Gellértesítő Magazin – 2024/2

Kedves Olvasó!

Az esemény minden napján különböző programokon lehetett rész venni: voltak tanuságtételek, tanítások, mise, szentségimásás, mint kiemelt programok, alattuk pedig volt folyamatos gyóntatás, szentségimádás, és persze mindenki elfoglalhatta magát ahogy szerette volna. Néhányan a koránkelést választották, hogy odaérjenek a program kezdésre, vagy hogy imádkozva megmásszanak egy hegyet a környéken. A gellértes csapat megérkezése után a látomások hegyére indult rózsafűzért imádkozni az indulásuk előtti napon pedig a Krizsevácra, másztak fel, egyesek közülük mezítláb. A Krizsevácon a bokrok között megtartott „illegális privát mise” utána a kilátást csodálta meg a csapat, de a program lehetőséget adott arra is, hogy eljussanak a Međugorjetől pár kilóméterre fekvő vízesésekig és fürdőztek ott egy jót… És még sok izgalmas programon, sok lelkileg feltöltő misén, szentségimádáson vehettek részt a plébánia fiataljai. Hazafele – már Dani káplánságának elején -, pihentek egyet Horvátországban, gyönyörködhettek a táj szépségében. Itt megint lehetőség adódott egy kis fürdőzésre és fagyizásra.

Haza korareggel érkeztek, sokuk kipihenetlenül, viszont rettentő sok kegytárgyal és szuvenírrel felpakolva… És persze rengeteg közösségi, és Istenélménnyel.

Pulai Hanna

Ministráns tábor

Nyár végén ministránsaink – már megszokott módon – táborozni mentek, hogy pár napot együtt tölthessenek és így tudjanak növekedni hitben és szeretetben. Az idei tábor augusztus 21-e és 25-e között valósult meg Hont mellett egy turistaházban (Kútbereki Turistaház), mely kiváló, gyönyörű környezetben levő szállás volt. A programban volt sok lelki program (a mindennapos szentmise mellett egyéb imádságok, éneklések, valamint a Hont-Csitári kegyhely meglátogatása), de volt bőven játék és sport is, na meg nagy kirándulás és strandolás Kemencén. Köszönjük mindenkinek, aki segített a tábor megvalósulásában, és köszönjük a táborért mondott imákat is. 🙂

A tanévnyitó szentmise (Veni Sancte) képei

Fotó: Mitró Tibor

„Mert a buzgóság emésztett házadért…” (Zsolt 69,10)

Plébániánkon idén október 12-én lehetett becsatlakozni a „72 óra kompromisszumok nélkül” önkéntes mozgalomba néhány órás kertrendezéssel és templomtakarítással. Mivel aznapra esett az egri zarándokút illetve többen máshol vettek részt ebben a programban, nem túl sokan, de annál lelkesebben láttunk neki a munkának.

A cserkész őrsök igazán kivették a részüket. A lányok a templom belső terét tették rendbe: minden egyes széket végig porszívóztak, minden egyes ablaküvegkazettát letöröltek. A fiúk létrára mászva a sírkert árkádjait tisztították. Az egyik anyuka kisfiával katonás rendet rakott a gyerekszobában és gondos kezek a növényekről sem feledkeztek meg. Családok, idősebb urak, hölgyek összeseperték, kigazolták a templom előtti területet. Mindenkinek jutott feladat, mindenki érezhette, hogy hasznos lehet. Ez az önkéntesség varázsa: miközben adsz, te magad is kapsz: a közösségben végzett munka közben új ismeretségeket, jó beszélgetéseket élhetünk meg, miközben nő az önbecsülésünk azáltal, hogy hasznosak vagyunk. A gyerekek megtapasztalták, hogy a legkisebb dolgokban is számítunk rájuk, a nagyobbak, hogy felelősséget kaptak a kicsik irányításában. Az idősebbek érezhették, hogy még mindig fontos a tudásuk, gyakorlati tapasztalatuk. A vidám hangulatú munkában olyan kérdésekre is fény derült, hogy vajon hány szék van a templomban, vagy hol van elrejtve a felmosó vödör vagy a létra. Hol vannak azok a láthatatlan zugok, amelyek egy ekkora épület működtetéséhez kellenek és kik azok a láthatatlan kezek, akik virágot varázsolnak az oltárra, rendet raknak.

A közös munka során a résztvevők számára megmutatkozott az igazi lelki közösség, amely nem csak az imádságos alkalmakon van együtt, hanem tagjai a feladatokban is összetartozónak tartják magukat. A hívők nem csak haszonélvező tagjai a közösségi eseményeknek, a közösség életének, hanem annak tudatos alakítói. Minden templomba járó hívőnek kötelessége, hogy legjobb tudása szerint a közösség tevékeny alkotója legyen és képessége szerint vállaljon feladatot.

Szeretettel várunk a következő alkalmakon!

Czike Szilvi
Fotók: Archív (2024 júniusi kertrendezés)

Plébániai zarándoklat Egerbe

Október 12-én, egy napos, de hűvös reggelen útnak indultunk Egerbe egy buszos zarándoklatra. Lelkes csoportunk 53 főből állt. Utunkat imádkozással és az egri látnivalók, érdekességek megismerésével töltöttük. Imre atya volt a lelkivezetőnk ezen az úton is.

A székesegyház – az esztergomi bazilika után – a második legnagyobb magyarországi liturgikus tér. Pyrker János László érsek építtette, 1831 és 1836 között. A terveket Hild József készítette, a szobrokat pedig Marco Casagrande, a tehetséges és fiatal velencei szobrászmester. A bazilika lenyűgöző méretei nagy hatással voltak ránk, pedig nem először jártunk már itt. A külső lépcsősor mellett szent Péter és szent Pál apostolok, illetve szent István király és szent László király szobrai láthatóak. A tér domborzata még jobban hozzájárul, hogy ilyen fenségesnek látszik az épület.

A közel 200 éves épület átfogó felújításra szorult, mely 2024. június 22-ére, a főegyházmegye papszentelési ünnepségére készült el. A belső tér tökéletesen megőrizte az eredeti motívumokat, viszont az újonnan bekerülő elemek is ezeket a díszítő formákat kapták meg.

A csodálatos bazilikában a szentmise bemutatásával kezdtük a városi programunkat, amin a zarándoklat résztvevői segítettek a felolvasásban, éneklésben és ministrálásban is.

A szentmise után a csoport két részre vált, hogy programjainkat megfelelő létszámmal tudjuk bejárni. Mi az érseki pince meglátogatásával folytattuk utunkat. Érdekesség, hogy a város alapját képező tufa rendkívül jól faragható, és ezért pincék kialakítására kiváltképpen alkalmas. Ahogy épültek a város épületei, a föld alatt egyre több pince alakult ki. Volt olyan idő, a 20. század elején, amikor a város különböző pontjaira el lehetett jutni a picerendszeren keresztül.

Mivel az érsekség egyházi adóját – amiből többek között az ingyenes közoktatást és egészségügyi ellátást, kórházakat is tartott fenn – majdnem teljes egészében a környező borvidékekről borban szállították ide, szükség volt olyan tároló rendszerre, amely erre alkalmas. Sok párhuzamos és merőleges folyosóból álló, elegáns, széles pincerendszer került tehát kiépítésre. Hosszú ideig használatban is volt. További érdekesség, hogy egy kis patak folyik keresztül a pincerendszeren, amit remekül tudtak használni a pince üzemeltetése során.

Egy ebéd és kis pihenő után az érseki palota látogatásával folytatódott a napunk. A palota eredete 1690-ig nyúlik vissza, a törökök kiűzése után nem sokkal már állt itt ennek a palotának az őse. Sok átépítésen ment keresztül. Jelenleg a csodálatosan felújított épület számos liturgikus kegytárgyat, ruházati darabot, építészeti kincseket rejt. Külön érdekesség volt a kétszintes érseki magánkápolna, mely a palota belsejében található. Az orosz megszállás idején, amikor a borkombinát irodái működtek ebben az épületben, ezt a részt bútorokkal halmozták tele és elfalazták, így megmenekült egyedülálló szépségű berendezése és kegytárgyai is.

Zarándoklatunk végén egy kis szabadidő volt, élveztük az őszi napsütést.

Hazafelé hálát adtunk a szép élményekért és a jó társaságért, imádkoztunk egyházközségünk minden tagjáért. Reméljük, sok hasonló élményben lehet majd még részünk. Köszönjük, Imre atya!

Nyiri Andrea és Szabolcs

Interjú Balla Gábor temetőgondnokkal

Interjúsorozatunkat Balla Gáborral folytatjuk. Gábor testvérével, Tamással már egy korábbi interjú folytán találkozhattunk. Tamás sajnos azóta itthagyta a plébániai dolgozók csapatát, és testvére, Gábor vette át a helyét. Íme az interjú, amiből jobban megismerhetjük új temetőgondnokunkat.

Mesélj kérlek magadról, (a családodról, hol nőttél fel, mivel foglalkoztál eddig, stb).?

Jelenleg Bicskén élek. Tizenhét éve boldog házasságban, négy gyermek édesapjaként.  Talán ez az, ami most a legjobban meghatároz. Én egy hétgyermekes családban nőttem fel, a feleségem családjában öten testvérek, így mind a ketten megtapasztaltuk a nagycsalád előnyeit, és mindig is ilyet akartunk magunknak. Az eddigi életem során rengeteg minden érdekelt…. az egyetem mellett tartottam színjátszó szakkört Érden a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban; voltam ügyintéző telefonos ügyfélszolgálaton, technikai specialistaként hagytam ott a Telenor Magyarország Zrt.-t; voltam segítő (IT support és helpdesk) a Budapesti Ügyvédi Kamaránál, és szakács pozícióban töltöttem két évet Mányon a Szent Ferenc Tanyaóvodában. Mindemellett mindig fontos volt számomra, hogy az egyházközségemben is aktív szerepet vállaljak: fiatalként Érd-Tusculanumban egyik alapító tagja voltam az Oázis közösségnek (évekig zenei szolgálatot vállaltunk a plébánián) az AFFÉR keresztény zenekarnak, házasságom után Bicskén a helyi gitáros közösségnek, tagja az ebből kinővő Accordis dicsőítő zenekarnak (pont aznap léptem ki, amikor felvették a nevüket, most az idősebb lányom játszik benne 😊), voltam képviselőtestületi tag….

Hogy kerültél be a dolgozók körébe? Mik a főbb feladataid?

A temetőgondnoki feladatokat Tamás öcsém látta el korábban, és mikor úgy döntött, hogy annyira hiányzik neki a tanítás és a gyerekekkel foglalkozás, hogy visszamegy hitoktatni, rám írt, hogy tudok-e valakit ajánlani erre a munkakörre az ismerőseim közül. Éppen ekkor derült ki, hogy bármennyire is szeretem az akkori munkámat, a családi kassza már nem teszi lehetővé, hogy továbbra is az egyik hobbim legyen a megélhetésem, így rákérdeztem: én jó lehetek-e. Hiszem, hogy ez a Gondviselés. Tudtam, hogy váltanom kell, de nem volt mindegy számomra, hogy milyen irányba indulok. A feleségem is nagyjából ugyanakkor váltott munkahelyet, mint én (kevesebb, mint egy hónap eltéréssel), csak más megfontolásból (Ő, mint szociális szakember a gyermekvédelemből ment át a hajléktalanellátásba), és mint ekkor még keresők, megbeszéltük, hogy lehetőleg mind a ketten olyan helyet keresünk, ahol kevesebb a stressz, mint a korábbi munkahelyünkön, és ha van rá mód, köthető a hitbéli meggyőződésünkhöz. Így aztán beadtam az önéletrajzomat, részt vettem a felvételi eljárásban, több jelentkezővel együtt én is eltöltöttem a temetőben egy próbanapot, és végül rám esett a választás, így lettem temetőgondnok. Imre atya azt a feladatot adta, hogy egyféle „házigazda” szemléletmódban dolgozzak. Elsődleges feladataim közé tartozik a temetési szertartások, misék előkészítése, a lebonyolításban való segítés; a szertartást végző papok, lelkészek, kántorok fogadása, segítése; a gyászolók segítése; a temető rendjére való odafigyelés, a temetőszabályzatban foglaltak betartatása; az Urnairoda és Plébánia iroda segítése, kapcsolattartás a karbantartókkal és takarítókkal, valamint az altemplomi sekrestyéhez köthető feladatok ellátása.

Milyennek találod a plébániai légkört? (Dolgozók, munkatársak)

Még nem vagyok itt elég hosszú ideje, hogy erre választ tudjak adni. Alapvetően egy nagyon pozitív helynek tartom ezt a plébániát. Tetszik, hogy mennyi aktív közösség tartozik ide; hogy a plébánián tartó folyamatos építés és karbantartás nem vitte el a hangsúlyt a hívőktől a kövek irányába. Csodálattal tölt el, hogy egyes munkatársak mennyire tényleg a szívükön viselik a plébánia ügyeit, mennyi plusz energiát, időt… áldoznak a közösségért. Valóban itt több dolgozó számára ez nem csak egy munkahely, hanem annál sokkal több… Mindemellett ki kell emelnem, hogy az első pillanattól pozitívan álltak hozzám, pedig nem feltétlenül vagyok könnyű ember 😊

Van e bármi, amit szívesen csinálsz és mi az, amit kevésbé? Mi kapcsol ki szabadidődben?

Munka szempontjából nem nagyon van olyan, amit nem szívesen csinálok. Azt mindenesetre nagyon élvezem (ha mondhatom így), hogy amennyiben a temetési szertartások misések, azokon részt vehetek. Szabadidőmben szeretek a konyhában tevékenykedni. Ezt gyakorlatilag minden nap kiélem. Egy kedves barátommal csapatot alkotva, mint Smoke-ingerek BBQ-zunk, grillezünk, kovászos kenyeret sütünk, én emellett hidegfüstölök, fermentálok…. havonta kb. egyszer egy régi társasággal (még abból az időből, amikor dráma szakköröket tartottam) szerepjátékozunk (D&D); ha nagy ritkán még jut rá idő (de ez már tényleg csak évi egy két alkalom sajnos) leülök a számítógép elé játszani; alkalomszerűen még zenélek itt-ott…. Sokminden lenne, amiket szívesen csinálnék, de egy adott szabadidőt csak egyszer tudok kitölteni. Azért esténként valamennyi filmnézésre mindig szakítok időt, maximum mellette még csinálok ezt-azt…

Mik a jövőbeli céljaid?

Ilyesmiben jelenleg nem gondolkodom. Megpróbálom a „mát” jól megélni….

Írta: Pálfy Zsuzsanna
Fotó: Mitró Tibor

Erdő Péter bíboros szentbeszéde halottak napján

Halottak napján minden évben bemutatunk egy szentmisét az Altemplomunkban is, amit az összes temetőnkben eltemetett elhunytért ajánlunk fel. Idén ezt a szentmisét Erdő Péter bíboros celebrálta. A szentmisén elhangzott homíliáját adjuk közre az alábbiakban:

Krisztusban Kedves Testvérek!

Katolikus hitünk minden ember halálát Krisztus feltámadásának fényében szemléli.

Mint világunkban minden, a halottak kultusza is mintha válságba került volna. Talán innen az immár ösztönös kapaszkodás valami után, amivel kapcsolatban bizonytalanság vagy üresség kínoz bennünket a lelkünk mélyén. Mert hát nem mindenkinek jut sírhely, de még urnafülke sem. Van, akinek hamvait „az egyszerűség kedvéért” hazaviszik a hozzátartozók, van, aki maga kívánja szétszóratni a magasból vagy vízsugárral beitatni a zöld mezőbe földi maradványait. „Non omnis moriar, multaque pars mei vitabit libitinam” – „Jobb részem nem enyész, szellemem él tovább” – fordítja Horatius halhatatlan sorait Bede Anna abban az 1959-es kiadásban, amely édesapám egyik kedvenc könyve volt. Szóval, érezte az ember, hogy több van benne, sokkal több, mint ami a halál után elpusztulni képes. Már a neandervölgyi ember maradványait kutató paleontológusok – vagy talán inkább már régészek? – döbbenettel tapasztalták, hogy a holttestek fölött nagy tömegű virág nyomai láthatók.

Igazságot hordoz az ember ősi érzelemvilága. Nem csupán élettelen anyagmennyiség marad utánunk. De hogyan élnek a holtak? Csak az emlékezetünkben, csak a kezük munkájában, mely fennmarad, csak a gondolataikban, a verseikben, a tudományos felismeréseikben? Csak azok génjeiben, érzéseiben, viselkedésmódjában, akik tőlük származtak, akiket ők neveltek, akikre hatással voltak? Vagy élnek tovább, mint értelmes személyek, akikkel akár kapcsolatba is léphetünk? Halott idézés és spiritizmus sokszor tévútra vezetheti a hiszékeny embert, de a tény, hogy az elhunytakkal még személyes kapcsolatunk is lehet ott él a keresztény hit világában is. Tapasztalások és személyes élmények erősítik ezt a meggyőződést. Ki válaszol arra, hogy miért jelenik meg váratlanul mosolyogva álmunkban egy meghalt szülő éppen azon az éjszakán, amely halálának 20. évfordulójára virrad?

Keresztény hitünk szerint várjuk a test feltámadását is, de azt is tartjuk, hogy az emberi lélek a halál után nem szűnik meg, hanem tovább él. És ez nemcsak a régi görög világnézet maradványa, de felbukkan a Biblia lapjain is. November 1-én Mindenszentek ünnepét tartjuk. Hiszünk abban, hogy a szent és igaz emberek már a haláluk után közvetlenül az isteni élet közösségének örök boldogságára jutnak. Bízunk abban is, hogy nekünk, akik itt, a földön élünk, segíteni is tudnak. De mi magunk sem imádkozunk hiába a megholtakért. Nemcsak megmagyarázhatatlan érzelmeinket és szorongásainkat nyugtatjuk meg, ha rájuk gondolunk. Nem is csupán a gyász lélektani feldolgozásának útját járjuk, amikor megkérdezzük, hogy mit mulasztottunk el életükben szeretteinkkel szemben, vagy mit köszönhetünk nekik. Valóban segíteni tudjuk tisztulásuk nehéz folyamatát, ha nem jutottak még el Isten boldogító színelátására.  Valljuk tehát a szentek közösségét, mely a földön élő hívőket, a megdicsőült szenteket és a tisztítótűzben szenvedő lelkeket egyetlen családban fogja össze.

Borítsa hát virág idén is a sírokat! És tiszteljük meg elhunyt szeretteinket azzal, hogy sírhelyet emelünk nekik. Látogassuk meg az egész családdal együtt ezeket a sírokat, mert egy családba tartozunk azokkal, akik ott nyugszanak. Nézzünk a síremlékekre szelíd bizalommal, meglátva bennük a saját jövőnket is, amely nem a megsemmisülés, nem a kiszakadás az élők családjának közösségéből. És világítson temetőinkben a mécsesek fénye: jelezze azt az örök világosságot, amely maga Isten arcának a ragyogása, nekünk pedig szabadságunk és boldogságunk: „Ragyogjon ránk az arcod, és szabadok leszünk” (Zsolt 79,4).   

Albert Jolán: Közeledik szent karácsony

Hópihével felhők szárnyán
Közeledik szent karácsony,
Szívünk tiszta melegével,
Az angyalok seregével,
Várakozás örömével,
Mindenki boldoggá váljon.

Add Uram, hogy legyen boldog
Az árva s az elhagyatott,
Szegényeknek hajlékába’,
Fűtetlen, hideg szobába’,
Várakozva a Csodára,
Szent Családhoz imádkozott.

Áhítat meghitt csendjében
Megáll az ember egy percre,
Hallgatja a csendet s magányt,
Nézi az égbolt csillagát,
A Teremtésnek színpadát,
S éltet lehel csengettyűbe.

Csengő hangja téli éjben
Rezegve messze-messze száll,
Havas bércek rejtekébe,
Befagyott patak tükrébe,
A szitáló hóesésbe’,
Lélek húrjain hazaszáll.

Add Uram, hogy legyen boldog
Minden ember, ki hazatér,
Ősi tűzhely melegénél,
Szikrák pattogó tüzénél,
Gyertya sercegő fényénél,
Imáiban Téged dicsér.

Add Uram, hogy legyen boldog
A hitetlen s az elveszett,
Bálványokat félretéve,
Függőségtől menekülve,
Bántásokat elfeledve,
Múlt bűneiért vezekelt.

Szent karácsony éjszakáján,
Mikor az Ige testté lett,
Felcsendül a zsoltár hangja,
Mindenütt a nagyvilágba’,
Emberiség boldogsága,
A kis Jézus megszületett.

A századik évforduló felé IV.

Az általam ismert adatok szerint a Szent Gellért Plébániához – valamilyen úton-módon – két püspök, egy római Pápai Magyar Intézeti Rektor és egy bíboros is kötődik. Közülük ebben a részben Rózsavölgyi László püspökről lesz szó, akit annak idején a legnagyobb titokban szenteltek püspökké.

Nem Kelenföldön született, hanem 1919-ben Nagylókon, Fejér megyében. 1949-1957 között látta el a Kelenföldi Szent Gellért Plébánián a kápláni feladatokat. Az akkor élő hívek nagy szeretettel emlékeznek rá, különösen a fiatal fiúk és lányok, akik sokáig tartották vele a kapcsolatot újabb lelkipásztori helyein is. 1951-től tagja lett a Regnum Marianum Közösségnek. 1987-ben hunyt el.

Kevesen tudják róla, hogy mozgalmas papi életútja során, nem sokkal a nálunk töltött kápláni évei után, 1960. november 5-én titokban püspökklé szentelték. De vajon miért tették ezt titokban, s miért volt szükség abban az időben több hasonló titkos püspökszentelésre is Magyarországon? Azért, mert az akkori magyarországi állami rendszerben nem volt könnyű olyan vatikánhű, alkalmas püspököket szentelni, akiknek személyét az állam is jóváhagyta volna. Az egyre öregedő püspöki karnak egyre nehezebbé vált megerősíteni a magyar egyház vezetését. A Szentszék végül egyoldalú lépést tett 1959-ben azzal, hogy püspökké nevezte ki Belon Gellértet és Winkler Józsefet, akiknek felszentelését a magyar állam nem fogadta el, s ez az állami elutasítás a Szentszékben azt az aggodalmat erősítette, hogy a magyar egyház elszakad Rómától. Szent XXIII. János pápa nem mondott le arról, hogy Magyarországon Rómához hűséges püspökök legyenek, ezért került sor további titkos püspökszentelésekre, köztük Rózsavölgyi László káplán püspökké szentelésére 1960-ban, akik püspökségüket titokban tartották, s csak abban az esetben fedték volna fel, ha a magyarországi helyzet miatt erre szükség lett volna.

Erről saját „kikényszerített” vallomásában Rózsavölgyi atya így ír:

„ …Feladatom az lett volna, hogy amikor a nemzeti egyházat létrehozzák, szerepeljek a katolikus egyházban (szerző: mint püspök). Addig azonban irregularitás terhe mellett semmiféle püspöki működést kifejteni nem szabad, még arról sem beszélhetek, hogy felszenteltek. Amikor szereplésem aktuálissá válik – akkor valaki – vatikáni futár jelentkezik a felszentelő püspöknél, úgy ha már ő sem működhet, akkor megbíz engem”. (Forrás: ÁBTL. 3.1.9.V-146695/2.)

„…Végső soron az az általános vélemény alakult ki, hogy a papság jelenlegi összetételét figyelembe véve nem valószínű, hogy a Rómától való elszakadást könnyen, nagyobb megrázkódtatás nélkül végre lehetne hajtani. Természetesen, ha az állam ezt minden erejével szorgalmazná, akkor megoldható lenne, de a templomok javarészét be kellene zárni, mert nem lenne elég lelkipásztor, aki ellássa feladatát…” (Forrás: ÁBTL. 3.1.9. V-46695/2.)

További titkos püspökszentelések, 1970:

Más körülmények miatt aztán később a Szentszék újra engedélyezett és kezdeményezett titkos püspökszentelést Magyarországon. Két ilyen püspök szenteléséről tudunk: Parádi Gyuláról és Rédei Józsefről. Jelen írás e két püspök titkos szentelésére vonatkozó információkat nem tárja fel, de az érdeklődők olvashatnak róla Dr. Hubai József: Eltakart egyháztörténeti stratégiák Pécsett és Kelet-Közép-Európában című írásában (110-118. old.  PPEK. Ebben már szó van arról, hogy 2008-ban Dr. Aczél László Zsongor pálos atyával interjút készítettünk Parádi Gyula (1931) püspökkel).

Írta: Dr. Hubai József

Betlehemesek a Szentgellértben

December 22-én a kilences mise után betlehemes érkeztek Csíkszentdomokosról, hogy hagyományos székely betlehemes játékkal ismertessék meg a kelenföldi híveket. A pásztorok látogatásának előadása után a betlehemesek és a kelenföldi hívek együtt énekelték a régi székely himnuszt.