A szentáldozás

A szentáldozás az Oltáriszentség magunkhoz vételét jelenti, vagyis azt, hogy a szentmisében Jézus testévé átváltoztatott kenyeret (ostyát) megesszük, a vérévé átváltoztatott bort pedig megisszuk. Ezt Jézus rendelése alapján tesszük, aki a tanítványaival együtt elköltött húsvéti vacsorán (utolsó vacsorán) a következőket mondta és tette:

Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.” (1Kor 11, 23-25)

A szentmisében tehát a papok, mint a tanítványok utódai, Jézus küldetését teljesítik, s az ő erejével és az ő személyében (in persona Christi) változtatják át a kenyeret és a bort Jézus testévé és vérévé, amelyből aztán – a szentáldozás során – a hívek részesülhetnek.
Szilárd meggyőződéssel hisszük, hogy az Oltáriszentségben Jézus valóságosan jelen van. Szent Pál apostol éppen ezért figyelmezteti a közösség tagjait, az előbb idézett szakasz folytatásaként:

Valahányszor e kenyeret eszitek és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. Ezért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az Úr testét, saját ítéletét eszi és issza. (1Kor 11, 26-29)

A szentáldozáshoz tehát csak felkészülten, tiszta szívvel szabad járulni, hittel elfogadva azt a csodát, amit az Oltáriszentség jelent.

Ki áldozhat?

Az, akire igaz az összes alábbi feltétel:

• Aki katolikusnak meg van keresztelve és volt elsőáldozó
• Aki a kegyelem állapotában van, vagyis rendszeresen szokott gyónni és aktuálisan nincsen halálos bűne
• Aki betartotta a szentségi böjtöt. Ez azt jelenti, hogy aki áldozni szeretne, az Jézus iránti tiszteletből egy órával a szentáldozás előtt nem fogyaszt semmi enni- és innivalót (kivéve tiszta vizet és a szükséges gyógyszereket).

Mikor lehet áldozni?

Elsősorban szentmise keretében járuljunk szentáldozáshoz, mivel az az utolsó vacsora emlékezete, melynek során Jézus a testét és vérét odaadta tanítványainak, s ugyanúgy adja most nekünk is. Fontos, hogy vegyünk részt a teljes szentmisén, elejétől a végéig!
A szentmise menete

Alkalomadtán szabad szentáldozáshoz járulnunk szentmisén kívül is, pl. betegség esetén, ha áldoztató jön hozzánk, vagy ha saját hibánkon kívül nem tudunk szentmisén részt venni, de van áldoztatás.

Egy nap kétszer is szabad szentáldozáshoz járulnunk, de a második az csak szentmise keretében történhet.

Ha szeretnénk áldozni, s fel is készültünk rá, de nincs lehetőségünk ezt megtenni, akkor jöhet szóba a lelki áldozás.

Hogyan kell áldozni a szentmisében?

Áldozni a szentmise liturgiájának egy meghatározott pontján, az Isten báránya (Agnus Dei) imádság után lehet. A pap (vagy az áldoztató) az áldoztató kehellyel a kezében lemegy az oltár elé, közben pedig a hívek felsorakoznak előtte.

Állj be te is a sorba, és járulj a többieket követve az oltár elé!

Amikor a pap elé érsz, ő felmutatja előtted az ostyát, s azt mondja: „Krisztus teste!” Erre felelj így: „Ámen!”

Ezután két lehetőséged van:

Áldozás hagyományos módon (nyelvre): Kicsit lépj előre, nyisd ki a szád, és told ki egy kicsit a nyelvedet, hogy a pap ráhelyezhesse az ostyát. Ha ez megtörtént, húzd vissza a nyelved, csukd be a szád, majd lépj ki a sorból és menj vissza a helyedre.

Kézbe áldozás: Fordítsd felfelé mindkét tenyeredet és tedd egymásra őket úgy, hogy az ügyetlenebb kezed legyen felül (a jobbkezesek tehát a bal tenyerüket tegyék felülre). Nyújtsd egy kicsit előre és felfelé a kezeidet, hogy a pap kényelmesen a tenyeredbe helyezhesse az ostyát. Amint ez megtörtént, fogd meg az ostyát az ügyesebb kezeddel, és tedd a szádba úgy, hogy még a pap előtt állsz. Ezután lépj ki a sorból, és menj vissza a helyedre. A szentostyát szigorúan tilos elvinni! Nagyon fontos, hogy kézbe csak akkor áldozz, ha a tenyereid tiszták!

Amint visszaérsz a helyedre, térdelj le. Magadban köszönd meg, hogy részed lehetett az áldozás szentségében, és kérd Isten segítségét. Általában addig szokás térdelni, amíg a pap (vagy az áldoztató) el nem teszi az áldoztató kelyheket a tabernákulumba vagy össze nem készíti a kelyhet az oltáron. Ha már lenyelted az ostyát és a hálaadással is végeztél, vess újra keresztet, és ezután ülj ismét fel a padra.

Imádság szentáldozás előtt és után

Egyházunk kiemelt törekvése napjainkban, hogy az Eucharisztia szent mivoltát hangsúlyozza. Ezért éppen pedagógiai szempontból rendkívül indokolt, hogy minden más szép gesztust vagy szentelményt ettől elkülönítve végezzünk. Ezt kívánja az igazi és teljes lelkipásztori szeretet.

Ezért

• Szentáldozáshoz csak azok jöjjenek ki, akik áldozni fognak (Római Misekönyv, Általános rendelkezések, 160. pont). Az egyedül helyükön még nem hagyható kisgyereket a szülők természetesen magukkal hozhatják.
• A papok és az áldoztatók a szentáldozáshoz még nem járuló gyermekek részére kis keresztet vagy áldást ne az áldoztatással vegyesen, hanem a szentmise végén, külön adjanak.