Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia
Hirdetések

SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA

EVANGÉLIUM:

Jn 16, 12-15: Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.”

HIRDETÉSEK:

A mai nappal lezárjuk az idei tanévet. Ezzel véget érnek a plébániai hittanórák, és közösségeink is nyári szünetet tartanak. Az új tanév hittanóráit augusztus végén fogjuk majd meghirdetni, közösségi alkalmaink pedig szeptemberben lesznek újra.

Nyári napközis táborunkra, amit 7 évnél idősebb, általános iskolás gyermekek részére szervezünk június 23-a hétfő és 27-e péntek között, még a mai napon lehet jelentkezni a kitöltött jelentkezési lap leadásával. A jelentkezési lap letölthető innen: NAPKÖZI JELENTKEZÉSI LAP.

Hétfőn, június 16-án az esti szentmise után gitáros dicsőítő szentségimádást tartunk a kápolnában.

A békéért imádkozó csoport következő alkalma lesz most kedden, június 17-én este 6 órától a kápolnában. Szeretettel hívjuk és várjuk a testvéreket!

Az örmény genocídium áldozataiért mutatunk be szentmisét templomunkban szerdán, június 18-án 17 órakor, a szentmise után pedig vetített képes előadás lesz a nagyteremben „Kaukázusi zarándoklat: Örményország” címmel dr. Szentpétery Félix előadásában. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Pénteken – ebben a tanévben utoljára – egésznapos szentségimádást tartunk a kápolnában a reggeli szentmise végétől az esti szentmise kezdetéig, amennyiben előtte minden időpontra vállalkozik legalább egy ember a kihelyezett lapon.

Jövő vasárnap Úrnapja lesz, vagyis Krisztus testének és vérének az ünnepe. Templomunk hagyományához híven a 9-es szentmise után, 10 órakor tartjuk az úrnapi körmenetet. Különösen is hívjuk erre az alkalomra az idén elsőáldozott gyermekeket, hogy a körmeneten virágszirmokat szórjanak az Oltáriszentség előtt. A 11-es szentmisén a Carmine Celebrat kórus fog énekelni.

Június 23-a hétfőtől az új tanév kezdetéig elmaradnak templomunkban a hétköznap reggeli szentségimádások, a csütörtök esti, valamint a pénteki egésznapos szentségimádások. A szentségi kápolna ettől függetlenül nyáron is nyitva lesz minden nap reggel 8 órától este 6 óráig, vagyis egyéni imádságra bármikor be lehet oda térni. Szintén június 23-a hétfőtől nyári gyóntatási rend lesz templomunkban: vasárnaponként gyóntatunk a 9-es és a 11-es szentmise között (10 órától 10.50-ig) és az esti szentmise előtt fél 6-tól. Ezeken az időpontokon kívül igény szerint gyóntat a miséző atya a szentmise után, ha valaki jelzi szándékát a sekrestyében.

A Weiner Leó Katolikus Zeneiskola kántorképzős tanulóinak és tanárainak egyházzenei koncertje lesz templomunkban június 23-án, hétfőn este ¾ 6-tól, a szentmise után. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Előre hirdetjük, hogy a nyári plébániai programok, a szabadságok és helyettesítések, valamint a hívek kisebb létszáma miatt nyári, módosított miserend lesz templomunkban június 30-a hétfő és augusztus 30-a szombat között. Ebben az időszakban hétköznapokon és szombatokon csak 1 szentmise lesz templomunkban: hétfőn, szerdán és pénteken reggel 7 órakor, kedden és csütörtökön du. 5 órakor, szombaton pedig este 6 órakor. A vasárnapi miserendben nem lesz változás. Elsőpéntekeken, július 4-én, valamint augusztus 1-jén lesz reggeli és esti szentmise is, valamint a reggeli szentmise után, illetve a 17 órai szentmise előtt gyóntatás is.

Plébániánk cserkészcsapata, az 1049-es Márton Áron Cserkészcsapat szeretettel várja a második osztályt kezdő fiúk és lányok jelentkezését a szeptemberben induló őrsökbe. Jelentkezni ezen a linken keresztül lehetséges, kérdés esetén pedig Gerő Emese csapatparancsnokot lehet keresni az emese.g32@gmail.com címen.


LITURGIKUS REND:

Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK:

Plébániánk eseménynaptára, melyben megtalálhatók a különböző közösségi programok, itt tekinthető meg: Plébániai eseménynaptár

TAKI:

Az aktuális rejtvény a következő vasárnapi 9-es szentmisére, amit a gyerekek a mise kezdete előtt dobhatnak be a szentély előtt kihelyezett dobozba: TAKI

ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:

Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.

Imádság a békéért: szeretnénk, ha egy hónap minden napjára lenne valaki, legalább egy ember, aki vállalja, hogy minden hónap azon napján különösen is imádkozik a békéért. Aki vállalkozik erre, egy táblázatba írhatja be a nevét az adott napra: IMÁDSÁG A BÉKÉÉRT

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!

Szeretettel tájékoztatunk mindenkit, hogy templomunk környékén fizetős a parkolás hétköznaponként reggel 8 és este 6 óra között. Ne feledkezzünk meg a parkolási díj fizetéséről! Részletek: parkolas.ujbuda.hu

RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):

Plébániánk hirdetései