Főtisztelendő Plébános Úr, Kedves Lojzi atya!
Mint a kelenföldi Szent Gellért Egyházközség plébánosa templomunkban most bemutatott szentmiséd a búcsú miséd volt, mivel 19 év papi szolgálat után elhagyod plébániánkat, hogy más plébánián folytasd további papi tevékenységedet.
Búcsúztál híveidtől, s mi, az egyházközség nevében is búcsúzunk Tőled, megköszönve hosszú szolgálatod minden áldozatát.
2001-ben kerültél plébániánk élére. Ekkor egyházközségünk életét a megosztottság jellemezte, folyamatban lévő komoly építési munkák, inkább kaotikus gazdasági háttérrel.
Áldásos és áldozatos munkád a teljesség igénye nélkül, szinte címszavakban:
- újjáépítetted a közösséget, visszahoztad az ifjúságot a templomunkba, a ministránsok újra a szentmisék szereplői lettek.
- Közösségi vezetők egyöntetű véleménye szerint a közösségek prosperálása legfőképpen a plébános személyén és hozzáállásán múlik. Nálunk a közösségek prosperálnak …
- Hozzáállásodra mindig jellemző volt, hogy az általad meghonosított agapék, rendezvények stb. anyagbeszerzéséhez és szervezéséhez kapcsolódó fizikai munkákban nem lehetett téged megelőzni.
- Prédikációid napi, aktuális lelkigyakorlatként hatottak, bibliaköri előadásaid lelki elmélyülésünkre szolgáltak
- Bárki előtt nyitva állt ajtód bármikor, és panaszainkhoz, problémáinkhoz mindig empátiával viseltettél.
- Gondoztad öregeink és betegeink lelkét fáradtságot nem kímélve.
Kedves Lojzi atya, Te egyházközséged sorsát valóban a szíveden viselted.
Ugyanakkor szemináriumi prefektusi múltad szellemiségét folytatva lelki műhelyt vezettél:
- 9 diakónus szolgált, folytatott gyakorlatot vezetéseddel plébániánkon, akiknek hálás köszönetét ezúton tolmácsolom.
Ami a plébánia infrastruktúra fejlesztését illeti a teljesség igénye nélkül:
- Befejezted és továbbfejlesztetted a templomunkat, plébániánkat (a főoltár kiépítése, harangtorony befejezése, az orgona teljes kiépítése, a templom evangéliumi ablakainak elkészítése, az altemplomi urnatemetők befejezése, a szentsír kápolna kivitelezése, plébánia infrastruktúra fejlesztése, s még sorolhatnám.)
A plébániánkon működő altemplomi urnatemető (több tízezer urnahely) napi működtetése komoly munka és gazdasági tehertételt rótt rád papi tevékenységed mellett.
Külső szemlélő nem érzékelhette, de aki egyszer is végighallgatta év végi részletes gazdasági beszámolódat az rádöbbenhetett, hogy milyen szintű gazdasági tevékenységet, vezetést követelt meg még tőled a plébániánk működtetése, mindezt egyszemélyes felelősségben.
Fogadd ezért egyházközösséged köszönetét és háláját.
Nehéz a búcsú ilyen kiváló, cselekedeteiben is példamutató plébánostól, aki tevékenységével, viselkedésével „beégette” magát sok híve lelkébe.
Sajnáljuk elmeneteled, és sajnáljuk önmagunkat is kissé önző módon.
Árassza Rád Isten a kegyelmét, és kísérje áldása további papi tevékenységedet.
Kívánom, hogy új helyednek legyél olyan kovásza, mint nálunk voltál.
Isten áldjon!
(Wittmann Róbert egyházközségünk elnökének köszöntése)