Oltáriszentség (Eucharisztia)

Az Oltáriszentség Jézus értünk adott testét és vérét jelenti a kenyér (ostya) és a bor színe alatt. Ő nagypénteken meghalt értünk a kereszten, s teljesen valóságosan feláldozta értünk testét és vérét. A keresztrefeszítést megelőző nagycsütörtöki húsvéti vacsorán ezt elővételezte tanítványai szeme láttára, amikor szimbolikusan, de mégis teljesen valóságosan odaadta magát nekik a kenyérben és a borban. Azóta, az ő rendelése szerint, az egyházban nap mint nap ezt tesszük: Jézus egyszeri, tökéletes keresztáldozata jelenvalóvá válik az utolsó vacsora emlékezetére megült minden egyes szentmisében, ahol az áldozáskor, az átváltoztatott kenyér és bor által Jézus testével és vérével táplálkozunk.

„Jézus azt felelte nekik: »Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne.” (Jn 6, 53-56)

Aki életében először veszi magához az Oltáriszentséget, az az elsőáldozó. Ha Te is szeretnél elsőáldozó lenni templomunkban, vagy csak bővebben érdekel a téma, kattints ide: elsőáldozás

Aki már volt elsőáldozó, az remélhetőleg rendszeresen jár szentmisére és azokon szeretne áldozni is. Ha Te is szeretnél rendszeresen áldozni vagy csak kíváncsi vagy, hogy mit kell tudni a szentáldozásról, kattints ide: szentáldozás

Aki már volt elsőáldozó és szeretne is áldozni, de azt valamilyen saját hibáján kívüli fizikai ok miatt mégsem tudja megtenni (pl. mert nincs a közelében templom vagy szentmise), az részesülhet a lelki áldozásban. Ha lelki áldozást szeretnél végezni, vagy többet szeretnél tudni róla, kattints ide: lelki áldozás

A helyes táplálék megválasztása ma általában igen fontos szempont a tudatosan élők körében. Nem mindegy, mivel táplálkozunk, mi mindent veszünk magunkhoz. A jó táplálék megerősít, az egészségtelen beteggé tesz. Így van ez szellemi értelemben is. Az Eukarisztia a keresztények tápláléka, amelyet Jézustól kaptak, és ami titokzatos módon Jézusban részesíti őket.
Hogyan lehetséges ez? Jézus olyan szavakkal írja körül a történést, amelyek egyszerre egyszerűek és megbotránkoztatóak: „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért” (Jn 6,48–51). Ha szó szerint vesszük ezeket a mondatokat, valamiféle „rituális kannibalizmus” jelenik meg bennük – a korabeli zsidók ezért botránkoztak meg Jézusban. Ő azonban az utolsó vacsorán megmutatta, hogy miként lehet helyesen érteni a szavait: „Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: »Vegyétek, ez az én testem.« Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: »Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik.«” (Mk 14,22–24). Hogy lesz a kenyér test, a bor vér? Ez a titok, a szentség lényege, amelyet Szent Ágoston így ragad meg: „Egyszerre jel és valóság”. A jel: kenyér és bor, a valóság: test és vér. Emberi logikát meghaladó, mégis Jézus szavai szerint a hitünk egyik fontos alapját képező igazság ez.