ÉVKÖZI 17. VASÁRNAP
EVANGÉLIUM:
Mt 13, 44-52: Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet. A mennyek országa olyan, mint amikor egy kereskedő igazgyöngyöt keresett. Talált egy nagyon értékeset, erre elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvásárolta azt. Végül, a mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Értitek-e mindezt?” „Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint egy családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.”
HIRDETÉSEK:
Ma (vasárnap) szentségimádást tartunk templomunkban déltől (a 11-es szentmise után) este 6 óráig, az esti szentmise kezdetéig. Aki teheti, térjen be legalább egy kis időre a templomba és köszöntse az Oltáriszentségben velünk levő Jézust.
Örömmel hirdetjük a kedves Testvéreknek, hogy plébániai közösségünk tagját, Mikó Gábort, Varga László kaposvári megyéspüspök diakónussá szenteli augusztus 22-én, szombaton 14 órakor a törökkoppányi templomban. Erre az ünnepi szentmisére Gábor szeretettel hív és vár mindenkit. Imádkozzunk érte és a jövőbeni szolgálatáért!
Augusztus 29-e szombatig nyári, módosított miserend szerint vannak a szentmisék templomunkban: hétfőn, szerdán és pénteken reggel 7 órakor, kedden és csütörtökön du. 5 órakor, szombaton pedig este 6 órakor. A vasárnapi miserendben nincs változás: 9-kor, 11-kor és este 6 órakor vannak szentmisék. A templom szentségi kápolnája nyitva van minden nap reggel 8 órától este 6 óráig, vagyis egyéni imádságra bármikor be lehet oda térni az altemplomi bejáraton keresztül. Gyóntatás vasárnaponként a 9-es és a 11-es szentmise között (10 órától 10.50-ig), valamint az esti szentmise előtt van fél 6-tól. Ezeken az időpontokon kívül igény szerint gyóntat a miséző atya a szentmise után, ha valaki jelzi szándékát a sekrestyében és az atya ráér.
LITURGIKUS REND:
Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK:
Plébániánk eseménynaptára, melyben megtalálhatók a különböző közösségi programok, itt tekinthető meg: Plébániai eseménynaptár
ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:
Ha szeretné e-mailben is megkapni hirdetéseinket és egyéb fontos üzeneteket, iratkozzon fel plébániánk hivatalos levelezőlistájára! Ehhez írja meg nekünk nevét és e-mailcímét az iroda@szgp.hu címre. Köszönjük szépen!
Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.
Imádság a békéért: szeretnénk, ha egy hónap minden napjára lenne valaki, legalább egy ember, aki vállalja, hogy minden hónap azon napján különösen is imádkozik a békéért. Aki vállalkozik erre, egy táblázatba írhatja be a nevét az adott napra: IMÁDSÁG A BÉKÉÉRT
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!
Szeretettel tájékoztatunk mindenkit, hogy templomunk környékén fizetős a parkolás hétköznaponként reggel 8 és este 6 óra között. Ne feledkezzünk meg a parkolási díj fizetéséről! Részletek: parkolas.ujbuda.hu
RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):
