Védőbeszéd
Szeptember utolsó vasárnapja Szentírás vasárnapja. A Szentírás minden kor emberének szóló isteni üzenet. „Tolle, lege!”, „Vedd és olvasd!”
Figyelemmel kísérek a rádióban egy betelefonálós műsort. Még soha nem hívtam fel az adást, nem is fogom, de hallgatása arra jó, hogy vágatlanul tájékozódjam a társadalom szellemi, erkölcsi állapotáról. Szomorúan kell megállapítanom, hogy a hangnem időnként kritikátlan, a színvonal egyre alacsonyabb. Részletekbe nem mennék bele. Csak egy bizonyos kérdésben szeretném közreadni álláspontomat, azaz védőbeszédemet. Ez pedig a Biblia, ezen belül is az Ószövetség becsülete.
Sorozatban nyilatkoznak vitaképtelen betelefonálók, hogy az Ószövetség keletkezésekor is csak a zsidókra vonatkozott, nekünk semmi közünk hozzá. Elavult, betarthatatlan, ne foglalkozzunk vele! Meg a magyaroknak Szent István előtt is volt vallása, tehát a kereszténységnek sincs jelentősége nemzetünk életében. Hangsúlyozom, hogy vallásukat gyakorló, hithű katolikusnak, reformátusnak mondják magukat. (Ismerőseim körében is vannak ilyenek.) Sajnos tévtanaikat a műsorvezető sem mindig cáfolja, így a hallgatóság számára ez marad végszónak, ami felettébb nagy baj.
Egy amerikai riporter megpróbálta szó szerint betartani Mózes öt könyvének előírásait és erről könyvet is írt. Olvastam. Természetesen neki se sikerült, nevetségessé is tette magát, amiből arra a következtetésre jutott, hogy az írás betarthatatlan, és úgy ahogy van felesleges. Tényleg az lenne?
Az Ószövetség bizony nem könnyű olvasmány. Nyelvezete, az akkori ember gondolkodása tőlünk elég távol áll és hozzáolvasás nélkül nem nagyon érthető feltéve, ha teológiában nálunk jártasabb testvérünk meg nem magyarázza. Az Írás megértése türelmet, szorgalmat igényel. (Segédletként jó szívvel tudom ajánlani H. Jagersma: Izráel története az ószövetségi korban, című könyvét.)
Bizonyítandó a szerves kapcsolatot, maga Jézus, de az evangélisták és Pál apostol is lépten, nyomon visszautalnak az Ószövetségre, a prófétákra. Szó sincs tehát arról, hogy Jézus „hatályon kívül” helyezte mindazt a törvényt, jövendölést, tanítást, amit a próféták megírtak, vagy ahogyan a 150 zsoltár írói éneklik. János evangéliumában például négy helyen is mondja Jézus „…hogy beteljesedjék az Írás” (azaz a Szentírás, a próféták jövendölése).
Sok testvéremmel együtt hiszem és vallom, hogy a teljes Szentírás Istentől ihletett, ahogyan azt a 2Tim.3:16-17-ben olvassuk: “A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített”. Nem csupán egyes, vallással foglalkozó részeket ihlette tehát Isten, de minden egyes vers – Mózes első könyvétől a Jelenések könyvéig – Isten szava. A legtöbb nyelvre lefordított könyv, amelynek tanítást kétezer év óta nem kellett átdolgozni. Kétségkívül az, aminek állítja magát: a tagadhatatlan, hiteles Ige, Isten szava az emberiséghez. Minden változtatási, „jobbítási” kísérlet a Sátán próbálkozása.
Tudom, hogy az Ószövetség illetve a Biblia egysége melletti szerény védőbeszédem csepp a tengerben. Szóra sem érdemes szösszenet ebben a nagy társadalmi, politikai versengésben. Ha viszont ilyen felfogásban szállunk vitába tévtanokkal, helyesen cselekszünk és az Evangélium ügyét szolgáljuk.
Szalkai Péter Tamás
(Megjelent a Gellértesítő Magazin 2017. Búcsúi számában)