Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia
Hirdetések

HÚSVÉT 4. VASÁRNAPJA (Papi hivatások vasárnapja)

EVANGÉLIUM:

Jn 10, 27-30: Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk.”

HIRDETÉSEK:

Május 8-án, csütörtök este a vatikáni pápaválasztó konklávén a bíborosok megválasztották az új pápát, Szent Péter apostol utódját: az amerikai származású Robert Francis Prevostot, aki XIV. Leó pápa néven kormányozza a továbbiakban Katolikus Egyházunkat. Imádkozzunk érte és egész Egyházunkért!

Ma húsvét 4. vasárnapja, vagyis a Jó Pásztor vasárnapja van. Imádkozzunk papi és szerzetesi hivatásokért, hogy azok a fiatalok, akiket a Jóisten meghív az aratásába, meghallják az ő hívó szavát és örömmel mondjanak rá igent. Imádkozzunk azokért is, akik már elfogadták az Úr hívását, hogy papként vagy szerzetesként hűségesen és hitelesen dolgozzanak az Úr szőlőjében.

Plébániánk papi imakoszorújának lesz alkalma ma (vasárnap) délben a templomban. Szeretettel várjuk erre az alkalomra mindazokat, akik vállalják, hogy fél éven keresztül minden nap imádkoznak papi hivatásokért és már felszentelt papokért egy megadott ima segítségével. Aki fél évvel ezelőtt már vállalkozott erre az imádságra, most megújíthatja fogadalmát, de örömmel várjuk új jelentkezők csatlakozását is.

Májusban, a Szűzanya hónapjában minden hétköznap énekes loretói litániát imádkozunk templomunkban az esti szentmise után.

Jótékonysági kórushangverseny lesz templomunkban szombaton, május 17-én este 7 órától, melyben közreműködik a Csömöri Vox Animi Vegyeskar, a Jubileumi Eötvös Kórus, a Semmelweis Vegyeskar, a Vox Hungarica Nőikar, valamint Pócs Béla, templomunk kántora. Minden érdeklődőt szeretettel hívunk!

Az Őrmezői Morus Szent Tamás Egyesület kezdeményezésére 1993-ban indult koncertsorozat következő hangversenye lesz – a Weiner Leó Zeneiskola szervezésében – szombaton, május 17-én 17.30-kor Őrmezőn, a zeneiskola koncerttermében (Menyecske u. 2.).

Jövő vasárnap, május 18-án bérmálás lesz templomunkban a 11-es szentmise keretében. Imádkozzunk a bérmálkozásra készülő 30 fiatalért, hogy jól felkészülve, élő hittel tudják befogadni a rájuk kiáradó Szentlelket!

Jövő vasárnap a szentmisék után a Katolikus Shalom Közösség misszionáriusai vásárt tartanak a templom előtt. Az általuk készített ikonok, brazil édességek, könyvek és kávék megvásárlásával a Shalom közösség fiatalok körében végzett evangelizációs munkáját támogathatjuk.

Élő rózsafüzér zarándoklat lesz Budapest körül 9 szakaszban május 24-én, szombaton. A plébániánkról részt venni kívánó testvéreknek a zarándoklat hozzánk legközelebb eső, 5. szakaszát ajánljuk, mely a farkasréti templom elől indul reggel fél 8-kor és Gazdagréten, majd Kelenvölgyön keresztül érkezik meg Nagytéténybe, ahol a záró szentmise este 7 órakor fog kezdődni a templomban. A szakasz teljes távja 19 km. Aki tud, vegyen részt ezen a szép zarándoklaton! További részletek: http://elorozsafuzer.hu/nyitolap

Előre hirdetjük, hogy plébániai kerékpártúrát szervezünk május 31-én, szombaton. A start és a cél a templomnál lesz, a túra távja pedig várhatóan 40–60 km lesz, ami pont elég ahhoz, hogy mindenkit megmozgasson, de ne ijesszen el. A végleges útvonal még alakul, de egy biztos: jó társaság, jó levegő, és remélhetőleg egy kis fagyizás is vár mindenkire. Szeretettel várunk mindenkit! Jelentkezni a sekrestyében lehet, vagy a szervezőnél, Lóth Gábornál (lgabster@gmail.com).

A személyi jövedelemadó bevallásakor kérjük a kedves Testvéreket, hogy rendelkezzenek adójuk szabadon felajánlható 1+1%-áról, s támogassák vele a Magyar Katolikus Egyházat (technikai száma: 0011), valamint plébániánk alapítványát, a „Szent Gellért Plébánia Templomépítő Alapítványt” (adószáma: 18034501-1-43). Köszönjük szépen!


LITURGIKUS REND:

Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK:

Plébániánk eseménynaptára, melyben megtalálhatók a különböző közösségi programok, itt tekinthető meg: Plébániai eseménynaptár

TAKI:

Az aktuális rejtvény a következő vasárnapi 9-es szentmisére, amit a gyerekek a mise kezdete előtt dobhatnak be a szentély előtt kihelyezett dobozba: TAKI

ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:

Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.

Imádság a békéért: szeretnénk, ha egy hónap minden napjára lenne valaki, legalább egy ember, aki vállalja, hogy minden hónap azon napján különösen is imádkozik a békéért. Aki vállalkozik erre, egy táblázatba írhatja be a nevét az adott napra: IMÁDSÁG A BÉKÉÉRT

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!

Szeretettel tájékoztatunk mindenkit, hogy templomunk környékén fizetős a parkolás hétköznaponként reggel 8 és este 6 óra között. Ne feledkezzünk meg a parkolási díj fizetéséről! Részletek: parkolas.ujbuda.hu

RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):

Plébániánk hirdetései