ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP
EVANGÉLIUM:
Lk 10, 25-37: Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Jézus történettel felelt a kérdésre: „Egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra. Ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
HIRDETÉSEK:
Augusztus 30-a szombatig nyári, módosított miserend szerint vannak a szentmisék templomunkban: hétfőn, szerdán és pénteken reggel 7 órakor, kedden és csütörtökön du. 5 órakor, szombaton pedig este 6 órakor. A vasárnapi miserendben nincs változás: 9-kor, 11-kor és este 6 órakor vannak szentmisék. A templom szentségi kápolnája nyitva van minden nap reggel 8 órától este 6 óráig, vagyis egyéni imádságra bármikor be lehet oda térni az altemplomi bejáraton keresztül. Gyóntatás vasárnaponként a 9-es és a 11-es szentmise között (10 órától 10.50-ig), valamint az esti szentmise előtt van fél 6-tól. Ezeken az időpontokon kívül igény szerint gyóntat a miséző atya a szentmise után, ha valaki jelzi szándékát a sekrestyében és az atya ráér.
Július 26-án, szombaton van templomunk főpásztor által kijelölt egyik szentségimádási napja. Ezen a napon egésznapos szentségimádást tartunk templomunkban reggel 8 órától este 6 óráig, az esti szentmise kezdetéig. Reggel nem lesz szentmise, hanem egy rövid imádsággal kezdjük majd el a szentségimádást. Kérjük, hogy iratkozzanak fel a kedves Testvérek egy-egy időpontra a templom főbejáratánál levő kis asztalra kihelyezett lapon, hogy legalább egy valaki biztosan jelen legyen minden időpontban a templomban. Köszönjük szépen!
LITURGIKUS REND:
Az aktuális heti liturgikus rend templomunkban: Liturgikus rend
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK:
Plébániánk eseménynaptára, melyben megtalálhatók a különböző közösségi programok, itt tekinthető meg: Plébániai eseménynaptár
ÁLLANDÓ HIRDETÉSEINK:
Szeretettel ajánljuk midendenkinek a figyelmébe plébániánk adok-veszek Facebook csoportját, a „Szent Gellért Plébánia Aprót”, melyet a ZöldGellért teremtésvédelmi csoportunk azzal a céllal hozott létre, hogy segítsük a számunkra feleslegessé vált tárgyak új helyre kerülését, s egyben a Föld zöldebbé tételét. A csoporthoz lehet jelentkezni, bővebb információ pedig itt olvasható.
Imádság a békéért: szeretnénk, ha egy hónap minden napjára lenne valaki, legalább egy ember, aki vállalja, hogy minden hónap azon napján különösen is imádkozik a békéért. Aki vállalkozik erre, egy táblázatba írhatja be a nevét az adott napra: IMÁDSÁG A BÉKÉÉRT
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hasznos honlapot működtet bizdramagad.hu címen, amely segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki a családi élet, a párkapcsolat, a szexualitás vagy a gyermeknevelés terén problémákkal küszködik. Szeretettel ajánljuk ezt a honlapot és szolgálatot minden érdeklődőnek!
Szeretettel tájékoztatunk mindenkit, hogy templomunk környékén fizetős a parkolás hétköznaponként reggel 8 és este 6 óra között. Ne feledkezzünk meg a parkolási díj fizetéséről! Részletek: parkolas.ujbuda.hu
RÉGEBBI HIRDETÉSEINK (ARCHÍVUM):