Véget ért a plébániai nagytábor
Lassan egy év. Nemes cél – a közösségek közösséggé forrasztása –, egy merész gondolat – szervezzünk nagytábort az egész plébániai közösségnek –, némi realista bátorítás más plébániák harcedzett táborszervezőitől, egy lelkesedés és aggodalmak között megszületett döntés. Egy lassan összeálló szervezői csapat, egy sok utánajárással megszerzett táborhely, este munka és gyerekek fektetése után „végre” táborszervezés, rendszeres és néha az általános befáradtságtól szétcsúszó megbeszélések, időnként munkacsoportok között elvesző információk, menet közbeni koncepcióváltás. Tucatnyi ember lopott órákban elvégzett munkája, az anyagi lyukakat nagyvonalúan kipótló plébános, egy állhatatos és az összeomlani látszó épületet nem egyszer saját vállával megtartó főszervező.
Lassan egy hónap. Beütött a nyár, a megbeszéléseket szabadságok tizedelik, de az egyes programok felelősei a szabadságok alatt sem lankadva dolgozzák ki a részleteket. A kiégni látszó szervezők mellé a gazdátlan feladatokat mosolyogva bevállaló feleségek, fáradhatatlan új emberek lépnek be, mások az utolsó napokat áldozzák a tábor lelkének, arculatának kreatív megteremtésére vagy a felszerelések összeszedésére, pakolására.
Lassan egy hét. Elindul a hittantábor, küzdve az elemekkel, félszáz gyereknek élményt és közösséget adva tűzön-vízen át. Aztán megérkeznek a többiek, némileg megzavarva a végre beállt rendet. Mégis megható zászlófelvonás, végigsírt nyitó szentmise, szívből szóló könyörgések, egy ölelés. Összecsiszolódás, újra és újra rákezdő eső, a színfalak mögött a program többszöri, néha feszült újragombolása. Fedettpályás „tábortűz”, kettős szivárvány.
Lassan egy nap. Már a legtöbb ember ismerős; a kiscsoport „egyfelé húz”; a nap kisütött, az arcok fáradtak, de derűsek. Van, aki mosolyogva szolgál végig, van, aki megfogja a gazdátlan feladat végét, és mindenki nyitott a találkozásra. A szervezők idegei is kezdenek kisimulni. Értékes előadások, mély beszélgetések, letett bűnök, vidám játékok és tábortüzek, kirándulás a környék teremtett és épített csodái között, csapatmunkás „szabadulás”. Az Úr pedig velünk, türelmesen, mindig nyitottan a találkozásra.
Lassan már csak néhány óra. Véget ér a tábor, mindenki hazafelé veszi az irányt, próbálja kihasználni a nyár hátralévő heteit egy kis pihenésre, megoldani a gyerekek felügyeletét, vagy átvészelni a hőséget. Egy biztos, amikor visszatérünk a Szent Gellért templomba, több lesz az ismerős arc a szentmiséken, szentségimádásokon. Őrizzük meg a táborban kapott lángot, szólítsuk meg egymást, és hívjuk egymást és a templomban körülöttünk ülőket is bátran közösségeinkbe! Segítsük egymást az üdvösség felé vezető, gyakran göröngyös úton, és vigyük el másoknak is az Örömhírt, ráfordulva a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus felkészülésére is!
Menjetek, küldetésetek van!
Gertheis Antal