-e pénteken a 17 órai szentmisét az altemplomban tartjuk és a temetőnkben eltemetett elhunytakért ajánlunk fel. November 1-jén, szombaton, Mindenszentek parancsolt főünnepén vasárnapi miserendet tartunk és a misék alatt gyóntatunk is. Az esti szentmise után 19 órakor gyertyás imádság, lucernárium lesz az udvaron, a temetők bejárata előtt. November 2-án, halottak napján szintén vasárnapi miserendet tartunk a templomban.
Lelki napot tartanak sérült gyermeket nevelő szülők számára a Városmajori Jézus Szíve Plébánián, november 22-én, szombaton 10-től 15 óráig, melyre szeretettel várják az érintetteket. Érdeklődni és jelentkezni az edit.czibolya@gmail.com címen, vagy a 20-9775795-ös telefonszámon lehet.

„Első lépés” címmel párkereső alkalom lesz 20 és 35 év közötti keresztény fiatalok számára Veszprémben november 22-én, szombaton 9 és 18 óra között. A programon való részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött! A program Facebook eseménye, minden hasznos információval: https://facebook.com/events/s/elso-lepes-2025-veszprem-parke/24564735609847201/ Regisztrációs link: https://forms.gle/yNckXix1eKGzErYq8

Ismét lesz Forráspont 15 és 30 év közötti fiatalok számára, november 15-én, szombaton 13 és 19 óra között az MTK Sportparkban. A rendezvényre már elindult a regisztráció, szeretettel várják a jelentkezőket. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni és további információkat szerezni a forraspont.katolikus.hu oldalon lehet.

LITURGIKUS REND:
Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK:
Plébániánk eseménynaptára, melyben megtalálhatók a különböző közösségi programok, itt tekinthető meg: Plébániai eseménynaptár
TAKI:
Az aktuális rejtvény a következő vasárnapi 9-es szentmisére, amit a gyerekek a mise kezdete előtt dobhatnak be a szentély előtt kihelyezett dobozba: TAKI
ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:
Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.
Imádság a békéért: szeretnénk, ha egy hónap minden napjára lenne valaki, legalább egy ember, aki vállalja, hogy minden hónap azon napján különösen is imádkozik a békéért. Aki vállalkozik erre, egy táblázatba írhatja be a nevét az adott napra: IMÁDSÁG A BÉKÉÉRT
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!
Szeretettel tájékoztatunk mindenkit, hogy templomunk környékén fizetős a parkolás hétköznaponként reggel 8 és este 6 óra között. Ne feledkezzünk meg a parkolási díj fizetéséről! Részletek: parkolas.ujbuda.hu
RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):