Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia
Közösségi életLelkiségTemplom

Nagyböjt 1. vasárnapja

Abban az időben: A Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” (Mk 1,12-15)

Hirdetések

Nagyböjtben hétfőtől szombatig minden reggel ünnepélyes szentségimádást végzünk a szentségi kápolnában (kihelyezett Oltáriszentséggel) a reggeli 7-es mise végétől 8 óráig, ami alatt gyónási lehetőséget is biztosítunk egészen addig, míg vannak gyónásra várakozó hívek. Ezen kívül gyóntatunk minden pénteken du. 4 órától, szombaton az esti szentmise alatt, vasárnap pedig minden szentmise alatt.                  

Nagyböjt péntekjein du. 5-kor keresztutat járunk, alkalmas időjárás esetén a templomkertben lévő kálváriánál. Az esti szentmise a keresztút után kezdődik. Péntekenként továbbra is egész napos szentségimádást tartunk a szentségi kápolnában a reggeli mise végétől a keresztút kezdetéig. Időpontot vállalni a templom főbejáratánál levő asztalra kihelyezett lapon lehet.

A nagyböjti lelki készület jegyében Imre atya minden hétfőn az esti szentmise után lelkigyakorlatos beszédet, tanítást fog tartani a templomban, amire mindenkit nagy szeretettel hívunk és várunk. Az első alkalom most hétfőn, február 22-én lesz.        

A neokatekumenális út közössége nagyböjtben reggeli imaórát végez templomunkban hétfőtől péntekig minden nap reggel 6 órakor. Ezekre az imádságokra mindenkit szeretettel várnak.    

Elsőáldozás

A korábban már meghirdetett 4 alkalmas elsőáldozási felkészítésre még lehet jelentkezni. Az első alkalom, melyre a gyermekeket a szülőkkel együtt várjuk, szombaton, február 27-én 10-től délig lesz a templomban.

Gyűjtés

Jövő vasárnap, február 28-án országos gyűjtés lesz a katolikus iskolák javára. Kérjük, lehetőségeikhez mérten mindannyian támogassák ezt a fontos ügyet!

Hittanos tábor

Bár most még a járványhelyzet miatt minden bizonytalan, mégis elkezdtük szervezni plébániánk nyári hittanos táborát, ami a terveink szerint június 28-a hétfő és július 4-e vasárnap között lesz Pusztafalun, ami egy gyönyörű falu az ország keleti csücskében, a Zempléni-hegységben. A táborba szeretettel várunk minden 2. osztályosnál idősebb gyermeket. A közös együttlét örömén túl sok játék, kézműves foglalkozás, kirándulás, strandolás, tábortűz és lelki program vár mindenkire. Jelentkezni a sekrestyében vagy a plébániai irodában lehet a jelentkezési lap kitöltésével és az előleg befizetésével. A tábor költsége 44.000 Ft/fő, amiből több gyermek vagy rászorultság esetén kedvezmény kérhető.

Karitász

A mai naptól plébániánk karitász csoportjának új vezetője van Sárospataki Máté személyében. Máté többgyermekes édesapa, aki évek óta aktív tagja plébániánknak, s most önként vállalkozott erre a fontos és felelősségteljes feladatra. Imádkozzunk érte és az egész plébániai közösségért is, hogy a tettekben megnyilvánuló, szolgáló szeretet hassa át mindannyiunk életét. Máté szeretettel várja mindenkinek a jelentkezését, aki a karitász csoport tagja szeretne lenni vagy bármilyen más módon tudna segíteni a munkában, pl. imával vagy anyagi támogatással, de várja azok jelentkezését is, akik úgy érzik, hogy segítségre szorulnak. Jelentkezési lap a hátsó asztalon található vagy a sekrestyében kérhető. A karitász csoport új e-mail címe a következő: gellertkaritasz@gmail.com

Liturgikus naptár

Olvasnivaló

„Aki meg akarja tartani az életét, elveszíti.” (Lk 17,33) „Ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad.” (Jn 12,24) „Jézus Krisztus szolgai alakot öltött, kiüresítette magát.” (Fil 2,7)

A Szentírás a kiüresedést, mint eszményt állítja az ember elé. Megszólítanak az idézett mondatok, megérintenek, megdolgoztatnak, döntés elé állítanak minket. Aki komolyan veszi ezeket a mondatokat, nem tud kitérni nyugtalanító hatásuk elől. Mit kér tőlem, hová vezet ez az eszmény, miben kell változnom? Ellenállást is ébreszt. Semmiképpen nem hagy nyugton.

Miről szól a kiüresedés eszménye? Eszünkbe juthat róla a lemondás, az üresség, hiány, az elengedés, egyensúlyvesztés, kockázat, halál. Valamit megsejtünk belőle, de mielőtt megtudnánk nevezni, a lényegét megragadni, elillan előlünk. Annyit tudunk a kiüresedés tapasztalatáról, hogy megtervezni nem lehet, nem kiszámítható, meglep, váratlan. Mint a madár, mely leszáll a közeledben, s mielőtt megfoghatnád, csicseregve felröppen. És mert elröpül, kihívás marad. Elvonja magát tőled.

A kiüresedés nem csak riaszt, vonz is. Sőt, keresed is!

Amikor úszol, minden figyelmeddel jelen vagy a testedben, mert különben elsüllyednél, akkor minden mást elengedsz, átadod magad a mozdulatoknak, a víznek. És eközben megpihensz gondolataid áradatától.

Amikor sziklafalon mászol, teljes figyelmeddel a lépéseidre fókuszálsz. Nem a munkahelyi problémáiddal foglalkozol, nem az érzéseidet elemzed. Figyelmeddel nem önmagad körül forogsz, hanem átadod magad az egyensúlyváltozás kihívásainak. Kockáztatsz, egyensúlyt veszítesz, így haladsz.
Amikor hosszabb szabadságra mész, elvonulsz mindennapjaid terepéről, és lemondasz a nyüzsgő aktivitás lehetőségeiről, akkor távolságot veszel attól, ami minden figyelmedet magának követeli, ami leköt. Amikor ismeretlen helyre utazol, felfedezőútra indulsz, amikor újat mersz gondolni, akkor elhagyod a biztonságos terepet, és kiteszed magad a kiszámíthatatlannak. Amikor más gondolkodású emberekkel kerülsz párbeszédbe, akkor feladod az ismerős, megszokott terepet, és közel engeded magadhoz, ami idegen, ami új, ami kihívás.

A megszokottól való eltérés adja meg annak lehetőségét, hogy újat fedezz fel. Hogy olyat láss meg, amit eddig nem vettél észre. Úgy találkozz valakivel, hogy a találkozás mindkettőtöknek meglepetést hozzon.

Ha elengeded azt a konkrét tervedet, amelyet egy vágyad megvalósításáról alkottál, akkor azt hiszed, hogy feladtál valamit. Pedig talán éppen ez teszi lehetővé, hogy a magad számára is meglepő módon beteljesüljön a vágyad. De nem úgy, ahogy eltervezted.

(Mustó Péter: Megszereted, ami a tiéd)