Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia
Közösségi élet

Ministráns találkozó Máriaremetén

Az idén 21. alkalommal rendezték meg a Szent Adalbert kupát (alias esztergomi ministráns találkozó). Az egyházmegye legfontosabb ministránsversenyét először 1997-ben, Szent Adalbert halálának 1000-ik évfordulóján hirdették meg. Ezúttal mintegy 20 fővel induló csapatunk igen rutinosnak számít, hiszen már egy ezüst és egy aranyérmet is hozott haza az elmúlt években. A versenynek most először adott otthont a máriaremetei Karizmák ünnepe.

Az iskolai szünet ellenére nem aludt sokáig a kontingens, hiszen fél kilenckor már kezdődött a megmérettetés, elsőként egy Brenner János életéről szóló totóval. Ennek kitöltése után fiataljainknak három ügyességi pályán kellett helytállniuk: falat másztak, kötélhágcsó segítségével ugrottak és egy pókhálón is átverekedték magukat.

Aki éppen nem a feladatát csinálta, az a karizmák ünnepének pezsgő életébe nyerhetett bepillantást. Ez szerintem mindenkinek maradandó élmény, hiszen a pavilonokban tényleg felsorakozik az egész egyházmegye. Plébániák, közösségek, szerzetesrendek (sőt, határon túli missziós szerzetesrendek) és katolikus szervezetek is képviseltetik magukat, szám szerint több mint hatvan. Aki belemerül az itteni beszélgetésekbe meghallgathatja a kispapok, noviciusok és akár az afrikai hittérítők beszámolóit is, lelkiségi mozgalmak, értelmiségi egyesületek, katolikus iskolák és médiumok életébe nyerhet bepillantást.

A ministráns verseny ezután a közös szentségimádással folytatódott, majd következett az eredményhirdetés. Plébániánk csapata ezúttal a megtisztelő harmadik helyet szerezte meg, így idén is a dobogón maradt. A jó hírek után Erdő Péter Esztergom-budapesti püspök szólt az eukarisztikus kongresszusról és a római ministránszarándoklatról. Beszédében az bíboros úr a kongresszus hírnökeinek kérte fel a Rómába indulókat, és Brenner János körök alapítására bíztatta az ifjúságot, majd az eukarisztia személyességét emelte ki.

Az esemény a közös misével zárult, amelyen rendkívüli módon több mint 300 ministráns segédkezett. A hömpölygő embertömeg látványa valóban monumentális látványt nyújtott: több mint tíz percen keresztül vonultak be a fehérruhás ministránsok a szabadtéri oltárhoz.

A szertartás végeztével lezárult a 2018-as Esztergom-máriaremetei ministráns találkozó és a karizmák ünnepe. Köszönjük a szervezést Kálmán Antal atyának és segítőinek, valamint a szállításban segédkező szülők közreműködését!

Nyiri Dani, Fotó: Pálos Roni

Vélemény, hozzászólás?