Templomszentelés Csíkszentkirályon
November 13-án templomszentelési szentmisén vehettünk részt az erdélyi Csíkszentkirályon, Csató Béla atya meghívásából. A plébániáról Lojzi atyával együtt hatan vállalkoztunk erre a hosszú útra, amely azért is volt fárasztó, mert mindösszesen 1 napot töltöttünk el a csíki településen. Vasárnap az őrmezői szentmise után indultunk és az odafelé vezető úton Brassó felé vettük az irányt. Este 9 óra körül érkeztünk Béla atyáékhoz, ahol finom vacsorával vártak minket. A szállásunk az önkormányzat által kialakított kis panziórészben volt, így kényelmesen pihenhettük ki magunkat. Másnap, a szentelés napján csapatunk egy része délelőtt még meglátogatta a Gyilkos tó ill. a Békás szoros környékét, jómagam pedig a kántor úrral próbáltam az esti eseményre.
Délután a Jóisten is ránk mosolygott, hiszen napsütésben tehettük meg gyalog az új templomig vezető csaknem 3 km-es utat, ahol már sokan összegyűltek a szentelési misére várva. A szertartás a templom kulcsainak átadásával kezdődött, ami után megnyitották a kapukat a várakozók előtt. A kis kápolna zsúfolásig megtelt, ahol sokan állva hallgatták végig a 3 órás szertartást. A szentmisét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek úr mutatta be, az Erdélyből ill. Magyarországról érkezett papok, diakónusok közreműködésével. A szentmise keretein belül külön megáldották a harangokat, a templom berendezését -köztük az általunk odaszállított új orgonát is-, megkenték krizmával a templom falait, elhelyezték az ereklyét az oltárban, és mindenszentek litániát is énekeltünk, hiszen a kápolnát a magyar szentek és boldogok tiszteletére avatták fel. Béla atya kérésére a felajánláskor Gounod Ave Maria-ját, az Oltáriszentség eltételekor pedig Domahidi- V. Zalán kántor úrral közreműködve C. Fanck Panis Angelicus-át énekelhettem. A 2 órás szentmise után beszédek hangzottak el, Béla atya pedig megköszönte az adományozók segítségét, néhányuknak emlékérmet is átnyújtva. Emellett a Polgármester úr Lojzi atyát tiszteletbeli székellyé is fogadta. Az egész esemény a pápai ill. a magyar himnusz és az Isten hazánkért… kezdetű népének eléneklésével ért véget, mindezek után a meghívottak pedig egy kis vacsorán vettek részt a település kultúrházában.
Kedden, a plébánián elfogyasztott közös reggeli ill. a bepakolás után elbúcsúztunk vendéglátóinktól és elindultunk Csíkszereda irányába, mivel utunkat a csíksomlyói Szűzanya meglátogatásával szerettük volna indítani. A csíksomlyói kegytemplomban röviden imádkoztunk és újra autóba ülve indultunk haza, ezúttal Korond, Torda, Kolozsvár és a Királyhágó felé véve az irányt. Este 9 óra tájban aztán szerencsésen megérkeztünk Budapestre ill. a Szent Gellért Plébániára, ahol először az Apaklub találkozójára igyekvőkkel oszthattuk meg élményeinket.
Köszönjük Béla atya meghívását, Lojzi atyának és Börcsök Árpád diakónusnak pedig a biztonságos utazást ill. hazatérést. E rövid erdélyi úttal, a Csíkszentkirályon eltöltött idővel és a templomszentelésen való részvétellel igazán szép élményekkel lehetünk gazdagabbak.
Horváth Mária
Cikkek:
Korábbi cikk: