Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia
Hirdetések

ADVENT 4. VASÁRNAPJA

EVANGÉLIUM:

Lk 1, 39-45: Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Juda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt felujjongott a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!”

HIRDETÉSEK:

Hétfőn és kedden, vagyis december 24-én is, a reggel 7 órai szentmise helyett hajnali roráte szentmisét tartunk templomunkban reggel 6 órakor. A hétfői roráte szentmise alatt gyóntatás is lesz.

Hétfőn de. 9 órától lesz a templomban a pásztorjáték főpróbája, déltől pedig a plébánián a ministránsok karácsonyi összejövetele. Erre minden ministránst szeretettel hívunk és várunk!

Kedden, december 24-én du. 4 órakor pásztorjáték lesz a templomban, éjfélkor pedig ünnepi karácsonyi szentmise. Az éjféli szentmise előtt 11 órától énekes, imádságos készület lesz a Szent Gellért Gitáros Énekkar vezetésével. Ezalatt gyónási lehetőség is lesz, az éjféli szentmise alatt viszont már nem lesz gyóntatás!

Szerdán, december 25-én, karácsony napja lesz, ami parancsolt ünnep, vagyis kötelező a szentmisén való részvétel. Ebbe beleszámít már az éjféli szentmise is. Ezen a napon Őrmezőn reggel 8-kor, templomunkban pedig 9-kor, 11-kor és este 6 órakor lesznek a szentmisék. A délelőtti szentmisék alatt gyóntatás is lesz, a 9-es mise után viszont nem lesz agapé. A 11-es szentmisén a Carmine Celebrat kórus fogja énekelni Antonio Caldara Szent József miséjét.

Csütörtökön, december 26-án, karácsony másnapján szintén ünnepi miserendet tartunk: de. 9-kor, 11-kor és este 6 órakor lesznek a szentmisék, gyóntatás viszont ezen a napon már nem lesz.

A héten pénteken és szombaton (december 27-én és 28-án), valamint jövő héten hétfőn és kedden (december 30-án és 31-én) csak az esti szentmisék lesznek megtartva templomunkban, amelyek kivételesen este 6 órakor kezdődnek. Ezeken a napokon nem lesz gyóntatás, és pénteken az egésznapos szentségimádás is elmarad.

Jövő vasárnap, december 29-én Szent Család vasárnapja lesz. A szentmisék végén külön áldásban részesítjük a családokat. A 9-es szentmise utáni agapé elmarad. Ezen a vasárnapon du. 4 órai kezdettel Nagy István orgonaművész karácsonyi hangversenye lesz templomunkban. A műsor a kihelyezett plakátokon olvasható, minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk!

December 31-én kedden este 6 órakor lesz az évvégi hálaadó szentmise (ami már újévi előesti szentmisének számít), éjjel fél 12-kor pedig hálaadó szentségimádásra várjuk a testvéreket a templomba. Éjfélkor megszólalnak majd a harangok, és szentségi áldással, valamint a himnusz éneklésével búcsúzunk az óévtől és köszöntjük az újat.

Január 1-je, szerda, újév napja egyházunkban Szűz Mária, Isten anyja főünnepe, parancsolt ünnep. Őrmezőn reggel 8 órakor, templomunkban pedig 9-kor, 11-kor és este 6 órakor lesznek a szentmisék.

Előre hirdetjük, hogy január 6-án hétfőn Vízkereszt, vagyis Urunk megjelenésének parancsolt ünnepe lesz. Mivel ez a nap munkanap, ezért templomunkban reggel 7-kor és este 6 órakor lesznek szentmisék, amiket vízszenteléssel kezdünk. A megszentelt vízből a szentmisék után tetszőlegesen vihetünk otthonainkba is.

2025-ben jubileumi szentév lesz Egyházunkban, amit Ferenc pápa jövő hét kedden, december 24-én fog megnyitni Rómában a Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitásával, és majd 2026. január 6-án, vízkereszt ünnepén ér véget. A mi egyházmegyénkben Erdő Péter bíboros jövő vasárnap, december 29-én nyitja meg a szentévet a Budapesti Szent István-bazilikában a délelőtt 10 órai szentmise keretében. A szentév, ami mindenkit a hitben való növekedésre és a kegyelem befogadására akar vezetni, a „remény zarándokai” mottót viseli. A szentévben teljes búcsú nyerhető, amennyiben imádkozunk, illetve szentségimádást végzünk a kijelölt templomok valamelyikében. A kijelölt templomok: az Esztergomi bazilika, a Szent István-bazilika, a Máriaremetei kegytemplom, továbbá a Mátyás-templom, a pesti ferences templom és a péliföldszentkereszti kegytemplom.


LITURGIKUS REND:

Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK:

Plébániánk eseménynaptára, melyben megtalálhatók a különböző közösségi programok, itt tekinthető meg: Plébániai eseménynaptár

TAKI:

Az aktuális rejtvény a következő vasárnapi 9-es szentmisére, amit a gyerekek a mise kezdete előtt dobhatnak be a szentély előtt kihelyezett dobozba: TAKI

ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:

Szeretettel tájékoztatunk mindenkit, hogy templomunk környékén fizetős a parkolás hétköznaponként reggel 8 és este 6 óra között. Ne feledkezzünk meg a parkolási díj fizetéséről! Részletek: parkolas.ujbuda.hu

Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.

Imádság a békéért: szeretnénk, ha egy hónap minden napjára lenne valaki, legalább egy ember, aki vállalja, hogy minden hónap azon napján különösen is imádkozik a békéért. Aki vállalkozik erre, egy táblázatba írhatja be a nevét az adott napra: IMÁDSÁG A BÉKÉÉRT

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!

RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):

Plébániánk hirdetései