Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia
Közösségi élet

Szentségimádás Iskolája a Szent Gellért Plébánián

Iskola?

Nem egészen!

A találkozás lehetősége, ajándéka Jézussal.

A szeretet időben is mérhető, – olvastuk valahol. Van benne igazság. Ha valakit meg szeretnék ismerni, nem elegendő az 5 perces, „féllábon állva” történő beszélgetés.
24-88 évesek meghallották a hívó szót a hirdetésekben, a honlapunkon, a NEK honlapon, az ismerőstől, a levelező listákon. 52 testvér regisztrált a február 2-án elkezdődött nem mindennapi plébániai programra. Mindnyájan közelebb szeretnének kerülni Jézushoz. Talán másoknak is megfogalmazódott ilyen vágy a szívükben, de a körülményeik most éppen nem teszik lehetővé. Nekik üzenjük, hogy amikor teheti, jöjjön!

Sokunknak okoz gondot, mit is mondjunk, tegyünk Isten jelenlétében.

Lehet hallgatni, megpihenni, az Urat megszólítani, de hogyan? Ebben kapunk segítséget hétről hétre.

Résztvevőktől hallottam:

  • Érdekes volt a tanítás. Nem volt ismeretlen a szentírási történet, de most mást hallottam meg belőle, szívemhez közelebb került: „Veletek vagyok minden nap, a világ végéig”!
  • Feszülten érkeztem, az előadás elterelte a figyelmemet a nap terheiről, de a csendes Szentségimádáskor béke, nyugalom költözött a szívembe.” 
  • Arra gondoltam, mit fogok itt a csendben 20 percig csinálni? A végén azt éreztem, elrepült ez az idő.

Kovács Ferenc és Mária
Foto: Nyiri Szabolcs

Vélemény, hozzászólás?