Gellértesítő Magazin – 2023/1

Passió

Irigykedtem, nem egyszer, de sokszor –
vérző hátadon csattant az ostor
Nem segítettem – tudom, szomorú
homlokod sebzi a töviskoszorú
Csúf, gonosz szavak az ajkamon –
de nehéz kereszt a válladon
Bántottam, s bocsánatot nem kértem –
Uram, a porba zuhantál értem
Bánom már szívből a hiúságom –
mikor szent tested ruhátlan látom
Jött a kísértés – mit tettem, ó, Egek!
Belédmélyednek a gyilkos vasszegek
Tenéked mennyi bánatot szereztem –
s Te meghaltál értem ott fenn, a kereszten!

Lánszkiné Kisgyörgy Enikő

Leon-Augustin L’hermitte: Emmauszi vacsora (1892)

„Krisztus feltámadt!”
„Valóban feltámadt!”

Kedves Olvasó! A Gellértesítő Magazin elején szeretettel köszöntöm az ősi húsvéti keresztény köszöntés ezen szavaival, melyek a lényegre mutatnak rá. Mert mostani ünnepünknek, a legnagyobb keresztény ünnepnek az a lényege, hogy hiszünk Jézus feltámadásában. Valóban hiszünk benne. Szent Pál szavaival szólva ugyanis „ha Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a tanításunknak, s nincs értelme a hitünknek sem” (1Kor 15,14).

Jézus feltámadásának ünneplése feltámadást hozhat a saját életünkben és közösségi életünkben is. Mert életünk és a körülöttünk levő világ tele van nehézségekkel és kihívásokkal, melyekbe szinte „belehalunk”, de ha felfedezzük Jézus irántunk való szeretetét és az ő közösségének erejét, akkor van lehetőségünk áthatolni ezeken az akadályokon és meglátni a szépet és a jót, ami örömmel tölthet el bennünket már itteni, földi életünkben is. Nagyon fontos felfedeznünk az összetartás és a közösség erejét, mert együtt, egy közösségben sokkal biztosabb talajon állhatunk, sokkal kisebb eséllyel bukunk el, és egymást segítve tudunk haladni célunk felé. Nagyon hálás vagyok minden egyes testvérünkért, aki hűségesen és kitartóan járja ezt az utat!

A húsvét üzenete azt mondja nekünk, hogy mindig van remény, hogy mindig van kiút, hogy mindig lehet újrakezdeni. Legyünk hálásak ezért a lehetőségért és a közösségünkért, amely mindannyiunkat támogat. Kívánom, hogy az ünnepi időszakban mindenki megtalálja a belső békéjét és a feltámadás reményét, és hogy plébániai közösségünk továbbra is erősödve, együtt haladjon a krisztusi úton.

Áldott húsvétot kívánok mindenkinek!

Kelemen Imre
plébános

AZ ŐSKERESZTÉNY HUSVÉT.

Diadalmenet az utcákon. Örvendező harangok kongása-bongása hullámzik a tavaszi levegőben. A halál éjszakája megtört a diadalmas hajnal erején, a nagypénteki gyász bimbója meghasadt a husvétreggeli fényben és a feltámadás hervadhatatlan virágában bontakozott ki. Az ember tragédiája nem akadt meg nagypéntek elsötétült délutánján. Az ember szenvedésének utolsó pontja: a kereszt, mert íme, az Emberfia győzött. „Ez az a nap, melyet maga az Ur szerzett, vigadjunk tehát rajta és örvendezzünk. Alleluja!” Az igazságot eltemetni nem lehet. Az igazság életet kér magának. Sziklákat görget, az álnokság pecsétjeit töri. Az igazság élni akar és élnie is kell. A husvét világnézete a diadalmas keresztény világnézet. Küzdelem, erőfeszítés, összeütközés, tevékenység van a kereszténységben és legyen is, de ez a tevékenység és küzdés nem valami tragikumba ful bele, hanem a husvét hajnalpírkadásának aranysugárzatában nyeri el apoteozisát: Küzdök a jóért, szépért, nemesért Krisztussal és gyözni fogok a győzelmes Krisztussal!

Az ősegyház husvétjának a megünneplése már nagyszombaton este kezdődött. A hívek összegyültek a templomokban, mihelyt leszállott a „szent éjszaka”, kigyultak a lámpások, lobogtak a fáklyák, de ezt a tüzet, melyből ezeket megyujtották, előbb megszentelték. A templomelőtti máglyát kovából csiholt tűzzel gyujtották meg, hogy jelképezze a sziklasírból életrepattant Krisztust és éppen ezért hívják a megszentelt tűzből kigyuló sok-sok kicsi tűz által adott világosságot „Krisztus fényé”-nek. A szent fénnyel körmenetet szoktak tartani, minden hívőnek a kezében fáklya égett s a körmenetet tartó pap pedig háromágú gyertyatartót vitt a kezében. A mai értelemben vett feltámadási körmenetet az ősegyház nem ismerte. A körmenet után a templomba visszatérő hívők érdeklődésének középpontjába a megkeresztelendők álltak. Amikor az újjáéledő Krisztust ünnepelte, akkor részesítette új tagjait a „vízből és szentlélekből való újjászületés” kegyelmében. A keresztvíz ünnepélyes megáldása után a megkeresztelendők alámerültek háromszor a keresztkútban — a régi keresztelési szertartás szerint — s nem vették többet föl levetett ruháikat, hanem hófehér ruhát öltöttek magukra, hogy jelképezzék az újjászületett embert. Kevés vártatva az ő kezükben is kigyult a fáklya és gyülekeztek az éjféli misére, melyet ujjongva mondott az egyház. Ezen a misén járultak először az Ur asztalához. Ez volt a „szent éjszaka” liturgikus megünneplésének legősibb típusa, magán husvét vasárnapján pedig ünnepi istentisztelet volt, melynek végén a pap kifordult a nép felé és örömmel hirdette: „Krisztus feltámadt! Alleluja”! A nép pedig így felelt: „Valóban feltámadott! Alleluja!” A husvéti öröm e hivatalos kihirdetése után a hívek egymás nyakába borultak és békecsókot adtak egymásnak és ajkukra vették az egyház hirdette köszöntést: „Krisztus feltámadott! Valóban feltámadott! Alleluja!” s így köszöntötték kint a mindennapi életben is a következő vasárnapig egymást.

A husvét templomi megünneplésével karöltve fejlődtek ki a kedves husvéti népszokások is. A tojást, mint a feltámadás jelképét, már nagyon korán használja a nép. Amint a madár keresztültöri a tojás héját és életre kel, úgy tört elő a sziklasírból az élő Krisztus s úgy fog az élettelen test is feltámadni egykor. A tojás piros színe a véren szerzett feltámadást jelzi, sőt sokan úgy vélték, hogy a Megváltó halálakor még a madarak tojása is vérvörös volt. Mások — pedig arról tudtak, hogy a keresztfa tövében egy zsidóasszonyka térdepelt egy kosár tojással, mikor egy csepp vér lehullott a keresztfáról és az összeseket pirosra festette. A valószerű magyarázat azonban az, hogy a tojás régente nem volt böjtös étel s igen alkalmas átmenetnek találták evését a böjttől a rendes életmódra. Ezért — husvét napján ünnepélyesen kezdték meg a tojásvásárt, melynek örömére a tojásokat díszíteni és festeni kezdték.

Már a legrégibb időktől fogva a tojásokon kívül kenyeret, bárányhúst, sonkát és egyéb ételeket is szenteltek, hogy a böjt után, e szent napon az ételük is szent legyen. A magyar ember is husvétkor „szentelt”-et eszik.

Husvét hétfőjén általánosan elterjedt szokás az öntözködés. Ez a kedves népszokás szintén az egyház őskorába nyúlik vissza… Ennek az eredetét arra a mondára szokták visszavezetni, hogy a zsidók az Ur feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat ilymódon akarták megfélemlíteni és elhallgattatni. A locsolással parallel divat volt a szláv népeknél az is, hogy virgáccsal verték meg egymást — természetesen csak jelképes módon — husvét második és harmadik napján. Erre a kettős szokásra ad magyarázatot egy régi feljegyzés, amelyik azt mondja, hogy az embereknek egymást javítaniok kell. A locsolásnak finomodott vállfaja — a szagos vízzel történő öntözködés — is régi és némelyek szerint azokat az illatos kenőcsöket jelképezi, melyekkel az Ur holttestét megkenték. Különben husvét másnapjának az elnevezése több nyelvben hasonló a magyarhoz „Vízöntő hétfő”-nek hívják.

Nagyon kedves és régi szokás a második ünnepen az „Emmaus-járás”. Annak az

emlékére, hogy a feltámadott Üdvözítő hozzácsatlakozott az Emmausba menő két tanítványhoz, Lukácshoz és Kleofáshoz, a hívek kimentek ezen a napon a szabadba és kirándulás keretében az Isten szabad ege alatt töltötték a napot, azzal a gondolattal, hogy hozzájuk is hozzácsatlakozik az Üdvözítő, aki az emberi életet minden vonatkozásban megszentelte, így a kellemes szórakozást is. Ez az „Emmaus-járás” különösen a nyugati országokban dívik s nálunk is az ország nyugati szélein.

Az ősegyház husvétjának külső megünneplése sok változáson ment át. Az Egyház tovább fejlesztette, erősen szimbólizálta s lelki értelemben kimélyítette. Maga a husvét azonban megmaradt a keresztény ideálizmus örök forrásának és méltán, hiszen „ez a nap, melyet maga az Ur szerzett, vigadjunk és örvendezzünk! Alleluja!”

t. —

Az írás az 1931 húsvétján a Szent Gellért Egyháza c. lap 2. számában jelent meg.
A szövegét változatlan tartalommal közöljük. Az író személye nem ismert.

Évkezdő kirándulás Zsámbékon

Verőfényes szombat reggelre ébredtek a kelenföldi családok január 7-én. Nem kevesen voltak közülük, akik a reggeli készülődés után autóba pattantak, és Zsámbék felé vették az irányt. Délelőtt 10 órakor már együtt is volt a csapat, és kezdetét vette az idei év első plébániai túrája.

A szuszogó pincék felé haladva megálltunk egy rövid időre, mondtunk egy imát a túráért, és áldást kaptunk Doma atyától. Innen a kirándulás feléig meg sem álltunk. Közben láttunk nagyon szép pincéket és tájakat, de akkor jött az igazi meglepetés, amikor odaértünk a nagy réten felállított feszülethez. Onnan olyan szép kilátás volt egész Zsámbékra és a környező településekre, mint sehonnan máshonnan. Eltöltöttünk egy kis időt, közben mindenki megebédelt, és lepihent egy kicsit. A gyerekek nagyokat játszottak, sokat fogócskáztak és labdáztak, a felnőttek inkább beszélgettek.

Miután készen álltunk a tovább indulásra, kaptunk egy kis csokoládét, ami segített a túra hátralévő részében tartani a tempót a fáradhatatlan gyerekekkel. Az út hátralévő részében egy gyönyörű szép fenyvesen vezetett keresztül az utunk. Olyan volt, mintha hirtelen egy másik világba érkeztünk volna meg. Kiérve az erdőből, egy tisztáson utoljára megcsodálhattuk a kilátást, mielőtt beérünk a városba. Innen már lefelé, a parkoló felé vezetett az utunk, vissza az autókhoz. Útközben még egyszer megcsodálhattuk a szuszogó pincéket.

Mindenki nagyon elégedett volt az egész túrával. Köszönjük a szervezést Nyiri Andinak, aki az egész programot vezényelte.

Írta: Lantay Mór

Családos lakásszentelés közelről

„Vízkereszt és nyolcada alatt 300 hívőnk lakását szenteltük meg, őskeresztény szokás szerint, és ugyanannyi családi otthonra írtuk fel a Krisztust kereső három szent király nevét”

– írta 1936. évi 2. számában az egyházközségi tudósító. Ez a hagyomány a Szent Gellért Plébánia családos közösségében új formában él: a vízkereszthez közeli szombat délutánokon házról-házra járva egy vagy több atyával együtt a résztvevők végig járnak több család otthontát, ami a lakások megszentelésén túl beszélgetős együttlétre is alkalmat ad. Az utolsó, záróhelyszínen hosszabb ideig is lehet maradni, enni-inni, beszélgetni. A részvételhez nem szükséges, hogy valaki szentelendő lakással jelentkezzen, e nélkül is bátran be lehet résztvevőként csatlakozni a körök bármelyikébe.

Ahogy a szervezők külön is kiemelték az újoncok számára: Ha még kevés családot ismertek, nem jutottatok el közösségekbe, ez egy remek lehetőség megismerni egymást! És tényleg… 🙂

Mi, noha sok éve tartozunk a plébánia különböző közösségeihez, családos lakásszentelésen eddig nem vettünk részt. Idén hozzánk hasonlóan számos új család jelentkezett résztvevőnek, így négy egymás utáni szombat délután is a lakásszentelések örömével telhetett.

Hála a Gertheis család szervezésének, minden alkalomra pontos menetrend készül, ahol címmel láthatóak a helyszínek, illetve a liturgia kezdési időpontja is, melyet egészen jól tartott idén a csapat. Így később is lehetséges bekapcsolódni a lakásszentelő körbe, ha a gyerekek napirendje vagy más ezt indokolja.

Mivel a saját alkalmunkon hét család otthona várta a szentelést, már kora délután megkezdtük a körbejárást. Már az első helyszínen is közel húszan gyűltünk össze, a liturgiát vezető Doma atya mellett az őt segítő fiatalok és a többi otthon egy vagy több tagja is jelen volt. A lakásszentelési liturgia részeként minden otthonban a Magnificat más és más sorához kapcsolódóan hallhattunk egyéni gondolatokat Doma atyától.

A mozgalmas szakasz keretében pedig a szenteltvíz kapta a főszerepet: a gyerekszobától a kamráig minden helyiség bőséges áldásban részesült. Kis beszélgetésre és játékra is jutott időnk, mielőtt indultunk a következő helyszínre, azaz hozzánk. A lépcsőházban belefutottunk egy ritkán látott szomszéd párba: mivel ajtajukon is látható a Christus Mansionem Benedicat felirat, Anti gyorsan őket is elhívta a liturgiába, melyre örömmel mondtak igent: így egy extra otthon is szentelést kaphatott.

Ezt követően sorra haladtunk a címeken, ki sétálva, ki pedig autóval. Egyes családokat régóta ismerünk, másokkal ekkor találkoztunk először. Nagy öröm volt megélni, ahogy egyre növekszik a csapat, a kisebbek is kitartottak a többedik könyörgés alatt. Doma atya a liturgia ismétlődő részeibe is színt vitt: a zsolozsma feleleteit hol nők és férfiak, hol felnőttek és gyerekek, hol a szoba egyik vagy másik oldalán állók mondták. A megtett állomások számával arányosan nőtt a létszám és bizonyult egyre rövidebb életűnek a gyümölcs vagy harapnivaló, amivel a háziak és a többi család készültek.

Záróállomásként a Gertheis család otthonában kötöttünk ki, ahol már több mint 40 pár cipő várta tulajdonosait az előszobában. Az aznapi utolsó, záró lakásszentelés lévén itt egy hosszabb imával könyörögtünk az Úrhoz a háziakért és adtunk hálát Neki a kegyelmeiért.

A liturgia lezárultával minden korosztály saját elfoglaltságába mélyedt el: a házigazdák térképpel jelezték, hol lehet társasozni, falatozni vagy éppen tengerimalacot simogatni. Jócskán este volt már, mire hazafelé vettük az irányt. Belépve az ajtónkon átjárt minket a Szentlélek öröme: azt hiszem, ezen a délutánon kicsit közelebb kerülhettünk ahhoz, hogy a Jóisten hajléka legyünk társaink számára.

Hála érte az Úrnak!

Írta: Kállay-Kisbán Kriszta

Gyerek farsang

Ebben az évben is várva várt esemény volt a gyermekek számára rendezett farsangi mulatság, mely már hagyománynak számít a farsangi események között. Február 18-án délelőtt a plébánia tárt kapukkal várta a sok-sok gyermeket, akik nagyon kreatív jelmezekkel kápráztatták el a szervezőket és egymást.

Imre atyával és a többi hitoktatóval egy közös énekes imádsággal vette a kezdetét program a plébánia nagytermében. Ezt kis játék, majd párnafoglalóval egybekötött jelmezbemutató követte. Nagyon változatos jelmezeket láthattunk, űrhajóstól kezdve, a macskán, hercegnőn és rendőrön át a mesekönyvig minden megtalálható volt. Ezek után a szervezők és segítők által bemutatott, világűr témájú meseelőadással folytatódott a mulatság, amiből megtudhattuk, miért van akkora szükség Földünk védelmére.

A mese után csoportokra bomlott a gyereksereg, s így elkezdődhetett a játékos vetélkedő, melynek keretében a csoportok különböző állomásokon érdekes feladatokat teljesítettek, szelektíven gyűjtötték a hulladékot, megbeszélték a mese tanulságát, kézműveskedtek, és sok egyéb játékot is kipróbáltak. Mindeközben a gyomruk sem maradt üresen. 🙂 Az alkalom végén a jelmezekkel és a részvétellel kiérdemelt jutalommal a kezében, mindenki élményekkel feltöltődve távozott a vidám délelőtti együttlétről.

Nagyon hálásak vagyunk mindazoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak az eseményhez, az atyáknak és hitoktatóknak, s a többi segítőnek és résztvevőnek egyaránt. Reméljük, ez a mulatság még sok évig megmarad a plébánia hagyományai között, és hasonló vidámsággal vehetünk majd részt a jövő évi gyerekfarsangon is!

Felnőtt farsang

Már sok éve ünnepelünk közösen a plébánián a farsangi időszakban, s ez az alkalom idén február 18-ára esett. Az idei volt a harmadik farsangi bál, melyet a templommal szomszédos Bethlen Gábor Iskolában tartottunk.

Az összejövetel este 7-kor kezdődött, ám ekkor még csak gyülekeztünk. Már ekkor nagyon kellemes hangulat volt, s mivel az est témája a világűr volt, különböző jelmezekben is látni lehetett olyanokat, akiktől még hangulatosabb lesz az együttlét. Az ünnepség elején egy remek nyitótáncot adtak elő a fiatalok, majd az élvezetesebbnél élvezetesebb előadások következtek, amiket különböző közösségek mutattak be. Nagyon pompás és szórakoztató mutatvánnyal készült mindenki, különböző színdarabokat és dalokat láthattunk, hallhattunk tőlük. Az est fénypontja, – ahogy tavaly is – az atyák produkciója volt, ahogy imbolyogva lehozták nekünk a csillagokat az égről, utána egy szenzációs általuk kreált dalt adtak elő „Imbolygók” címmel.

Az előadások után jelmezbemutatót tekinthettünk meg, sok kreatív és szép jelmezzel, majd egy beszélgetős-étkezős szünet következett, mely derűs légkörével jól illeszkedett a programba. Ez idő alatt zajlott a süti-verseny is, mindenki kóstolhatott és szavazhatott a pályamunkákra ízlése szerint. A következő napirendi pont egy szuper kvíz volt, érdekes és vidám kérdésekkel, melyekből megtudhattunk egyet s mást a világűrről. Például, hogy milyen messze helyezkedik el a Föld a Naptól, vagy gázbolygó-e az Uránusz. Ezután kihirdették a süti-verseny helyezéseit, majd tombola következett. Idén, akik hoztak magukkal saját poharat, kaptak külön tombolát, és közöttük is kisorsoltak különböző remek, hasznos környezetbarát ajándékot.

Ezzel a kötött program véget is ért, s következett a szabadtánc, beszélgetés, szórakozás. Nagy ajándékként lehetett megélni, hogy ilyen remek szervezők vesznek körül bennünket a templomban, akik a komoly, lelki feltöltődést nyújtó programok mellett a szórakozásra, közös ünneplésre is ilyen sokat adnak. Köszönjük szépen minden szervezőnek, előkészítőnek, hangosítónak és mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult ahhoz, hogy egy ilyen remek hangulatú februári estét töltsünk együtt! A nagyböjtöt megelőző utolsó ünneplés minden évben felemelő közösségi élmény, reméljük, jövőre is hasonlóban lehet majd részünk!

Írták: Nyiri Flóra és Gertheis Luca

Apolló 23 sütemény

2023. farsangi 3. helyezett

Nagyon egyszerű és gyors

Én mézeskalács sütőport használok (kefires, börgés recept alapján) de lehet bele csapott kávéskanál szódabikarbónát is tenni.

(A sütéshez nagy kefires poharat használtam.)

A 2 bögre lisztet, 1 szűk bögre cukrot, 3 tojást, 1 pohár kefirt, 1 dl olajat egy tálban robotgéppel összekeverem. Ízlés szerint lehet bele tenni: aszalt szilvát, mazsolát – összevágva – rum aromába áztatva, csoki és dió darabokat, narancs, citrom reszelt héját, vanília aromát, esetleg vaníliás cukrot is.

Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem és előmelegített sütőben addig sütjük, míg tűpróbáig át nem sül. Ha kihűlt, kockára vágjuk.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Szilvásiné Marika

Keresztút Kelenvölgyben

2023. február 25-én, nagyböjt első szombatján ismét keresztutat jártunk. Ezúttal a kelenvölgyi plébánia kertjében található keresztúton.

A borongós idő ellenére ismét szép számmal gyűltünk össze ezen a szombaton a Kelenvölgyben található Szentháromság-plébánia kertjében Imre atya vezetésével. A keresztet mindig az vitte, aki az aktuális stációt vállalta, a két stáció között taizéi énekeket énekeltünk, imádkoztunk, így

járva végig Krisztus szenvedésének történéseit. A stációkat felváltva mondták a fiatalok (gimis- és ifi-közösségek fiataljai) és a családos közösség tagjai.

Saját, illetve felolvasott gondolatokat hallhattunk, miközben imádságban elmélyülve jutottunk fel a domb tetején álló oszlopig. Itt Imre atya és Doma atya osztották meg gondolataikat. Időközben a nap is kisütött, és megcsodálhattuk a félig napsütésben, félig szürke időben elénk táruló város képét.

Írta: Povázson-Pálfy Zsuzsanna

Nagyböjti lelki nap
2023. március 11.

Ünnep közeledtével minden ember készülődik, szeretné megteremteni a megfelelő kereteket. Hívő ember elsősorban azonban nem az üzleteket járja, hanem a lelki felkészülés lehetőségeit kutatja. Tudja, az ajándék maga az ünnep – ilyenkor még közelebb kerülhetünk az Istenhez. Különösen igaz ez húsvét ünnepére, amikor Jézus áldozata legnagyobb bizonyítéka Isten szeretetének.

Az Istennel való találkozásra idén új alkalom kínálkozott plébániánkon: nagyböjti lelkinapon vehettünk részt Imre atya vezetésével. Igazi böjti szelek fújtak, de ez nem tartott vissza bennünket: szép számmal gyűltünk össze a nagyteremben. Mindannyiunk célja volt, hogy lélekben és hitben növekedve kerüljünk közelebb húsvét misztériumához. A nap forgatókönyve már első pillanatra mutatta a gondos tervezést – Imre atya a készülődés hat vasárnapjának szentírási igéit értelmezte, elemezte, hiszen a bevatási szentségek felvételére készülők szempontjából is igen fontos evangéliumi részletek ezek.

A Szentlélek lehívása megindító élmény volt – olyan szépen zengtek a dallamok, mintha összeszokott énekkar adta volna elő…

Az első témánk a kísértés és a bűn volt – az őszinte, szívből jövő bűnbánat fontosságára rávilágítva. Az előadás után egy lelkitükör segítségével mindenkinek lehetősége volt egyénileg, önmagában végiggondolni a saját életét. A vakon született ember meggyógyításának története tovább erősítette bennünk a felismerést, hogy itt az ideje a változásnak, ideje kérnünk és elfogadnunk Jézus segítségét, hogy testileg és lelkileg is gyógyítson bennünket. Bűnre való hajlamaink ellenére, az isteni megbocsátás révén lehetőségünk van újra a kegyelem állapotába kerülni. Testi-lelki gyógyulásunkért közösen is imádkoztunk.

A meglepetés-agapé közös elfogyasztása és a szünet kötetlenebb beszélgetései után virtuális keresztutat jártunk. A stációk szövegeit, imádságait a délelőtti csoportmunka során készítettük el. Mindannyiunk gondolatát, érzését odavittük Jézus elé, Vele együtt jártuk végig a Kálváriát. A feltámadás hitünk alapja. A jelenlévők nyilván nem kételkedtek ebben eddig sem. Az előadás a másokban felmerülő kérdéseket, feltevéseket pontról pontra cáfolta meg, a résztvevőknek érvek sorát szolgáltatva ezzel jövőbeli beszélgetéseikhez, vitáikhoz.

Az ezt követő szentségimádás alatt lélekben, majd a misén, a két szín alatt történő áldozás során a borban és kenyérben is találkozhattunk Jézussal.

Csodálatos nap volt! Hála érte az Úrnak! És köszönet érte Imre atyának és mindenkinek, aki a gördülékeny lebonyolítás érdekében tevékenykedett.

Írta: Magyar Kata

Beszélgetés a Temela családdal

Családokat bemutató beszélgetés-sorozatunkat a Temela családdal – Zolival és Verával – folytatjuk. Kérdezzük őket életükről és a családokat érintő aktuális problémákról.

Gellértesítő Magazin: Mióta kapcsolódtok a Szent Gellért plébániához, milyen közösségekben érzitek otthon magatokat?

Zoli: Még Őrmezőn laktunk, 2009-ben, mikor ide kezdtünk szent-misékre járni. Kezdeti időkben javarészt a „gyerekmegőrző” vendégei voltunk (emlékszel, Szabi? :)).

Jó látni sok-sok örökifjú szülőt és gyermekeiket (immáron fiatalembereket) a közösségben, akiket onnan ismerünk, akárcsak látásból.

Wolf Ricsi szólított meg és invitált az Apaklubba 2016-ban. Nagyszerű pillanat volt, azóta is hálás vagyok érte. Remek embereket, példát mutató családfőket ismerhettem és ismerek meg azóta is, mert Istennek és a csoportot vezető Horváth Győzőnek is hála a közösség folyamatosan bővül, fejlődik. Sokuk messze előttem jár, tanulni próbálok tőlük.

Vera: Míg kicsik voltak a gyerekek, a Kályhaklub alkalmai jó lehetőséget

teremtettek arra, hogy megismerhessek hasonló élethelyzetben lévő szülőket. Értékes barátságokat köszönhetek ennek, de a plébánia közösségének több családjával van szorosabb kapcsolatom/kapcsolatunk.

GM: Mivel foglalkoztok civil életetekben? Meg tudjátok valahogy jeleníteni a keresztény értékrendet a munkatársaitok körében?

V: Én a családot terelgetem és

igyekszem mindenki biztos hátterét megteremteni. Lelkes szülőként csatlakoztam az iskolában tartott NET (Növekedjünk Együtt Tanítvánnyá) programhoz, így hetente tanítgatom az alsós gyerekeket Isten szeretetére. Ez az én evangelizációm.

Z: Kereskedőként dolgozom egy jelenleg bizonytalan jövőjű cégnél, illetve lakások felújításával, fejlesztésével ténykedem befektetőként. Minden üzleti együttműködésben és megkötött megállapodásban igyekszem megtartani: őszintén, tisztességgel.

GM: A tavaly előtti esztendőben nagy veszteség ért benneteket, amit példaértékű elfogadással és megnyugvással fogadtatok. Ki vagy mi adott erőt számotokra ebben az élethelyzetben?

V: Nehéz röviden összefoglalni a törté-netünket. Negyedik gyermekünket vártuk, a tizenkettedik héten kiderült, hogy gyermekünk Edwards szindrómában szenved. Ez az élettel összeegyeztethetetlen betegség, az esély arra is kevés, hogy világra jöjjön. Danit ennek ellenére negyvenegy hét után megláthattuk, majd két itt töltött hét után vette magához az Úr.

Nem volt könnyű időszak, de rengeteg kegyelmet éltünk meg általa. A mindennapi bizonytalanság lassan átalakult Isten akaratának elfogadásává, és ez lehetővé tette, hogy érezzük tisztán a közelségét, az ima erejének csodálatos megtapasztalását.

Hálás vagyok Lojzi atya szavaiért, bíztatásáért, a barátainkért, akik mellettünk álltak, a rengeteg imáért, amit éreztünk, hogy kapjuk. Isten egyetlen percre sem hagyott magunkra, a tenyerén hordozott minket. Van bennem fájdalom, de Dani ezzel együtt is csodálatos dolog az életünkben, amit köszönök Istennek.

Beteg magzatuk vállalásával és világra segítésével a szülők nem csak szenvedést engednek be életükbe – mi ezt tapasztaltuk.

Z: … Éreztük és megértjük a félelmet ettől, de ugye emberéletről mi nem dönthetünk. A terhesség kezdetétől azért imádkoztam „Legyen meg a Te akaratod”. Ez a betegség felismerése után sem változott.

Gyermekeink velünk járták ezt az utat. Kegyelem, hogy ezt nem riadtan és rettegve tették, hanem együtt érezve, kéz a kézben. Visszatekintve az eltelt időre hiszem, hogy ezzel is volt célja Istennek.

GM: Rengeteg bizonytalanság és környezeti kísértés nehezíti ma az emberek, családok életét. Milyen kapaszkodókat találtok ebben a helyzetben magatok és gyermekeitek számára?

V: A hit a kapaszkodó, ez a legerősebb eszközünk. Erre kell megtanítanunk a gyermekeinket. Bizalommal Isten felé fordulni, és bár nem vagyunk tökéletesek, mindig próbáljuk meg kicsivel jobban csinálni.

Z: Mi is, akár csak gyerekeink folytonos törekvésben, igyekvésben kell járjuk és keressük utunkat. Nagyon nem vagyunk hibátlanok, sőt! Nekem gyakran nem sikerül az eltervezettek szerinti türelemmel és fegyelemmel vezetni mindennapjaim, sokszor kell felállni a padlóról, újra nekifutni. De ha nehezen is megy, feladatunk irányt mutatni, példákkal előjárni.

Igen, a hit hátterünk, amihez megtorpanásaink után is bátran nyúlhatunk vissza. Nap, mint nap, újra és újra.

GM: Hogyan készültök a húsvétra, milyen különlegességei vannak számotokra a nagyböjti és húsvéti időszaknak?

V: Nagyon szeretem megélni, megjeleníteni az ünnepeket otthon. Esti imáinkat ilyenkor kiegészítjük az ünnepre való készülődéssel, legyen az egy beszélgetés, egy-egy vállalás, vagy a Sillye-Keresztút hallgatása. Feltámadás sütit sütünk, örömeinkben is az ünnepre hangolódunk.

Z: Ahogy adventet, úgy a nagyböjtöt is szeretjük „végig járni” a gyerekekkel. Már nagyon várom a szentháromnap megülését. Gyönyörű az egyház liturgiája! Hatalmas élmény megélni. Már most megjelenik előttem, amint lecsupaszodik az oltár, majd három ütemben lelepleződik a feszület és aztán büszkén száll a csodálatos exultet. És nagy öröm tör ki belőlem mikor felhangzik a Szentélyből: „Feltámadtam!”. Csodálatos! Hamvazószerdától erre várok.

Az idei nagyszombat kicsit még emlékezetesebb, szebb lesz családunknak. Több barátunk ekkor járul majd a bérmálkozás szentségéhez. Felnőttként, megérlelt elhatározásból és meggyőződésből felvenni beavató szentségeket szerintem igazi példa. Felnézek rájuk!

Hadd említsem meg azt is, hogy hagyományosan (még szülőfalumból hozott szokásként) húsvét vigíliájának éjjelén, a körmenetet követően szoktunk barátainkkal „böjtöt törni”, és a terített asztalhoz járulni.

GM: Köszönjük, hogy megosztottátok velünk gondolataitokat, áldott húsvétot kívánunk!

Írták: Nyiri Andi és Szabolcs

A plébániai sajtó rövid története

A Katolikus Lexikon szerint az első plébániai újság 1930-tól 1948-ig jelent meg Egyházközségi Értesítő néven. A Prímási Levéltárban őriznek egy levelet, amiben a szervezőlelkész, Dr. Takách János 1931. február 20-án kérelmezte „Egyházközségi Értesítő” indítását. Az engedélyt szinte azonnal magkapta. Ebből évből csupán „Szent Gellért Egyháza” című magazin jellegű érhető el. Az Országos Széchényi Könyvtárban az 1931-es évben megjelent húsvéti számot – ami a második szám – és az ugyanezen év 4. számát őrzik. A Katolikus Lexikon szerint 2 + 4 szám jelent meg összesen. Nem tudjuk, hogy ez azonos-e az “Egyházközségi Értesítő”-vel.

A Katolikus Sajtó Magyarországon című kiadvány említést tesz egy „Értesítő” című egyházközségi lapról, amely rendszertelenül, belső terjesztésben jelent meg 1971-1989 között. Ez olvadt be 1990-ben A Szent Gellért Egyházközség Értesítőjébe, mely évfolyam-számozását is folytatta. A Szent Gellért Egyházközség Értesítője XX. évfolyammal indult, és 1990-1996-ig jelent meg nagy részletességgel dokumentálva a templomépítés éveit és az azt megelőző időszakot. A lap 1996-ban egy évkönyvvel búcsúzott az olvasóktól.

2003-ban Gellértesítő néven két próbaszámmal indult újra a jelenleg is ismert plébániai sajtó. A név később Szent Gellértesítőre változott.

Cikkünk végén említést kell tenni a Budapesti RK. Egyházközségek Tudósítójáról, mely 1935 és 1944 között jelent meg, és több más egyházközség mellett a mi egyházközségünkben is kapható volt.

Írta: Pulai Zsolt

Napfényt az Úr hajlékának III.

Márton Áron Kápolna

Előzmények: Az új templomunk építésének 30. évfordulójára több cikket írtam. Mostani írásom a Márton Áron Kápolna akkori felépítéséről és benne a közösségeink szerepléséről szól.

A kéttemplomos korszak (régi/új) elején a Márton Áron Kápolnába helyeztük el a Vasút utcai, 30-as évekből származó főoltárunkat a régi tabernákulumunkkal együtt. Ezen a viszonylag egyszerű faépítményen, több mint fél évszázadig történt az átváltoztatás, és a tabernákulumban a szentségőrzés. Az új templomba való áthelyezésével ez a régi tárgy azóta is emlékeztet bennünket a Szent Gellért Plébánia első, alapító közösségére. Megbecsült kincsünk maradt a mai napig.

(Ennél talán még korábbi tárgy az a bekeretezett falikép, aminek a „címe” Szent Gellért püspök vértanúsága. Reliefkép/dombormű/festmény, jelenleg az új épület főoltára mögött függ. Még a képalkotó nevét sem tudjuk!)

A Vasút utcai régi templomban, amikor szembemisézővé vált a szentéj, süttői / tordasi félmárványból „modern” oltárlapot készítettünk, ami már az új liturgikus rend szerinti szembemisézést tette lehetővé. A márvány kőfaragók ezt a háttalmiséző oltár elé rögzítették. Később ezt is átszállították az új templomba, s ez lett az altemplom oltára.

2001-től (kb. 3 évig) a Márton Áron Kápolnában is voltak szentmisék és közösségi rendezvények. Így például az adventi roráték. Forgács Alajos plébános úr ott tartotta ezeket a hajnali miséket, mivel akkor még a Márton Áron kápolnában is elfértek az ezen résztvevő hívek. Ezt az is indokolta, hogy a templom főtere nagyon hideg volt, ugyanis az akkori kazán nem tudta padlófűtéssel, a decemberi hajnalokban a hatalmas teret átmelegíteni, a tél pedig a keményebb arcát mutatta azokban az években.

Fokozatosan, a hívek számának növekedésével, ezeknek a miséknek a megtartása áttevődött a nagytemplomba. Ezután a kelyhek, a monstranciák csak a nagyhét csütörtökén kerültek a Márton Áron Kápolnába, s nagyszombaton innen indult a feltámadási szertartás végén a körmenet.

Márton Áron Kápolna továbbfejlesztésének léptei, tervei

A korai- és középidejű funkciók akkor módosultak, amikor 2020-ban, az Eucharisztikus Kongresszus előkészítése során előkészítése során úgy döntött a képviselőtestületünk, hogy kialakítjuk az „örökimádó kápolnát”, és jelenlegi névhasználat mellett, felvesszük a Szentségi Kápolna elnevezést is.

„Napfényt az Úr hajlékában” elképzelések:

A keleti tájolás és a nyílászárók miatt ebben a helyiségben igen kevés a természetes fény. Véleményem szerint a jövőben kereshetnénk itt megoldást a jobb fényviszonyok érdekében. Elképzelésem szerint talán indirekt módon juttathatnánk be a napsugarakat a zárt térbe, a „Heliostat” világítási megoldással. Ez egy olyan mozgó tükörrendszer lenne, amely a Napból sugárzó fényt az év 365 napján mindig ugyanarra a helyre irányítaná, esetünkben a tető prizmaüvegén át főként a szentségi oltárra.

Következtetések, konklúziók, a 30-ból, 100-felé

A három „Napfényt az Úr hajlékának” című írásaimnak talán ez az egyik legbátrabb elképzelése. A heliostat megvilágítás, környezethatékony világítást biztosíthatna a helyiségnek a természetes fény sugárnyalábjának irányításával.

A napelemek 2005-ös telepítése után újabb lépést tehetnénk a fejlődésben, és talán ehhez is tudnánk támogatásokat szerezni, mint korábban. Jelenlegi évtizedünkben, a nagy energiakrízis éveiben talán az eddigieknél még fontosabb a megújuló erőforrások felhasználása.

A fény pedig olyan, mint a kitartó ima, mely meghallgatásra talál. A belső világunk, a lényeg felé irányítja tekintetünket. Hálát adunk templomunk fényeiért, szépségéért! Annak a templomnak a fényeiért, amelybe immár több mint harminc éve gyűlünk össze az Eucharisztia ünneplésére, s amely plébánia 2030-ban már a 100. születésnapját fogja ünnepelni.

Írta: Dr. Hubai József

Interjú Szabóné Lászlóffy Katalin hitoktatóval

Interjúsorozatunk következő alanya Szabóné Lászlóffy Katalin hitoktató. Kati 2018 óta hitoktat plébániánkon és a környező iskolákban.

Gellértesítő Magazin: Mesélj, kérlek magadról kicsit, hogyan kerültél ide? Hogy lettél hitoktató és mióta dolgozol itt ebben a munkakörben?

Szabóné Lászlóffy Katalin: Rendszerint egyedül, s nem minden vasárnap láttok a templomban, gellértes rendezvényeken, úgy gondolom ez itteni hitoktatóként mindenképp magyarázatra szorul. A „Jó Isten görbén ír egyenesen”, ezt látni fogjátok az én utamban is. Gyermekkoromban arról álmodoztam, hogy növények közt szeretném leélni az életem, mert ők a Jóisten legalázatosabb teremtményei, szelídek, soha nem bántanak senkit, elviselnek mindent. Ennek szoros következménye lett, hogy kertészmérnökként végeztem, majd a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Növényélettani tanszékére hívtak dolgozni. Növényélettant, növényi szövettenyésztést és mikroszaporítást tanítottam addig, míg első gyermekünk meg nem született. Akkor nagy választás elé kerültem, s a gyermeknevelés, s nem a tudomány mellett tettem le a voksomat. Visszanézve ma is ezt tenném! Három gyermekes családanya vagyok, két gyermekünk már kirepült, húsvétra várjuk első unokánkat, harmadik gyerekünk még itthon lakik velünk. Férjem a Piarista Rendtartománynál dolgozik, műszaki vezetőként. A gyermekek nevelése mellett a Kelenvölgyi Szentháromság-templom sekrestyése, képviselőtestületi tagja voltam hosszú éveken át. Nagyon sok emlék és élmény köti családunkat ehhez a templomhoz, ezért lehetőség szerint oda szoktunk járni szentmisékre, ünnepekre.

GM: Hogyan lettél hitoktató?

SzLK: Hogy hogyan lettem hitoktató? Nem megszokott, amit mondani fogok, Jeremiás prófétát tudom leginkább idézni ennek magyarázataként: „Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam és legyőztél.”(Jer 20,7)

Amikor 2013-ban az általános iskolákban felmenő rendszerben elkezdődött a hitoktatás, ami váratlanul érte az Egyházakat, kevés volt az olyan aktív hitoktató, aki főállásban taníthatta a hittant, így szükség volt segítségre. Mivel gyermekeim délutáni hittanosok voltak, s én korábban kérésre már több plébániai tennivalóban igyekeztem kivenni a részemet, segítségemet kérték átmenetileg a Kelenvölgyi Iskola ellátásában. Ekkor elvégeztem az egyházmegye által előírt 290 órás képzést, de az első órák után leszűrtem a tanulságokat, nevezetesen, hogy „ezt nem nekem találták ki”. Sok nehézség volt. Nem volt tankönyv, így gyakorlat nélkül nem láthattam át elsőre a tananyagot, ráadásul ott kellett először szembesülnöm azzal a ténnyel, hogy a gyerekek zöme nem hogy nem rendelkezik semmiféle hittani alapismerettel, de még csak élményeik sincsenek, amihez kapcsolhatnám a tananyagot. Zömük a templomba is csak mint kulturális örökség helyszínére tette be a lábát. Ráadásul rendet kellett tartani, amihez az egyetemi oktatásban nem szereztem rutint. Lassan megérlelődött bennem a nem könnyű elhatározás, hogy vénülő fejjel elvégzem a Sapientia Hittudományi Főiskola Katekéta képzését, hogy főállásban taníthassak hittant.

Abban az évben találkoztam Rajszi Ágnessel, egy hitoktatóknak szervezett összejövetelen, ahol hívott, hogy segítsek a gellértes hitoktatásban. A főiskola mellett főállásban vittem ekkor még nagyjából felezve a kelenvölgyi és a gellértes órákat, majd 2018-tól már nem volt rám szükség Kelenvölgyben, így Alajos atya hívására a Gellértbe kerültem főállásba.

GM: Melyik korosztályt tanítod leginkább? Hitoktatóként mik a legfőbb feladataid?

SzLK: A plébániák területén levő általános iskolák és óvodák hitoktatásának ellátását az adott plébániának kell megszerveznie. Ez a Szent Gellért Plébánia területét nézve nagyon sok iskolát, iskolai osztályt és óvodát jelent.

Eleinte a Teleki Blanka Általános Iskola 8 osztályát tanítottam, majd 2018-tól a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium 10 osztályát, a Teleki Blanka Általános Iskola 8 osztályát, és az Őrmezei Általános Iskola 4 alsó tagozatos osztályát tanítom hit és erkölcstanra. Zömében az iskolás korosztállyal foglalkozom, de ha segítségemet kérik, szívesen foglalkozom felnőttekkel is, hiszen részt veszek a katekéták továbbképzésében is. A Kelenvölgyi Plébánián indult, ma már nem szorosan oda köthető két felnőtt közösség vezetése, témafelvetése is az én feladatom.

Az iskolai hitoktatás nehézségei összetettek. Több „főnökünk” van, mert az iskolától függ kapunk-e tantermet, vagy épp folyosón tanítunk, milyen időpontokban vannak az óráink, a mindenkori plébánosunk felügyelete alatt természetesen azt kell tanítanunk, ami az Egyház hivatalos álláspontja. Ez azonban nem mindig azonos az iskolai gondolkodásmóddal, ami sokszor súrlódásokhoz vezet. Ugyanakkor a Hitoktatási Felügyelet alkalmazásában állunk. Az említett iskolákkal jó kapcsolatokat sikerült kialakítani, így mára már mindent elkövetnek azért, hogy megkönnyítsék a munkánkat, de a lehetőségeik végesek! Sok nehézségbe ütközöm, hogy csak egyet említsek: Képzeljünk el egy osztályt, ahol egyszerre kell tanítani azokat, akik kisgyermekkoruk óta a „templom illatát érzik minden héten”, és azokat, akik még soha nem jártak ott. De ha évente csak egy-egy gyerekben fogalmazódik meg, hogy jó, amit itt kap, és elhatározza, hogy felnőttként ezt szeretné követni, már az Egyház nyert a tapasztalata által. Ezeket az élményeket szeretnénk megalapozni bennük azzal, hogy hívjuk őket közösségi programokra is, vegyes sikerrel. A nagy közösség nagyon vonzó, az ismerősök hiánya azonban egy ilyen nagy közösségben is magányossá teheti azt, aki vágyik tagja lenni. A gyermekfarsang, a napközis hittantábor, a gyermek lelkinapok mind olyan alkalmak, ahol megszólíthatóvá válnának az ide tartozni vágyó gyerekek. A létszámok növekedése azt mutatja, hogy nagy igény van ezekre a közösségi alkalmakra. Jó lenne számukra minél több befogadó alkalmat nyitni, melyekkel vonzóvá tudnánk tenni az Egyházhoz tartozást, hogy igényük, vágyuk legyen a beavató szentségek által az Egyház tagjává válni!

GM: Hogy jellemeznéd az itteni legkört? Van-e valami, amit különösen szeretsz itt, vagy egy esemény, amit kiemelnél?

SzLK: Számomra a plébánia légköre nagyon barátságos volt első pillanattól kezdve, ugyanakkor ez párosult egyfajta ijedtséggel is, a mérete, a sok közösség, a számomra eleinte „átláthatatlanul” sok ember miatt. Olyan befogadó közösség, ahol nem a sült galambot várják az emberek, hanem tevékenyen részt vállalnak a programokban, ezzel mindenkit arra ösztönözve, hogy ugyanígy aktív tagja legyen a közösségnek. Számomra hatalmas élmény volt a tavalyi nagytábor, ahol résztvevőként lehettem jelen, hiszen a közösség tagjai vállaltak oroszlánrészt a szervezésben. Jó volt látni, megélni azt, hogy mindenki szolgálni próbált olyan módon, hogy minden korosztály megtalálhatta a maga helyét. Különlegesen szép szolgálatnak tartottam a kisgyermekes szülők segítését a fiatalok esti „telefon-riasztásos” körjáratával!

GM: Van e bármilyen terved a jövőre nézve?

SzLK: Jó közétek tartozni, és számomra nagy ajándék, hogy elfogadjátok az én „kétlakiságomat” a két plébánián. Már nem tudom elképzelni magam másként, mint hitoktató, ezért amíg lehetőségem lesz, szeretném folytatni ezt a munkát, és nagyon hálás vagyok a plébániai munkatársaknak, a plébánosoknak, káplánoknak, és hitoktató társaimnak azért a közös munkáért, amiben mindannyian örömünket leljük.

Közösségvezetők és hitoktatók megáldása 2020 szeptemberében.