Corpus Domini
Jézus az Eucharisztia alapításakor felemeli a kenyeret és azt mondja: VEGYÉTEK, EZ AZ ÉN TESTEM!
Meghív bennünket, hogy Ővele, és általa egymással is közösségben legyünk.
Arra hívlak Benneteket, hogy június 2-án, Úrnapja szombatján délután 5-től együtt dicsőítsük az Oltáriszentségben jelenlévő Jézust.
2017-ben, Krisztus Király ünnepén 18 országban, 840 helyszínen harmincezren imádkoztunk együtt.
A 2020-as Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve most világszerte 2020 helyszínen szeretnénk Jézust imádni.
Ehhez az kell, hogy plébániátokkal, közösségetekkel Ti is velünk tartsatok. Legyetek részesei az eddigi legnagyobb szentségimádásnak!