Gellértesítő Magazin – 2023/2
Albert Jolán:
Pünkösdre várva
Pitymalodik…
Gyülekezőt harangoznak;
Templomalján
Az emberek
Máriához imádkoznak.
S az égbolton
Feldereng az első sugár,
Nemzetünkre,
Fiainkra,
Vajh, ki tudja, mily jövő vár?
Édesanyák
Könnyes szemmel fohászkodnak,
Gyermekükért,
A hitükért,
Mindent, mindent feláldoznak.
Édesapák
Kezeikben rózsafüzér;
A békéért!
A családért!
Könyörgésük Istenhez ér.
Magasan fent
Keresztek sorjáznak élen;
Koszorút és
Nyírfaágat
Szellő lengeti szelíden.
S száll a Lélek…
Kegyelem árad szerteszét.
Szeretetet,
Égi áldást
Permetezi e földre szét.
E föld népe
Oly sok szenvedést már megélt;
Szent hitüket,
Szülőföldet,
Nem adták oda semmiért.
Kéz a kézben,
Egymás nyomában lépkedünk,
Örökségként
Ezt a búcsút
Hagyták ránk őseink nekünk.
Ne felejtsd el,
Add tovább te is az imát!
Unokádat
Búcsúba vidd,
S vigye a falu zászlaját!
Örömödet
Szemeikben látod viszont,
Hálaadást,
Köszönetet,
Hogy búcsúban lehetett ott.
Kedves Olvasó!
Pár hete, pünkösdkor ünnepeltük a Szentlélek elküldését, amikor is – ötven nappal Jézus feltámadása után – a harmadik isteni személy apró lángnyelvek formájában leszállt az apostolokra és erővel, bátorsággal, valamint különböző karizmákkal és ajándékokkal töltötte el őket, ők pedig ezután lelkesen, kitartóan tudták hirdetni az evangéliumot, meg tudták vallani hitüket és a kapott ajándékok segítségével építeni tudták a közösséget, az Egyházat. Mi, amikor ezt ünnepeljük, nem csak emlékezünk egy régmúlt eseményre, hanem annak tartalma valósággá is válik bennünk: hisszük, hogy a Szentlélek ránk is leszáll, ha hívjuk őt, és munkálkodik bennünk és általunk, ha engedjük neki. Pünkösdkor, valamint a megbérmálásunkkor, és minden pillanatban, amikor hívjuk őt, a Szentlélek ránk is leszáll és az ő „templomaivá” tesz bennünket. Engedjük meg neki, hogy alakítson és formáljon bennünket! Engedjük meg neki, hogy kizökkentsen a megszokott életritmusunkból, és új utakra vezessen bennünket, hogy így még jobban tudjunk szeretni és megélni az evangéliumot mind családjaink körében, mind pedig plébániánkon és az egész világban.
Szívből kívánom, hogy a kedves olvasó is tapasztalja meg ezt az isteni vezetést, a Szentlélek ajándékait, s tudjon Jézusnak bátor, hűséges, tanúságtevő tanítványa lenni!
Imádságos szeretettel:
Imre atya
Ifjúsági locsolóbál, 2023
Immár második alkalommal elevenítettük fel plébániánkon a locsolóbálok hagyományát. A szervezőcsapat – Horváth Zsófi, Nyiri Flóra és Pulai Hanna – húsvéthétfőn este kreatív feladatokkal várták a lelkes jelentkezőket. Az esemény kezdetén a fiúk csapatokra oszolva locsolóverseket írtak, melyek közül a legkreatívabbat a lányok csapatai választották ki. A győztes alkotás a szemközti oldalon olvasható.
A lányok zsűrizése után előkerültek a vízzel teli edények, és következett a locsolkodás. A hőmérséklet még nem volt teljesen strandidőnek nevezhető, így a locsolkodás után rövid szünetet kellett beiktatni. Az este vidám húsvéti témájú vetélkedővel és sok tánccal, valamint tánctanítással folytatódott. Megtudhattuk például, hogy húsvéthétfőn Belgiumban tojásherceget és tojáshercegnőt választanak, illetve, hogy egy francia kisvárosban, Haux-ban ilyenkor 4500 tojásból készítenek rántottát.
Köszönjük a szervezőknek és a résztvevőknek a tartalmas estét!
Szöveg: Riesz Domonkos káplán
Fotó: Horváth Zsófia
Nyakadba kapod a vizet
Mert így jár mindenki, aki nem fizet
Most még van esélyed
Fuss, vagy mutasd a pénzed.
Ki bátor állva marad,
Nyitott szemmel várja a sugarat.
Ne félj nem lesz hideg
Ha arra gondolsz, egész meleg.
Váltóruhát hozni érdemes,
Különben nem lesz túl kellemes
Fiúként locsolni annyi, mint ölni
Vizet használunk más nem fog köllni.
Utána, ha tükörbe nézel
Habár rajtad az új blézer,
Nem ismered fel magad
Mert a víz szétszedte a hajad.
Felfázni csak a hótól lehet
És már rég elűztük a telet.
Engedélyetekre nem várunk
Csupán formalitás eme kreálmányunk.
Húsvéti ifjúsági lelkigyakorlat
A Szent Gellért Plébánia szerencsére nagyon sok aktív taggal büszkélkedhet. Jelenleg négy ifjúsági csapat működik, és hamarosan egy ötödik is megalakul. Imre atya és Doma atya fáradtságot nem ismerve szerveznek közös programokat ezeknek az ifjúsági csoportoknak. Céljuk, hogy a fiatalok ne csak a saját korosztályukkal legyenek „összezárva”, hanem ismerjék meg egymást is, és kapcsolatok alakuljanak ki a különböző csoportok között. Erre nagyon jó alkalom az évente kétszer megrendezésre kerülő ifjúsági lelkigyakorlat.
Idén április 14-én, délután indultunk el Bajótra, Doma atya vezetésével. Néhány lelkes tag már korábban elutazott a szállásra, bevásároltak, hogy legyen mit enni, és segítettek az előkészületekben. A többiekkel késő délután érkeztünk meg, később pedig Imre atya is csatlakozott hozzánk. Vacsora után egy imával hangolódtunk rá a lelkigyakorlat éányegi részére, majd egy zenés szentségimádás következett. Az este folyamán volt lehetőség gyónásra, társasozásra, csendes imára és éjfélig virrasztásra.
Másnap, reggeli után, Imre atya és Doma atya vezetésével végigjártuk az Öröm útját. Ez a keresztúthoz hasonlóan stációkból áll, melyek a feltámadás utáni újszövetségi eseményeket, és a feltámadt Krisztus tanítványaival való egy-egy találkozást dolgozzák fel. Egy közeli hegyet választottunk helyszínül, ahová felfelé menet elmélkedtünk az egyes állomásoknál. Az út leggyönyörűbb része szerintünk az az állomás volt, ahol a hegy egy kilátásra alkalmas részéről csodálhattuk meg Péliföldszentkereszt elénk táruló látképét. A hegyről lefelé jövet megnéztünk két barlangot is, majd visszatértünk a szállásra. Az ebéd utáni közös játék ot követően kiscsoportokba rendeződtünk, és közösen megbeszéltünk néhány kérdést. Délután Doma atya a Szentlélek működéséről és ajándékairól tartott előadást. Este dicsőítő szentségimádást tartottunk, majd meglepetés-program gyanánt teaházat szerveztünk. Gazdag teakínálatból választhattunk, közben pedig beszélgetésekre, illetve játékra is volt lehetőség.
Vasárnap reggel egy utolsó előadást hallgattunk meg Doma atyától a „Küldetésünk és az élet művészete” címmel, majd visszatekintettünk az elmúlt pár napra, és hálát adtunk egy szentmise keretében, hogy együtt lehettünk, közösségben egymással és Istennel. Személy szerint, minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy nekünk ez volt eddig az egyik legmeghatározóbb lelkigyakorlatos élményünk, így nagyon hálásak vagyunk Doma atyának, Imre atyának, és mindenkinek, aki közreműködött abban, hogy ez a hétvége így, ilyen formában megvalósulhasson.
Írták: Sillye Gergő és Takács Bianka
Fotók: Riesz Domonkos káplán
Ferenc pápa találkozása a fiatalokkal
Ferenc pápa 2023. április 28. és 30. közötti magyarországi apostoli látogatása során az ifjúsággal április 29-én találkozott. A Papp László Budapest Sportarénában a Forrásponton 11 ezer fiatalnak intézte beszédét.
A program du. 3-kor kezdődött. A dicsőítés után részleteket hallhattunk Ferenc pápa előző beszédeiből, és láthattunk is róla egy filmet. Aztán mindent lezártak, és mindenki a kordonokhoz tömörülve várta a Szentatyát. Mosolyogva, integetve és áldásokat osztogatva ment körbe az arénában. Palánki Ferenc püspök atya köszöntötte a pápát, majd négy tanúságtevő beszélt a hitéről.
Ezután Ferenc pápa beszéde következett, amiben Isten megbocsátó szeretetéről beszélt, és egyszerre mondatta az aréna egész közönségével, hogy „Isten mindig megbocsát!”. Arra buzdított mindenkit, hogy gondolkodjanak el, hogy mit keresnek. Ebben a pár percben az összes fiatal elcsendesedett. A beszédét hatalmas taps fogadta, és a pápai áldás után a pápa elvonult.
A programot szentségimádás zárta, ahol zenék között felolvasásra került Ferenc pápa riói beszédéből néhány részlet.
Nagyon jó érzés volt megtapasztalni, hogy mennyi ember jött el a világ minden tájáról, és nagyon különleges élmény volt ennyiféle emberrel együtt dicsőíteni Istent és tanulni Róla.
Szöveg: Földesi Anna
Fotó: Riesz Domonkos káplán
Pápai szentmise a Kossuth téren
Ferenc pápa magyarországi látogatásának utolsó napján, 2023. április 30-án, a fő esemény a Kossuth téren tartott pápai szentmise volt. A térre több ezer ember gyűlt össze, hogy részt vegyen Ferenc pápa szentmiséjén.
Plébániánkról is szép számben érkeztek hívek erre az eseményre. A tömeg már hajnali fél 6-kor kezdett gyülekezni, mindenki izgatottan várva a nagy eseményt.
Plébániánk ministránsai is nagy számban vettek részt a rendezvényen. A téren zászlókkal sorfalat állva üdvözölhették a Szentatyát. Ez mindenki számára maradandó élményt jelentett, de a ministránsok számára különösen értékes volt, hiszen ritkán adatik meg az a lehetőség, hogy ilyen közelről láthassák Ferenc pápát.
A szentmise után készült csoportkép is azt tükrözi, hogy a ministránsok boldogan, élményekkel gazdagodva távoztak erről a jeles eseményről.
Szöveg: Povázson-Pálfy Zsuzsanna
Fotó: Pozsgai Péter
Első gyónás, elsőáldozás
Összeállítás Szűcs Bence és Jost-Kovács Gergely fotóiból.
Tavaszi kirándulás a Gyadai tanösvényen
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén ismét egy rövid, de változatos gyalogos kirándulást szerveztünk a Naszály lábánál található Gyadai tanösvényre. Május 13-án, szombat reggel, közel ötvenen gyűltünk össze a katalinpusztai kirándulóközpont parkolójában, és egy „kirándulás előtti imát” követően útnak indultunk.
Két esős nap között ideális kirándulóidőt kaptunk ajándékba. A sáros ösvények kissé megnehezítették a haladást, de a csapat magabiztosan vette az útvonal első, emelkedős részeit is. Az első nagyobb pihenőt egy függőhídnál tartottuk meg, ahol voltak, akik többször is átsétáltak rajta, míg egy csoport fiú lekalandorodott a híd alatti mély patakmederbe.
Innen ereszkedtünk le a Gyadai-rétre, majd rönkökön egyensúlyozva átkeltünk egy keskeny erdősávon. Az Óriások pihenője csak ránk várt: a rossz idő elriasztotta a területen szokásosan jelen lévő tömeget. A természet hangjait figyelve hálát adtunk a teremtésért, majd a hátizsákjainkból előkészített ebédet elfogyasztottuk. A tisztáson lehetőségünk nyílt játszani, beszélgetni.
Innen már visszafelé vettük az irányt a parkoló felé. A csapat eleje olyan lendülettel indult, hogy sikerült kissé leegyszerűsítenünk a tervezett útvonalat, de probléma nélkül visszaértünk a kiindulópontunkhoz. A búcsúzást követően néhányan még ki is próbálták a kirándulóközpont játszóterét.
Írta: Gertheis Antal
Fotók: A szerző és Földesiné Papp Eszter
Tarcsai Dániel 
Lantay Mór 
Nyiri Flóra 
Börcsök Rita
Bérmálásra várva…
Templomunkban idén, két év után ismét bérmálás volt. Dr. Erdő Péter bíboros úr június 4-én, Szentháromság vasárnapjának estéjén érkezett hozzánk, hogy kiszolgáltassa az arra felkészült fiataloknak a bérmálás szentségét. Közülük néhányan megfogalmazták, hogy mit jelent számukra e szentségfelvétel, és hogyan készültek rá.
„Amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra.” (Jn 16,13) Ezt mondta Jézus az utolsó vacsorán a tanítványoknak. Majd mikor eljött a Lélek, a tanítványok az Ő erejével kezdtek beszélni és terjeszteni az evangéliumot. Ezt kérem, várom a Lélektől, hogy erősítsen meg, hogy én is jellé válhassak a világban.
Morus Szent Tamást választottam bérmálási védőszentnek, hiszen ő kiemelkedő volt az őszinte és erkölcsös életmódjával. Értékrendje és hite mellett mindig kitartott, még az élete árán is.”
(Tarcsai Dániel)
„Sok más társammal együtt én is idén júniusban leszek megbérmálva a templomban. Izgatottan várom már a nagy eseményt, melyről már oly sokat hallottam. Csütörtökönként szokott lenni bérmálkozásra felkészítő hittan, amiken remek dolgokat tanulunk, abszolút érdekes és lényeges információkat tudunk meg. A hangulat is mindig vidám – hála ezért Imre atyának, bérmálkozó társaimnak és legfőképpen Istennek! Májusban, a Szűzanya hónapjában zajlik az „Igen-t mondok” női lelkigyakorlat, melynek keretében minden nap elektronikusan küldenek egy-egy rövid elmélkedést, képet, zenét, igerészletet, kérdést, esetlegesen napi cselekedetet is. Ezen én is részt veszek, igyekszem minden nap tölteni ezzel egy kis időt, több-kevesebb sikerrel. Ezen kívül próbálok több misére eljutni, többet imádkozni, jobban beépíteni az Istennel való kapcsolatot az életembe. Szeretném a lehető legjobban felfogni, mit jelent a Szentlélek belém költözése, felkészülni arra, hogy be tudjam fogadni, fel tudjam dolgozni, felhasználni, sugározni, kamatoztatni, visszaadni azt a szeretetet, amit Tőle kapok!
Köszönöm az atyáknak, hogy ilyen segítőkészek, és naprakész válaszokkal rendelkeznek a felmerülő kérdésekre.”
(Nyiri Flóra)
Én azért szeretnék bérmálkozni, mert szeretném megkapni a Szentlélek ajándékait és szeretnék életem során minél több szentséget felvenni, és ezáltal Istennek tetsző életet élni. Szent Piroskát választottam bérmálási védőszentemnek, mert számomra nagyon nagy példaképet állított életével.
(Börcsök Rita)
„Számomra a bérmálkozás az egy nagy lépés Isten felé. Afelé, hogy közelebb tudjam magam érezni hozzá, és jobban megértsem. Szerencsére a bérmálkozásra felkészítő alkalmak, amiket Imre atya tart, nagyon jó lehetőséget nyújt számunkra, hogy jobban megismerjük az Istent. Van lehetőség arra, hogy imádkozzunk, hogy tanuljunk új dolgokat és ha nem vagyunk valamiben biztosak, akkor kérdezzünk. Ezek az alkalmak nekem nagyban segítik a felkészülésemet a bérmálás szentségére és a Szentlélek befogadására.
Én bérmálási védőszentnek Hippói Szent Ágostont választottam, mivel ő számomra egy nagyon szimpatikus szent. A negyedik században élt, és akkor volt egy filozófus, akinek gondolatai és megállapításai még ma is jelen vannak az egyházban. A kedvenc hittel kapcsolatos idézetem is tőle származik: ,,A hit azt jelenti, hogy az ember elhiszi, amit még nem lát. Ennek a hitnek pedig az a jutalma, hogy látni fogja azt, amiben hisz.” Én azért ezt az idézetet választottam, mivel ez teljes mértékben körülírja azt, amit vallunk.
Számomra ezek a legfontosabb dolgok a bérmálással kapcsolatban, és még egyszer köszönöm Imre atyának a felkészítést innen is.”
(Lantay Mór)
Erdő Péter bérmálási szentbeszéde Szentháromság vasárnapján
Kedves Bérmálkozók! Krisztusban Kedves Testvérek!
1. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda.” Ezzel a megrendítő mondattal kezdődik a mai evangélium. Sokan ezt tartják a legfontosabb kijelentésnek Szent János evangéliumában. Isten szeretete az igazi, végső és meghatározó oka annak, hogy a Fiú a világba jött. Ebből értjük meg az Emberfia jelenlétét és tevékenységét is. De Jézus beszédeiben az Emberfia alakja mindig összekapcsolódik az ítélet gondolatával. Az Ószövetség legfontosabb helye, amely az Emberfiáról szól, Dániel könyvének 7. fejezete. Ott pedig azt halljuk, hogy az Emberfia győztesen megjelenik az isteni ítélet kihirdetésekor.
Az Emberfia az, aki közvetlenül megtapasztalta Istent. Ő az, aki a magasságból érkezett és oda tér vissza. Ez a gondolat pedig Isten szeretetét szemlélteti. A mostani evangéliumi részlet az Emberfia művének első szakaszát tárja elénk: a megtestesülés és a keresztáldozat művét. Isten szeretetének az a szándéka, hogy a világot, az ember világát megszabadítsa. Ezért küldi szeretett Fiát a világba, hogy általa megismerjük őt, és így életünk legyen.
2. Jézus nem azért jött, hogy megítélje a világot. Eljövetelét nem akarja végítéletnek minősíteni. Amikor ítéletről beszél ezen a világon, elmarasztaló ítéletre gondol. De Jézus megváltóként, szabadítóként érkezik. Ha az ember elfogadja őt a hitben, akkor nem sújtja az ítélet.
Ez a szabadító isteni szeretet világítja meg az ítélet jelentését. Mert Jézus néha arra is utal, hogy ő bizony ítélni jött (vö. Jn 9,39). Ítélni, mert aki nem hisz benne, aki nem fogadja el Istennek azt a kinyilatkoztatását, amely benne valósult meg, az önmagát ítéli el. Az ítélet pedig az, hogy elutasítja azt a szabadulást, amelyet maga Isten kínál fel neki. Szokás volt hajdan úgy elképzelni a Mindenhatót, mint egy haragvó családfőt vagy egy földi bírót, aki büntetést szab ki a törvény megszegőire. Aztán szokás lett később gúnyolódni is ezen a felfogáson mondván, hogy az irgalmas Isten nem lehet ilyen, csak mi ijesztgetjük egymást a zord büntetés képével. De ha felületes és egyoldalú az egyik megközelítés, könnyelmű és komolytalan lehet a másik is. Az az Isten, akiben mi hiszünk felette áll a térnek és az időnek. Felette áll az egész teremtett világmindenségnek is. Mégis az ő szeretete hozta létre, az ő akarata tartja fenn ezt a csodálatos világot. Egyszerre igaz lehet az, hogy aki tudatosan szembeszegül a világ szerkezetében vagy a kinyilatkoztatott isteni tanításban rejlő akarattal, az olyat tesz, ami magában hordja büntetését. Elzárkózik az élettől és a szeretettől, szenvedést okoz másoknak, de önmagának is. Ugyanakkor az is igaz, hogy a világnak ez a működése, a dolgoknak ez a rendje nem a véletlen műve, hanem a Teremtőé, aki felfoghatatlanul jóságos, de nem szentimentális, nem érzelgős, ahogyan nem érzelgősek a természet törvényei sem.
3. A végső ítélet nagy világtörténelmi várakozása hitünk fontos igazsága. Az Isten ítéletét az egész emberiségnek meghirdető Emberfia nagyszerű vízióját csodálhatjuk Michelangelo freskóján a Sixtus-kápolnában is. De ítélet van a világban már Jézus eljövetele óta. Ez az ítélet mindennapjainkban válik valósággá. Az ítélet eredményét pedig a hit dönti el. Jézus mondja: aki nem hisz benne, az már elítéltetett, mert nem hitt az Isten Fiában, akit Isten szeretetének legfőbb bizonyítékaként küldött hozzánk.
Erről a szentírási szakaszról írta lelkesült szavakkal Luther Márton: „Ez az evangélium a legnagyszerűbb prédikáció, amit az Újszövetségben találhatunk. Illő volna, ha mód lenne rá, arany betűkkel írni a szívünkbe. Minden kereszténynek meg kellene ezt kívülről tanulnia, és napjában egyszer szívében fel kellene idéznie. (…) Mert ez az ige felderíti a szomorú szívet, föl tudja éleszteni a halott embert, ha a hitben szilárdan ragaszkodni tudnánk hozzá”. Valóban szabadító üzenet Isten irgalmas szeretetének ez a nagy igazsága.
4. Természetesen kiragadnánk az összefüggésből az evangélium szavait, ha szembeállítanánk a hit szabadító, üdvözítő erejét a hitnek megfelelő cselekedetekkel. Nem arra tanít Jézus, hogy a benne hívő ember büntetlenül bármi rosszat is megtehet, hanem arra, hogy aki hisz benne, aki felismeri, hogy benne Isten jósága és emberszeretete megjelent, az viszontszereti őt. Ez a szeretet pedig tettekre kötelez. „Aki szeret engem, megtartja parancsaimat” – mondja Jézus (vö. Jn 14,15). Rögtön ez után a felszólítás után Krisztus válaszol a hívő ember engedelmességére. Bevezet minket a Szentháromság szeretetének titkába. Így folytatja: „Én pedig majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az igazság Lelkét, aki örökké veletek marad” (Jn 14,16). Valóban igaz tehát, hogy Jézus minden szempontból új szövetséget köt: szövetséget tanítványaival és az emberiséggel. A benne bizalommal hívő ember megtartja parancsait, leginkább az isten- és emberszeretet főparancsát. Jézus pedig megígéri a Szentlelket, aki már itt a földön bekapcsol minket a Szentháromság életébe.
5. A bérmálás szentségében megkapjuk a Szentlélek hét ajándékát. Ezek közül az első a bölcsesség. Az igazi keresztény bölcsesség elsősorban nem életszabály, hanem Isten titkának kinyilatkoztatása (vö. 1Kor 2,6-8). Ennek a bölcsességnek a fényében kapják meg teljes értelmüket a keresztény élet szabályai. Isten tízparancsolatának tanítása programot jelent egész életünk számára. Szabjuk hát életünket újra és újra ehhez a bölcsességhez. Erősítsük egymást tanúságtételünkkel itt, a plébániai közösségben is. Kérjük a Szentlélek támogatását plébános atya, az egész hívőközösség, különösen pedig most bérmálkozó testvéreink számára! Ámen.
Az Úrnapja ünneplésének kezdetei a Kárpát-medencében
Krisztus Szent Teste és Vére ünneplésének gyökerei a XIII. századig nyúlnak vissza. IV. Orbán pápa 1264-ben hirdette ki Transiturus bullájában a Corpus Christi ünnep évente megismétlődő megünneplését. A magyar történelmi krónikák 1292-től említik a magyarországi ünneplést, melynek részei voltak a körmenetek.
Több mint egy évezredig hiányzott a világ keresztény egyháztörténetéből a Kenyér és Bor kimagasló ünneplése. Amennyiben az okait vizsgáljuk – a mai kutatások alapján – akkor a közvetlen előzmények között talán a legfontosabb az, hogy a XIII. század elején felbukkantak azok a nézetek az európai egyházban, amelyek megkérdőjelezték az átlényegülés misztériumát. Egyes egyházi csoportok kezdték vitatni Jézus valóságos jelenlétét az Eucharisztiában.
1264-ben IV. Orbán pápa tudomására jutott a Bolsenai csoda, amikor a miséző pap kezében az Úrfelmutatáskor az ostya vérezni kezdett. Ezt az eseményt több művész is megfestette, például Raffaello freskóján is látható. (Lásd 1. kép)
A látomásokon és csodákon kívül persze egyházpolitikai megfontolások is előidézték az új ünnep kiemelését, de az a későbbiekben is mindig a katolikus hit megvallását jelentette, amit nagy körmenetekkel ünnepeltek.
Nézzünk most néhány magyar példát az úrnapi ünnep kialakulásának köréből:
Az Árpád-házi királyok közül IV. Béla (1235-1270) uralkodása idején kezdett kiemelkedő szerepet kapni Úrnapja. Erről viszont kevés forrásunk maradt, mivel a tatárjárás borzalmai és pusztításai kerültek előtérbe, majd a tatárok távozása után az ország teljes újjáépítése hatalmas erőfeszítést követelt. Az ország vallási életében a legnagyobb nehézséget a lakosság pusztulása jelentette. Hatalmas, elnéptelenedett országrészekben kellett újraéleszteni az életet, a vallásossággal egyetemben.
A tatárjárás előtt is sokféle népek éltek velünk: a kettős honfoglalás magyarjai, a jövevények – Székelyek, kunok, türkök, vendek, jászok, csángók stb. – akiknek hagyományrendszerük, kultúrájuk és hitük eltérő volt. Keresztények egyre többen lettek, mind a keleti, mind a nyugati ágakból. A jövevények a két-három évszázad alatt földrajzi egységekbe tömörültek, és megpróbálták megőrizni saját identitásukat a vallási életben is. Valahogyan megértették egymást, így vagy úgy. Nemcsak minőségileg, de időrendben is jelentős különbségek léteztek. Azonban nem az eltérésekre érdemes felfigyelnünk, hanem arra, hogy mindenkinek más volt a világnézete, máshonnan érkeztek, és máshová tartottak a transzcendens világban is. A jövevények részben a belső síkságokon és a határőrvidéken kezdtek beolvadni a legnépesebb magyarságba, így váltak a keresztény hit szövetségeseivé, papoknak, szerzeteseknek, és hittérítőknek.
A tatárok elől menekülő népek (újkunok, besenyők stb.) földrajzi menedékhelyet találtak a Magyar Királyság területén. Nyilvánvalóan a társadalmi, vallási feszültségek fokozódtak. De megfogalmazódott: „Egymásért harcolunk, és nem egymás ellen!”
A korabeli uralkodók, és a pápa, nem vették komolyan a hun-tatár-mongol veszedelmet. Ebben a helyzetben érte a Kárpát-medencét a hatalmas tatár támadás. A keresztény királyunk, IV. Béla, életben maradt, de az ország kétharmada elnéptelenedett… Hazánk második honalapítója, IV. Béla, kiváló tanácsadókkal rendelkezett, akik az egyházszervezést és a keresztény hit terjesztését már Orbán pápa, majd V. Kelemen pápa modern szemléletében indították újra, beleértve az ünnepélyes hitvallás napját is.
A király visszahívta a kunokat, jászokat, és egyéb nomád népeket, az Alföld elhagyott területeire. Elvárta tőlük a letelepedést, mint életformát, a házépítést, a magyar nyelv használatát is, sőt Krisztus zászlaja alatt is befogadta őket.
A későbbi Árpád-házi, majd további európai uralkodóházak királyai, hitükkel képesek voltak – sokszor a semmiből – új dolgokat kreálni, amivel megrendíthették Európát és a világot az Úr kegyelméből.
A következő évszázadok újra és újra lendületet adtak a Kárpát-medencében az ünnepélyes hitvallás napjának, annak fényének.
Következtetések:
Az Úrnapja a magyarság örök térképe előttünk. Mi magyarok, akárcsak a többi közép-európai nép, pontosan ismertük saját magunkat és speciális hitvilágunkat. Sokáig hiányzott a korai középkorban a Kenyér és a Bor kiváltságos ünneplése, így a körmenetek, a határjárások, az Úrnapi virágszőnyegek, a „négy áldás a települések határában”… Maradandó liturgikus fejleményként őrizzük mindezt a XXI. században is. Az Úrnapja a társadalom testi és lelki javait szolgálja, a jelen és a jövő nemzedékei számára egyaránt. Fontos volt megértenünk hívőkként, hogy vannak olyan Isteni törvények az igazságosságban és az igazságban, amelyeket nem sérthetünk meg büntetlenül.
Igen, tanulhatunk a történelemből és a vallástörténetből, de csak akkor, ha ismerjük a múltunkat, és nem akarjuk azt teljesen eltörölni!
Dr. Hubai József
Fotó: 1938. NEK, aranyozott kitűző, családi éremtár Dr. Hubai József
Interjú Kovács Ferenc és Börcsök Árpád diakónusokkal
Interjúsorozatunk következő részében Kovács Ferenc és Börcsök Árpád diakónusokkal beszélgettem. Mindkét diakónus régóta szolgál a templomunkban; idén májusban ünnepelték szentelésük 25. évfordulóját. E különleges alkalomból készült velük az interjú.
Gellértesítő Magazin: Mióta tartoztok a Szent Gellért Plébánia közösségéhez?
Kovács Ferenc: 1981-ben Diósdról Őrmezőre költöztünk három kiskorú gyermekünkkel. Féléves keresés után állapodtunk meg a Szent Gellért Plébánián, ahol a mai napig szolgálok.
Börcsök Árpád: Az első „szentgellértes” emlékeim az 1980-81-es évekből valók. Akkoriban a mai templom helyén álló „kisegítő” kápolnába jártam időnként ifjúsági hittanra. Később feleségem révén kapcsolódtam be az egyházközség életébe.
GM: Mi motivált arra benneteket, hogy a diakónusi szolgálatba lépjetek?
K.F: 1991-ben ismerkedtünk meg az Emmánuel katolikus karizmatikus közösséggel, jelenleg örök fogadalmas szerzetesei vagyunk a közösségnek feleségemmel. Lipp László és Kemenes Gábor atyáknak hála nyüzsgő élet volt már akkor is a plébánián, szerettem volna tevékenyen is részt venni ebben a munkában. A hitemben is nagy lépés volt az első Szentlélek szeminárium, melyet Kemenes Gábor atya szervezett, és ami által kapcsolatba kerültem a karizmatikus mozgalommal.
Istennek hála, volt feladat bőven. A plébánia területén akkoriban négy idősotthon volt, a Kamaraerdei és a Rupp-hegyi otthont a későbbiekben Krichenbaum József plébános atya betegségének okán a budaörsi plébánia vette át. Az átadás után a Bánk bán és a Fraknó utcai otthonban, valamint Gábor atya elhelyezése után további 26 háznál lévő idős, öreg, beteg személy áldoztatási ellátását végeztem. Hamar rájöttem, hogy az autodidakta módszerrel nem lehet hatékonyan végezni ezeket a feladatokat. Ezért felmerült bennem a vágy, hogy civil teológiai képzésben vegyek részt. Krichenbaum József plébános atya figyelmesen meghallgatott, majd egyszerűen csak annyit mondott: „A legjobbkor jöttél, holnapra vagyok bejelentkezve Paskai László bíboros úrnál, így ti jöttök velem a diakónusi képzésre való felvételi kérelmetek személyesen benyújtani.” A bíboros úr megkérdezte, miért akarok diakónus lenni, hiszen lelkipásztori kisegítőként mindent megtehetek, amit egy diakónus is. A válaszom mindenkit meglepett: „Bíboros úr, én hiszem, hogy a szentelés kegyelmi erejével még hatékonyabban lehet ezt a szolgálatot végezni!” Rövid csend után a bíboros úr odaszólt az irodaigazgató atyának, és azt mondta: „Kérem, vegye fel az urakat a diakonátusra jelentkezők névsorába!” Így kezdődött a diakónusi utam. Beiratkoztam a teológia levelező tagozatára, és 1993 és 1997 között sikeresen elvégeztem az egyetemet. 1998. május 31-én diakónussá szenteltek Esztergomban. Diakónusi jelmondatom pedig az 1Korinthus 2,2-ből származik: „Nem akarok köztetek másról tudni, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.”
B.Á: 1990-ben a plébánosunk, Krichenbaum József, meghívott hitoktatói feladatokra, később pedig állandó munkatársként is részt vettem az egyházközség életében. A feladatkörök idővel bővültek, és megkaptam az áldoztatási és temetési engedélyt is. Ő vetette fel a kérdést, hogy szeretnék-e diakónusként szolgálni. Miután feleségemmel, Annamáriával közösen igent mondtunk, elkezdtem tanulmányaimat, és 1998. május 31-én szenteltek diakónussá.
GM: Állandó diakónusként milyen feladatokat és szolgálatokat láttok el?
K.F: 2000. júliusában Keszthelyi Ferenc, váci püspök atya hívott el a börtönlelkészi szolgálatra, amire habozás nélkül igent mondtam. 2000 és 2007 között börtönlelkészként szolgáltam a Balassagyarmati Fegyházban, valamint a szalézi atyák kollégiumában, ahol másodállásban nevelőtanári feladatokat is elláttam, beleértve a hitoktatást és matematika-fizika korrepetálást. Az idős atyák kérésére minden vasárnap esti misén prédikáltam. Ez volt diakónusi szolgálatom legboldogabb időszaka, mert végre azt tehettem, amire a szentelésben felhatalmazást kaptam.
2006-ban nyugdíjba mentem köztisztviselőként, majd 2007. január 1-jén visszatértem a Szent Gellért Plébániára. Forgács Alajos atya bízta rám a Budapesti Városmisszió plébániai megszervezését. Ezért elismerést is kaptam. Mint segítő, több mint 200 fős csapatot vezettem. Három utcai evangelizációt szerveztünk: a Kelenföldi pályaudvar előtt, a Bikás parkban és az Őrmező központjában. Ezenkívül rendszeresen tartottunk rendkívüli gyászmisét, nem az elhunytakért, hanem a hozzátartozókért, és a mise hirdetésével hívtuk a jelenlévőket. Ezeken az eseményeken átlagosan 70 fő vett részt. A Gyászfeldolgozó csoport foglalkozásai is elindultak azokkal, akik további segítséget kértek. Ezek a foglalkozások napjainkig tartanak. A plébániai lelkipásztori irodai szolgálatom befejezése óta, a személyes találkozások elmaradása miatt a gyászcsoport foglalkozások létszáma körülbelül 10 főre zsugorodott, és többségük más plébániáról érkezik, miután ránk találtak a plébánia honlapján. Ezekre a foglalkozásokra a Mária Rádió is felfigyelt, és 2008 januárjától kért fel feleségemmel közösen a gyászfeldolgozó „Sorstársak” műsor szerkesztésére. Az egyik ilyen műsorban egy telefonáló hallgató osztotta meg velünk és a hallgatókkal az abortusz okozta fájdalmát. A beszélgetésünk nagy érdeklődést váltott ki, és a rádió néhány nappal később felkért bennünket egy ilyen témájú műsor vezetésére is. 2009 októberében pedig Antal Majnek, munkácsi püspök atya figyelt fel a Mária Rádió műsorára, és meghívott minket egy gyászfeldolgozó lelkigyakorlat vezetésére. Az ott szerzett tapasztalatainkból alakult ki a „Ne félj, nem ítélek el” abortusz fájdalmát feldolgozó lelki gyakorlat. Ezt a lelkigyakorlatot már csak öt püspökségbe nem hívták meg. A résztvevők száma közelít a 400-500 főhöz. (Kárpátalján kb. 100-110 fő vett részt, majd a kilencedik alkalomtól átadtuk az általunk kiképzett helybelieknek a lelkigyakorlat vezetését). 2018 óta pedig a Kaposvári Püspökség kiképzett munkatársai is vezetnek hasonló lelkigyakorlatokat.
B.Á: Röviden összefoglalva, irodavezetői feladatokat látok el, temetéseken és különböző liturgikus feladatokban végzek szolgálatot.
GM: Az elmúlt 25 évben mi volt a legmeghatározóbb, legkedvesebb emlék? Van valami különleges, amit kiemelnétek?
K.F: Visszatekintve egy kicsit régebbre, II. János Pál pápa magyarországi látogatása során a Hősök terén tartott szentmisén szolgáltam civil áldoztatóként. Szabó József jezsuita atya plébániánkról 12 főt hívott meg erre a szolgálatra. Ma már csak Árpival ketten maradtunk szolgálatban ebből a csapatból.
B.Á: A legmeghatározóbb és legkedvesebb emlékem a szentelési szertartás. Amikor ott feküdtünk a bazilika padlóján a Mindenszentek litániája alatt, és hallgattuk a püspök csendes imáját. Az az erőteljes, ugyanakkor nyugodt és szelíd erő, ami akkor eltöltött, mindig a Teremtéstörténetből való idézetet juttatja eszembe: „és Isten lelke lebegett a vizek felett.” Nagyon kedves emlékem az is, amikor saját gyermekeimet kereszteltem meg. Azok az örömteli és felemelő pillanatok valóban különlegesek voltak.
GM: Van-e bármilyen tervek a jövőre nézve?
K.F: 2008 óta a „Sorstársak” és 2010 októberétől a „Ne félj, nem ítélek el!” abortusz fájdalmát feldolgozó műsorok rendszeres szerkesztését végezzük a Mária Rádióban (több mint 500 műsor van már mögöttünk). Ezeken a missziós evangelizációs lehetőségeken szeretnénk tovább dolgozni.
Továbbra is folytatjuk az idős, beteg emberek pasztorális szolgálatát, igeliturgiáját és áldoztatását. Jelenleg három kelenföldi idősotthonba járok – a Bánk bán utcai otthonba, a Fraknó utcai otthonba és az Ezüstfény otthonába – heti rendszerességgel, a plébániai atyák segítségével. Ezenkívül feleségemmel, Máriával együtt dolgozunk azon, hogy elkészítsük az abortusz fájdalmát feldolgozó lelkigyakorlatot segítő oktatókönyvet. A terveink szerint a könyv terjedelme 200-250 oldal lesz. A könyv elkészítésére több püspök is sürget bennünket.
A jövőben a délvidéki atya és munkatársainak képzésében részt veszünk a „Ne félj, nem ítélek el!” lelkigyakorlat vezetésére. Ezenkívül az abortusz fájdalmát feldolgozó lelkigyakorlatot továbbra is széles körben szeretnénk terjeszteni, és azt is tervezzük, hogy kiképzett munkatársak segítségével további lelkigyakorlatokat vezetünk a Kaposvári Püspökség területén.
Ezen túlmenően szeretnénk folytatni a missziós evangelizációt és további lehetőségeket keresni az evangélium hirdetésére. Fontos számunkra az emberek szellemi és lelki támogatása, és a hitélet elmélyítése a közösségben. Arra törekszünk, hogy a diakónusi szolgálatunkat minél hatékonyabban végezzük, és segítsünk az embereknek találkozni Jézus Krisztussal, aki mindannyiunk számára az igazi példa és útmutató.
GM: Köszönjük, Kovács Ferenc és Börcsök Árpád, hogy megosztottátok velünk emlékeiteket és terveiteket. Hálásak vagyunk a szolgálatotokért, és kívánunk további áldást és erőt a jövőbeni munkátokhoz.
Írta: Povázson-Pálfy Zsuzsanna
Fotó: Mitró Tibor, Börcsök Árpádné, archív
Albert Jolán:
Elsőáldozásra
Kelenföldi templom harang
Elsőáldozásra hív téged!
Zúgó hangja messze szállva…
Budapestet körbejárva,
És újra visszatalálva,
Hogy erővel töltse be lényed.
S e szent kegyelem percében
Templomajtó szélesre tárul;
Fehér ruhában lépkedve…
Minden rosszat, s bút feledve,
Csak szív hangjára figyelve,
A lélek áldozathoz járul.
Megrendülten sorban állnak
Kis szentek elsőáldozásra;
Szemükben hit fénye ragyog…
Hiába múlnak századok,
A jövő itt van magyarok!
Mert itt van a nép ifjúsága.
Kicsiny gyermeki szívekben
Örömujjongás hangja zendül;
Oltár kövén térdepelve…
Parányi ostya színébe’,
Jézust fogadják lelkükbe;
Hálaadás éneke csendül.
S apák, anyák tekintetén
Könnycseppek fátyolt fonnak lassan;
Hálával telt büszke arcok,
Nagyszülők kik itten vagytok,
Átadott szép pillanatok…
Örökségként megőrzik majdan.