Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia
Hirdetések

URUNK BEMUTATÁSÁNAK ÜNNEPE (GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY)

EVANGÉLIUM:

Lk 2, 22-40: Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.”

HIRDETÉSEK:

Ma, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, a szentmisékben gyertya-szentelést tartunk. Akik szeretnének gyertyát megáldatni, kérjük, hogy hozzanak magukkal. A templom előtt a Szent Gellért Kiadó árusít hátrányos helyzetű fiatalok által készített gyertyákat, mely fiatalokat a gyertyák megvásárlásával támogathatunk.

Hétfőn, február 3-án, Szent Balázs püspök emléknapján a szentmisék után balázsáldásban részesítjük a testvéreket. Akik ezen a napon nem tudnak eljönni, azok a vasárnapi szentmisék után is kaphatnak balázsáldást.

Hétfőn este a szentmise után gitáros dicsőítő szentségimádást tartunk a kápolnában, majd fél 7-től az imacsoportoknak lesz alkalma.

A békéért imádkozó csoport következő alkalma lesz most kedden este 6 órától a szentségi kápolnában. Szeretettel hívjuk és várjuk a testvéreket!

Pénteken elsőpéntek lesz. Gyóntatás lesz a reggeli szentmise után, az esti szentmise előtt du. fél 5-től, valamint az esti szentmise alatt is. A pénteki szokásos egésznapos szentségimádáson kívül este 8 és 9 óra között vezetett szentségimádás is lesz a szentségi kápolnában az Anyaklub tagjainak közreműködésével.

Jövő vasárnap az este 6 órai szentmise gitáros lesz, plébániánk új ifjúsági gitáros kórusának a közreműködésével.

A Lourdes-i Szűzanya napjához, vagyis a betegek világnapjához kapcsolódóan közösségileg fogjuk kiszolgáltatni a betegek szentségét templomunkban február 15-én, szombaton az este 6 órai szentmisében. Kérjük, hogy azok az idős és beteg testvéreink, akik szeretnék felvenni a szentséget, a szentmise előtt vegyenek részt du. 5 órától egy rövid felkészítésen és imádságon. A szentség felvételének feltétele, hogy az illető katolikusnak meg legyen keresztelve és a kegyelem állapotában legyen, vagyis ha szükséges, előtte végezze el a szentgyónását.

Farsangi mulatságot, vagyis játékos, jelmezes együttlétet szervezünk óvodás, illetve általános iskolás korú gyermekek részére február 22-én, szombaton de. fél 10-től a plébánia épületében. Jelentkezni lehet a hitoktatóknál és a sekrestyében, minden gyereket szeretettel hívunk és várunk!

Idén ismét lesz plébániai farsangi bál, amelyre mindenkit, fiatalokat és idősebbeket, családosokat és egyedülállókat is nagy szeretettel hívunk és várunk. A vidám együttlét február 22-én, szombaton este 7 órától lesz a templom mellett lévő Bethlen Gábor iskolában. Az est témája az állatok lesznek, nagyon örülnénk ezzel kapcsolatos jelmezeknek, illetve ehhez a témához kapcsolódó süteményeknek, melyek versenyen vehetnek majd részt. A programban ezen kívül lesz jelmezbemutató és tombola, lesznek vidám jelenetek és tánc. A rendezvény ingyenes és nincsenek belépőjegyek, de kérjük, hogy aki teheti, az „belépőként” egy tálca süteményt hozzon magával, illetve részvételi szándékát jelezze előre a sekrestyében, hogy nagyjából tudjuk, hogy mennyien leszünk. Kérjük, hogy aki jelenetet szeretne előadni, ezt is jelezze előre, és a jelenet ne legyen hosszú, csak maximum 5 perc. Köszönjük szépen!

Az Új Szív Közösség gyógyító lelkigyakorlatot tart templomunkban március 6-tól május 29-ig. Az alkalmak csütörtökönként lesznek este fél 7-től 9 óráig. Erre az intenzív lelkigyakorlatokra olyan jelentkezőket várunk, akik már elvégezték a Szentlélek-szemináriumot, illetve gyakorló katolikusok és vágynak arra, hogy az Úr Jézus gyógyulást hozzon belső sebeikre. A lelkigyakorlatra jelentkezni az itt elérhető online űrlap kitöltésével lehet: JELENTKEZÉSI ŰRLAP Jelentkezési határidő: február 27-e csütörtök. A lelkigyakorlat költsége 8000 Ft/fő.


LITURGIKUS REND:

Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK:

Plébániánk eseménynaptára, melyben megtalálhatók a különböző közösségi programok, itt tekinthető meg: Plébániai eseménynaptár

TAKI:

Az aktuális rejtvény a következő vasárnapi 9-es szentmisére, amit a gyerekek a mise kezdete előtt dobhatnak be a szentély előtt kihelyezett dobozba: TAKI

Megjelent plébániánk újságjának, a Gellértesítő Magazinnak karácsonyi száma, ami itt olvasható: GELLÉRTESÍTŐ MAGAZIN

ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:

Szeretettel tájékoztatunk mindenkit, hogy templomunk környékén fizetős a parkolás hétköznaponként reggel 8 és este 6 óra között. Ne feledkezzünk meg a parkolási díj fizetéséről! Részletek: parkolas.ujbuda.hu

Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.

Imádság a békéért: szeretnénk, ha egy hónap minden napjára lenne valaki, legalább egy ember, aki vállalja, hogy minden hónap azon napján különösen is imádkozik a békéért. Aki vállalkozik erre, egy táblázatba írhatja be a nevét az adott napra: IMÁDSÁG A BÉKÉÉRT

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!

RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):

Plébániánk hirdetései