Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia
Egyéb

Tegyünk a holnapért

Szeptember 29-én (vasárnap) 15 órától vetítjük plébánia nagytermében a Holnap c. filmet angol nyelven magyar felirattal.

Van olyan film, ami korszakot alkot.  Emlékszel arra a napra, amikor kijöttél egy moziból és másképp néztél a világra, mint amikor bementél? Mondhatni, megváltozott az életed?

A Holnap pont egy ilyen film.

Egy fiatal filmes csapat keresi a jelenben azt, ami a jövőhöz fontos. Keresi azokat az embereket, akik tesznek azért, hogy holnap legyen mit enni, legyen mivel fűteni, legyen biztonság és nem utolsó sorban egy egyenlő társadalom. Rátalál azokra, akik közösségben, szövetkezetben, döntéshozói pozícióban, bátran és vidáman alakítják a jövőt.

Előzetes

Igen, a jövőt: a holnap teremtőivel ismerkedünk két órán keresztül, a Föld minden pontjáról. Mert sok ember van, aki tenni akar. De akik ezt közösségben teszik, már sokra is jutottak.

Ez a film nem csak inspirál, hanem provokál.

Biztosan állítjuk, hogy lesz egy pont amikor felmerül benned, hogy mit is teszünk hozza mi, itthon, Magyarországon? Azután elkezd feszíteni az érzés, hogy nekünk is legyen olyan a Holnapunk, amit gyerekeink majd hálásan örökölnek meg tőlünk.

Rengeteg program-gondolata támad az embernek a film láttán, remélem mindenkinek, és nagyon remélem azt is, hogy kezdeményezések is elindulnak, vagy új erőre kapnak tőle. De aranyat ér önmagában az is, hogy alternatívát, lehetőségeket mutat be, hitelt érdemlően és vonzóan.
Ifj. dr. Zlinszky János, Egyetemi docens, PPKE Jog- és Államtudományi Kar, Környezetjogi és Versenyjogi Tanszék

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg a Baptista Szeretetszolgálat No Planet B! programja keretében.

Támogatók