Felszentelték a kelenföldi Szent Gellért-templomot
November 20-án, vasárnap délelőtt szentelte fel a budai Szent Gellért-templomot Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. A most elkészült templomban már 1992 karácsonya óta mutatnak be szentmisét.
A Szent Gellért-templom és plébánia épületének alapkövét Krichenbaum József plébános szolgálata idején, 1984. szeptember 24-én, Szent Gellért ünnepnapján tették le. 1992 karácsonyán Urunk születését már az új templomban ünnepelték, ez volt egyúttal a templom első szentmiséje.
A templomot az urnatemetővel Kiss András Ybl-díjas építész tervezte. 1997-től a templom melletti telken a kolumbárium tovább bővült, amely 2003 őszére készült el, nevét a Szent Sírról kapta. 1999 augusztusára épült meg a templom harangtornya, és nyílt meg Varga Imre szobrászművész alkotásaival az Árpád-házi szentek szoborkertje.
A szoborkertben öt magyar szent: Szent István király, Szent László király, Szent Imre herceg, Árpád-házi Szent Erzsébet, valamint Árpád-házi Szent Margit bronzból készült mellszobra látható.
A templom oromzatán Varga Imre alkotása, a Szent Gellért vértanúságát ábrázoló szobor látható. Az alkotás egyrészt emlékeztet a hősiesség, az életet feláldozó szeretet nagyságára, továbbá emlékeztet arra, hogy a látszólagos emberi kudarcok, a legnagyobb emberi elesettség mögött is ott van egy másik világ, Isten az ő angyalával a saját világába emel be minket.
A templom belső terének kialakítása Forgács Alajos plébános szolgálata idején az oltár készítésével fejeződött be.
A templom zárt, belső tere az oldaltermek megnyitásával bővíthető, zsúfoltság nélkül 1500 embert képes befogadni.
Erdő Péter a vasárnapi evangéliumhoz, Krisztus Király ünnepének evangéliumához (Mt 25,31–46) kapcsolódó szentbeszédében hangsúlyozta, hogy Krisztus tudatos döntésink alapján ítél majd meg minket: az arra rászorulók, az elesettek nagylelkű támogatását várja követőitől és azt, hogy ezeket a tetteket önzetlenül, Jézusért tegyék.
Az ünnepélyes templomszentelésen a környező egyházközségek plébánosai is jelen voltak.
A templom Budapest XI. kerületében, a Bartók Béla úton, a Kelenföldi pályaudvarhoz közel található. A plébánia honlapja a szentgellertplebania.hu címen érhető el.