Borzalmas kivégzése közben támadóiért imádkozott

A kereszténység által képviselt magasabb értékrend védelmében a földi hatalmat megtestesítő királlyal is szembeszállt.

Valamikor a második évezred küszöbén egy ötéves beteg gyermekkel kopogtattak szülei az egyik velencei monostor kapuján, kérve a szerzeteseket, imádkozzanak érte: ha a fiú meggyógyul, a gyerek felölti magára a szerzetesi ruhát. Meggyógyult és szerzetes lett.

Lenyűgözte Istvánt a beszédével

Pontosan nem tudjuk, mikor érkezett Gellért hazánkba, egyes feltevések szerint 1015-ben, más adatok szerint 1020-ban, de az bizonyosnak vehető, hogy Székesfehérváron a „Napba öltözött Asszonyról” tartott beszédével – Konrád fehérvári prépost tolmácsolásában – igen nagy hatást tett államalapító királyunkra, Szent Istvánra. István király az udvarban tartatta Gellértet és megbízta: nevelje, tanítsa fiát, Imre herceget. 

A legenda azonban úgy tartja számon, hogy Gellért nem érezte jól magát az udvarban és remeteségbe vonult a Bakonyba:

Itt fogalmazta műveit, amelyeket saját kezűleg le is írt. Egy napon azután, még írogatott, és a túlságos elmélkedéstől éppen szunyókálni kezdett – olvashatjuk a Nagy Legendában –, egy szarvastehén jött oda borjával, és mind a kettő melléje telepedett a földre. Egyszer csak a szarvasbika egy farkas elől menekülve nagy robajjal rájuk rontott, mire a szarvastehén megfutamodva borját otthagyta a Kiválasztott mellett; ez el akarván bújni, a tintát, mellyel írt, a földre döntötte. A szarvasborjú azután követte őt hazatértében, s a püspök kenyerén élve, többé nem is tágított mellőle.

A legendának ez a része tulajdonképpen a remete szellemi munkájának és a természetnek harmóniáját próbálja hangsúlyozni. De Gellért nem élhetett sokáig remeteként Bakonybélen, mert Ajtony legyőzése után István rábízta a kilencedik egyházmegye, a csanádi megszervezését.

Miért kellett Gellértnek meghalnia?

Szent István király 1038 nyarán elhunyt s halála után nehéz évtizedek következtek a magyar keresztények számára. Gellért püspök sem maradhatott ki a politikai csatározásokból: nem volt hajlandó például 1043-ban megkoronázni a politikai gyilkosságoktól sem visszariadó Aba Sámuelt, sőt a vele szembeni ellenszenvének igen széles körben hangot is adott. De amikor Aba Sámuelt követően Orseolo Péter másodszor ült a magyar trónon, a keresztény magyar urak elhatározták: visszahívják a Szent István által megvakíttatott Vazul száműzetésben élő fiait, Andrást, Bélát és Leventét.

Gellért más püspökökkel együtt elindult a határhoz, hogy üdvözölje a hazatérőket, ám a pesti révnél, nagyjából a mai belvárosi templom és a Rudas-fürdő környékén, 1046. szeptember 24.-én pogányok támadták meg Gellértet és egy kétkerekű taligán a Kelen-hegyre, a mai Gellért-hegyre húzták, ahonnan a mélybe lökték.  A már említett Nagy Legenda így írja le a vértanúságot:

Szent Gellért azonban, minthogy alacsony termetű volt, és mert Isten szolgálatában minden erejét teljesen kimerítette, kocsin vitette magát. Mikor a pesti révhez jutottak, íme öt istentelen ember, Vata és cinkosai, eltelve a gonosz szellemekkel, amelyeknek magukat átadták, rárontottak a püspökökre és társaikra, és kövekkel támadtak rájuk. Szent Gellért püspök pedig azokra, akiket kövekkel dobáltak, szüntelenül a kereszt jelét vetette. S Szent István első vértanú példájára, Pannónia első vértanúja a földre térdelve hangosan így kiáltott: „Uram, Jézus Krisztus, ne ródd fel nekik bűnül, mert nem tudják, mit tesznek.” Ám azok ezt látva még jobban megdühödtek, neki támadtak, és kocsiját felfordították a Duna partjára. Ott leráncigálták kocsijáról, taligára rakták és Kelenföld hegyéről letaszították. Mivel pedig még mindig lihegett, mellét dárdával átütötték; ezután egy sziklához vonszolták, és agyvelejét szétloccsantották. Így költözött el Krisztus dicsőséges vértanúja e világ nyomorúságából az örök boldogságra az Úrnak 1047. esztendejében. A Duna ugyan mindig meg-megáradt, arról a kőről azonban, amelyen Szent Gellért fejét összetörték, hét évig nem tudta a vért lemosni, míg végül a papok a véres követ elvitték.

István királlyal és Imre herceggel egyidejűleg, 1083-ban avatták szentté Gellértet. Török József egyháztörténész írta az egyik tanulmányában, hogy Gellért püspök nemcsak a vértanúsága okán lehetett szent, hanem

A vértanúság mellett azzal érdemelte ki a tiszteletet, hogy a „szellemi honfoglalást” munkálta és az új, a kereszténység által képviselt magasabb értékrend védelmében a földi hatalmat megtestesítő királlyal is szembeszállt. Ha szülőhazájában marad, az egyetemes Egyház egy nagy teológussal gazdagabb, a magyar egyház pedig egy igazi apostollal lenne szegényebb.

Simon F. Nándor

Forrás: mindennapi.hu