Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia
Hirdetések

ÉVKÖZI 23. VASÁRNAP

EVANGÉLIUM:

Lk 14, 25-33: Abban az időben amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de az építkezést befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: »Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.« Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze jár, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”

HIRDETÉSEK:

Az új tanévben ismét beindulnak plébániai hittancsoportjaink és egyéb közösségeink, melyekbe várjuk a jelentkezőket, illetve az új tagokat. A csoportok beosztása megtalálható a hirdetőtáblákon, a kihelyezett szórólapokon, valamint plébániánk honlapján is. Jelentkezni a sekrestyében lehet vagy az adott csoport vezetőjénél, vagy a megadott e-mail címen.

Ovisoknak és 1. osztályosoknak ebben a tanévben is Ági néni tart hittanórát keddenként du. 5 órától. Az első alkalom szept. 16-án lesz.

Az elsőáldozásra készülő 3. és 4. osztályos gyerekeknek Dani atya tart egyéves felkészülést, két csoportban: az egyik csoport alkalmai szerdánként lesznek du. 4 órától, a másik csoporté pedig csütörtökönként du. 4 órától. Az első alkalmak október 1-jén, illetve 2-án lesznek, az elsőáldozás pedig majd 2026 tavaszán.

Idén gimnazistáknak szóló bérmálkozási felkészítőt nem indítunk, hanem majd csak jövőre, 2026-ban. Aki középiskolásként a jövő tanévben szeretne majd készülni a bérmálkozásra, azt most arra bíztatjuk, hogy addig csatlakozzon plébániánk valamelyik ifi közösségébe.

Cserkészcsapatunk 2. vagy 3. osztályos lányok jelentkezését várja az új őrsébe.

Szeretettel várjuk templomunk ministránsait ministránsgyűlésekre péntekenként az esti mise után, ¾ 6-tól a templomban. Az első alkalom szeptember 19-én lesz. Ugyanekkorra várjuk azokat a 2. osztályos vagy idősebb korú gyerekeket, akik szeretnének ministránsok lenni és a közösségükbe tartozni. Akik idén kezdik az 1. osztályt, és szeretnének ministránsok lenni, azokat majd 2026 év elején várjuk.

A középiskolás, egyetemista, illetve idősebb fiatalok részére több ifjúsági csoport is működik plébániánkon. Kérjük az újonnan csatlakozni vágyó fiatalokat, hogy Dani atyánál vagy Imre atyánál érdeklődjenek a pontos csoportbeosztásról, és náluk jelentkezzenek.Idén új ifi közösség is indul Dani atya vezetésével 8. és 9. osztályos fiatalok részére, az ő jelentkezésüket különösen is várjuk!

Az idei tanévben is lesz felnőtt hittan (bibliaóra), melyre Imre atya szeretettel vár minden érdeklődő és hitében elmélyülni vágyó felnőttet. Az alkalmak – a tavalyi évtől eltérően – idén péntekenként lesznek az esti szentmise után, 6-tól 7 óráig. Az első alkalom most pénteken, szeptember 12-én lesz.

A családosok részére kis házas közösségek működnek plébániánkon. Szeretettel várjuk olyan házaspárok jelentkezését, akik még nem tagjai ilyen kis közösségnek, de most szeretnének csatlakozni. Jelentkezni a sekrestyében, vagy Tarcsai Gergelynél lehet (tarcsaig@gmail.com).

Imre atya a beavató szentségek felvételére felkészítő katekumen csoportot indít olyan felnőtteknek, akik most szeretnék megismerni hitünket és szeretnének megkeresztelkedni, vagy szeretnék pótolni a korábban elmaradt elsőáldozást és/vagy bérmálkozást. A csoport szeptember végén fog indulni, az alkalmak hétfőnként lesznek este fél 8-tól.  Ha valakinek van olyan ismerőse, aki még nem jár közénk, de érdekelné egy ilyen lehetőség, bátran szóljunk neki erről a csoportról.

Képviselőtestületi ülést tartunk a plébánián hétfőn, szeptember 8-án este fél 7-től. Minden testületi tag megjelenésére számítunk!

A Szent Gellért Gitáros Énekkar, mely sok éve énekel és zenél havonta egyszer a vasárnap esti 6-os szentmisén, szeretettel vár új tagokat. A közösség alkalmai ebben a tanévben is hétfőnként lesznek este 7 órától a plébánia ebédlőjében.

Apaklub is lesz ebben a tanévben is: az első alkalom most kedden este ¾ 9-től, a továbbiakban pedig minden hónap 2. keddjén. Minden érdeklődő és közösségre vágyó apukát szeretettel várunk!

A Baba-mama klub („Kályhaklub”) alkalmai ebben a tanévben is szerdánként 10 órától lesznek a nagyteremben, de mivel gyakran vannak rendkívüli alkalmak, ezért a klub vezetői azt kérik, hogy aki újonnan szeretne hozzájuk csatlakozni, először írjon e-mailt, hogy felvehessék vele a kapcsolatot.

A templomunkban hosszú évek óta rendszeresen szolgáló, komoly egyházi műveket éneklő Carmine Celebrat Kórus most hétfőtől ismét megkezdi a próbák tartását, amik minden hétfőn és csütörtökön lesznek este 6-tól ½ 9-ig az altemplomi Boldog Özséb teremben. A kórus szeretettel várja az énekelni vágyó új tagokat!

Felnőttek számára több közösség is működik plébániánkon, ezekről bővebb információ itt található: KÖZÖSSÉGEK PLÉBÁNIÁNKON

Gitáros szentmise lesz templomunkban szombaton, szeptember 13-án este 6 órakor, majd a szentmisét követően dicsőítő szentségimádás este 7 órától, a „Nyitott Templomok Napja” országos rendezvényhez kapcsolódóan. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk! Az énekes és zenei szolgálatot plébániánk új ifjúsági kórusa látja el, akik egyébként minden hónap 2. vasárnapján énekelnek az esti 6-os szentmisén, így jövő vasárnap, szeptember 14-én is.

A Magyar Örökség-díjas Budapesti Kórus koncertje lesz templomunkban szeptember 20-án, szombaton este 7 órától, akikHändel és Vivaldi műveiből fognak énekelni a Mátyás-templom zenekarának közreműködésével. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

Előre hirdetjük azt is, hogy szeptember 24-én, szerdán lesz Szent Gellért püspöknek, templomunk védőszentjének az ünnepe. Az ünnepi búcsús szentmisét az előtte levő vasárnap, szeptember 21-én (két hét múlva) 11 órakor tartjuk majd, melyen a Carmine Celebrat kórus fog énekelni, és amit szokásos módon szabadtéri agapé követ majd.


LITURGIKUS REND:

Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK:

Plébániánk eseménynaptára, melyben megtalálhatók a különböző közösségi programok, itt tekinthető meg: Plébániai eseménynaptár

Az aktuális rejtvény a következő vasárnapi 9-es szentmisére, amit a gyerekek a mise kezdete előtt dobhatnak be a szentély előtt kihelyezett dobozba: TAKI

ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:

Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.

Imádság a békéért: szeretnénk, ha egy hónap minden napjára lenne valaki, legalább egy ember, aki vállalja, hogy minden hónap azon napján különösen is imádkozik a békéért. Aki vállalkozik erre, egy táblázatba írhatja be a nevét az adott napra: IMÁDSÁG A BÉKÉÉRT

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!

Szeretettel tájékoztatunk mindenkit, hogy templomunk környékén fizetős a parkolás hétköznaponként reggel 8 és este 6 óra között. Ne feledkezzünk meg a parkolási díj fizetéséről! Részletek: parkolas.ujbuda.hu

RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):

Plébániánk hirdetései