Útravaló: Büszke vagyok rátok!

Tizenkilenc év után újra útnak indul Lojzi atya, a Gellért Plébánia pedig új plébánost kap Imre atya személyében.

Bizony ez hosszú idő, mindkét oldalról nézve. Talán épp ezért olyan nehéz a változással szembe nézni. Ugyanakkor a beszélgetés során útravalóként kapott tiszta és világos üzenet bearanyozza az elmúlt közös időszakot.

Számított az áthelyezésre?

Igen, kisebb helyre vágyom egy ideje. Ráadásul nincs is annál rosszabb, ha egy pap megöregszik egy plébánián. Ahogy korosodom úgy egyre könnyebb a szívem. Így ez a váltás számomra érzelmileg nem egyszerű, próbálom az eszemmel és nem a szívemmel szemlélni a helyzetet. Úgy érzem, hogy megtettem itt a feladatomat az elmúlt években. Sok mindent elértünk, és itt az ideje új kihívásokkal szembe nézni. Biztos vagyok benne, hogy a Gellért Plébánia is új lendületet kap Imre atya vezetésével.

A Városmajori Plébánia nem sokkal kisebb…

Április 25-én, amikor Bíboros atya felhívott a hírrel, hogy megvan a következő állomás, én is ezt mondtam: ennél kisebbre számítottam. Erre ő válaszként, hogy tapasztalt emberre van szükség. Őszintén szóval az Esztergomi Főegyházmegye bármely vidéki plébániájának ugyanúgy örültem volna, mint a Városmajornak. Most ezt kaptam következő feladatként, maradok a fővárosban és örömmel vállalom az új kihívásokat.

Miben más ez a váltás, mint a korábbi?

Talán a plébánián eltöltött idő miatt a korábbi könnyebb volt. Békásmegyeren mindössze négy évet töltöttem. Ráadásul akkor egy szomorú és hirtelen haláleset miatt gyorsan történt a váltás, nem is a normális augusztus 1-jei diszpozíciós időben. Az átvételben az akkori esperes, Musits Antal segített, de mivel nem tudtam már az elődömmel beszélgetni, sok szempontból teljesen új helyzettel néztem szembe az akkor még épülő plébánián.

Milyen terveket fogalmazott meg akkor?

Körbe néztem és felállítottam a prioritásokat. Például, hogy be lehessen jönni az udvarba, legyen egy kerítésünk. Ilyesmik. Aztán volt számos olyan dolog, melyet menet közben kellett megoldani. Emlékszem akkor még – kis túlzással – szinte egy gödör volt a mostani urnatemető helyén, ráadásul nem sokkal az érkezésem után megkerestek a hívek, hogy az elődöm megígérte a szórásos temetést, mi lesz vele. Ki kellett találnom a megoldást és viszonylag gyorsan. De azok a szerkezetek, melyeket az osszárium kapcsán mutattak nekem, nem tetszettek. Így kitaláltam a most is látható homokórás megoldást, melyben a szertartás alatt a hamvak lepörögnek, szimbolizálva ezzel az életutat. Egy félig kész plébániába érkeztem, volt feladat bőven. Felvettem a kapcsolatot Kiss András építésszel, és a segítségét kértem. Nála megvolt néhány olyan elképzelés, melyek támpontot jelentettek és tovább tudtam vinni.  Természetesen munkatársaim is segítettek, hiszen ők már akkor is jelen voltak a plébánia életében.

Mindeközben számos olyan dolgot látunk a plébánián, mely teljesen az Ön nevéhez köthető.

Természetesen a 19 év alatt volt bőven lehetőségem az egyéni fantáziám valóra váltására is. Ilyen például a templomban található feszület, az ablakok színezése, a márványból felépült oltár, mely már magába foglalja Szent Gellért ereklyéjét is. A toronyóra is egy régi vágyam volt, melyet nemrég sikerült megvalósítani. Ugyanakkor mindvégig igyekeztem figyelni arra is, hogy a régi használható dolgoknak is találjunk helyet. Így a régi kistemplom oltárlapját a Szentsír Urnatemetőben újra hasznosítottuk. Ugyan lábakat kellett neki csináltatni, de mind a mai napig ez a már-már történelmi múltra visszatekintő oltárlap található ott.

Van olyan dolog, amit szeretett volna megcsinálni, de már biztosan nem marad rá idő?

Természetesen. Három éve gondolkodom a Meszlényi terem oszlopos részének a hasznosításán. Ahhoz túl mély a maga 60 centijével, hogy urnafülkéket helyezzünk el benne, de ahhoz meg túlságosan hely szűkében vagyunk, hogy hagyjuk elveszni. Végre kitaláltam a megoldást, de már nem lesz időm megvalósítani. Ugyanis ez a hely kiválóan alkalmas urnakoporsók elhelyezésére. Már mondtam is az utódomnak, hogy bizony ennek a megvalósítása rá vár. Tetszett neki az ötlet.

Mit lehet tudni az utódról, Kelemen Imre atyáról?

Jelenleg a bíboros úr titkára, onnan érkezik ide hozzánk. Ugyanakkor nem ismeretlen teljesen számára a plébánia, hiszen 2008-ban fél évet töltött itt diakónusként. Járt már nálam, egy egész napot töltöttünk együtt. Mindenre nagyon nyitott és kíváncsi, lelkesen érkezik hozzánk.

És mi vár Önre? A Városmajorban elkezdődött az átadás-átvétel?

Az átadás-átvétel valójában majd a plébánia anyagi javainak átvételére vonatkozik, ami még nem történt meg. De jártam már ott, beszélgettem Lambert Zoltán atyával. A helyzetem most könnyebb, mint 19 évvel ezelőtt, hiszen az atya ugyan nyugdíjba megy, de megbeszéltük, hogy örömmel visszatér alkalmanként misézni és gyóntatni egyaránt. Máté János Kristóf személyében lesz egy új káplánom is. Az már biztos, hogy a Katolikus Rádió reggeli közvetítései maradnak. A szerkesztővel már egyeztettem, hogy továbbra sincs semmi akadálya annak, hogy a reggeli szentmisét onnan közvetítsék. A közösségekkel még nem ismerkedtem meg. De biztos vagyok benne, hogy a hagyományos csoportok, pl. a Rózsafüzér csoport ott is jelen vannak. Azt nem tudom, hogy Apa Klub van-e, de ha nincs, akkor azt biztos szeretnék ott is. A mai világban, mikor a társadalom kezd elnőiesedni és sok családban hiányzik az apakép, ennek még nagyobb szerepe van. A Gellértben 10 évvel ezelőtt jött létre és jó látni, ahogy a családok erősítik egymást. Az Úr Jézus ugyan mindig velünk van, de a hétköznapokban szükség van az emberi kapcsolatokra is, egy igazi társsal minden könnyebb. Abban biztos vagyok, hogy sok feladat vár rám a Városmajorban is, de bízom benne, hogy talán egy kicsivel több szabadidőm lesz.

Melyik a legkevesebb emléke az elmúlt közel 20 évből?

Nem tudok kiemelni semmit, nem is szeretnék. Minden emlék kedves számomra, legyen szó egy keresztelésről, táborról vagy épp katekumen csoportról. Nagyon sok emlékem van, szép látogatások, ünnepnapok, mint például a 25 éves évforduló, amikor erdélyi vendégeket fogadtunk. Örömmel fogok visszaemlékezni mindenre.

Mit fog mondani a július 26-ai búcsú misén?

Az lesz életem egyik legnehezebb napja, már előre félek tőle. Még nem tudom, mit fogok mondani, de azt biztosan el fogom mondani: büszke vagyok rátok! Akarva sem tudnék és szeretnék kiemelni senkit a közösségből, de az elmúlt 19 év igazi sikere és büszkesége nem az elért anyagi javakban rejlik, hanem azokban a közösségekben, családokban és személyekben, akik jelen voltak és önzetlen hitükkel alakították a plébániát olyanná, amilyen. A plébános valóban egy összetartó erő tud lenni, de egyedül kevés. A közösségeket az őket alkotó személyek teszik azzá, amik. Útravalóként adom: szeressétek az utódomat, tartsatok össze és fejlődjetek tovább!

Szlopóczki Janka
Fotó: Pulai Zsolt